Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

27â Az országgyűlés képviselőházának statisztikák mutatják Németország rettenetes helyzetét ipara szempontjából. Ezelőtt három hónappal olvastam az oroszországi statisztikát, amely szintén roppant esésben van, úgyhogy ma Németországnak Oroszország felé irányuló importja és exportja erősen összezsugorodott. Németországnak tehát, hogy ma exportálhasson, a dunai államokba kell mennie. Ezzel szemben mi kompenzáció útján, azt hiszem, el tudnók helyezni, mint említettem, a második száz egységünket. Természetesen nem akarom érinteni a száz egységnek mikénti exportálását, nem akarok a devízakérdésről sem beszélni, tisztán csak a német exporttal való viszonylatunkat akarom itt tisztázni. Arany ellenében, deviza ellenében Németországból mi nem exportálhatunk elsősorban azért, mert nézetem szerint nemes deviza már nincs. Ma még a francia frank képezi a nemes devizát, de Svájc és Hollandia is ma már deportokkal dolgozik. Különben is Németországnak sincs devizája. Aranyért még más országokba se lehet exportálni egyszerűen abból az okból, mert az aranyát minden állam magának tartja meg azért, hogy valutáját ezzel szabályozza aszerint, ahogy ezt exportja és termelési érdeke megkívánja. Mi tehát csakis a cserekereskedelemre feküdhetünk rá, még pedig készárúban. Ha mi tudjuk, hogy Németország gyenge ellátásban van, úgyhogy iha mi oda termékeket exportálunk és Németország ennek ellenében iparcikkeket ad nekünk, akkor először is be tud állítani munkanélkülieket, a táplálkozását tudja fokozni, anélkül, hogy saját mezőgazdaságának versenytársat csinálna. De hogy élünk mi? Itt a statisztika, el kell fogadnunk azt, hogy 1913->ban a falusi asszonyok és leányok csizmában jártak, ma pedig, ha egyáltalában járnak valamilyen lábbeliben, ez csak a cipő lehet. 1913-ban Magyarországon egy embernek a cipőfogysztása két pár öipő volt, 1934-iben már csak egy fél pár_ Azt tudjuk, hogy a cipő a legnagyobb szükséglet. Azok a képviselőtársaim, akik falun ^ élnek, — már pedig én nagyon is jó vidéken vagyok: a Dunántúlon — megmondhatják, hogy igaz, amit állítok, hogy i. i. a munkásemberek ing nélkül járnak s legfeljebb csak vasárnap vesznek fel inget. Ehhez a megállapításhoz hozzávehetjük azt, hogy ha mi fel akarunk 'fegyverkezni, a felfegyverkezéssel öszszefüggő iparcikkek szükséglete olyan nagy kvantumot vesz igénybe, amely kvantum a mi iparunkat, már t. i. azt az ipart, amely egészséges, nézetem szerint legalább is három évig nem tangálja. Az, hogy a nyersanyag nélküli ipart esetleg érinti, lehetséges, de ennek a nyersanyag nélküli iparnak, h normális állapotok visszajönnek, úgyis el kell pusztulnia. Igen veszedelmes dolog az, hogy itt indusztrializálunk embereket és ipari munkásokká tesszük őket, akkor, amikor esetleg két-három év múlva ki kell őket vonnunk az iparból. Nekünk az volt a nagy szerencsénk, hogy nálunk a munkanélküliség nem ipari, hanem mezőgazdasági munkanélküliség volt. Itt van a statisztika arról, hogy 1934-ben 64 ember lakott Magyarországon négyzetkilométerenként. Ebben benne volt a regi Magyarország azokkal a vidékeivel, — így különösen a Kárpátokkal — amelyek nagyon ritka lakosságúak voltak. Az 1930-i statisztika szerint a népsűrűség 89. Tudjuk azt, hogy egész Felső-Magyarország munkásai aratni jöttek Abaújba, Borsodba, Zemplénbe és Szabolcsba, sőt talán még 16. ülése id$5 május 21-én, kedder.. Hevesbe is. Nem hiszem tehát, hogy ha a mezőgazdaság prosperitása megindul és ezzel párhuzamosan egy erőseb b közmunka-akció is megindul, akkor itt olyan munkanélküliség volna, hogy az embereket az iparban kellene elhelyezni. T. Ház! Mindezekkel a kérdésekkel szoros kapcsolatban van a gazdaadósságok kérdése. örömmel olvastam a mai lapokban a kormánynak azt a határozott kijelentését, 'hogy a 'mezőgazdasági adósságokra vonatkozó rendelet rövid időn belül meg fog jelenni. Ezért mi mezőgazdák a kormánynak őszinte hálával tartozunk, mert ezzel megszüntet egy olyan állapotot, amely már igazán tarthatatlan volt. Nem a nélkülözések voltak tarthatatlanok, hanem tarthatatlan volt az a bizonytalanság, amelyben a gazdaközönség élt. Nem tudom, hogy Pesthy Pál t. képviselőtársamnak az az álláspontja, amelyet tegnap a mezőgazdasági adósságok rendezésére vonatkozólag kifejtett, fedi-e a kormány álláspontját, azonban ha fedi, akkor kijelenthetem, hogy azzal mi mezőgazdák teljes egészében meg lehetünk elégedve, mert ez a koncepció konzerválja és biztosítja a mezőgazdaság vagyonállagát. Azonban igen fontos kérdések fognak most az átmeneti időkben felmerülni. Tulajdonképpen itt leszünk mi mezőgazdák a legkritikusabb helyzetben. Mert ha ezekben az átmeneti időkben nem történnek intézkedések, akkor esetleg a gazdák egész szanálása illuzóriussá válik. Ugyanis ma az a helyzet, hogy a hitelező akkor tekeri ki a gazda nyakát, amikor akarja, legyen az a birtok védett vagy nem védett, legyen annak a gazdának tartozása tízszerese, ötvenszerese, vagy hatvanszorosa a kataszteri tiszta jövedelemnek. A kormánynak megvolt a jóakarata, meghozta a különböző rendeleteket és mindig javított azokon, valószínűleg akkor, amikor erre felhívták. Azok a tevékenyeszű hitelezők azonban találtak olyan rést, amely résnél ők a védettséget bármikor megszüntethetik és árverezhetnek a nem védett gazda ellen. Vannak ugyanis korlátozott és nem korlátozott adósságok. A nem korlátozott adósságok a nem védettekre vonatkoznak, vannak viszont nem korlátozott adósságok a védettekkel szemben is. Már most a nem korlátozott adósságokat a hitelező akkor mondja fel, amikor akarja. Ha a gazda nem tud fizetni, megindítja a végrehajtást, kéri az árverést. A védett gazdákkal szemben megteheti a hitelező azt, hogy lehetetlenné teszi a védett gazda fizetési képességét. Ha a gazdának valahol követelése van, ezt a követelést, teljesen jogtalanul, lefoglalja. Amíg megtörténnek a felfolyamodások, az előterjesztések, a védett gazda nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségének, ennek következménye pedig az, hogy a védettség megszüntetését kérik vele szemben, árverést kérnek ellene. Ez ellen eddig védelmet adott a gondviselés azáltal, hogy elemi károk folytán a védett és nem védett gazda egyaránt kérhette az árverés felfüggesztését. E felfüggsztéseknek határideje részint most augusztusban, de a 7300-as számú rendelettel szeptember 30-án mindenesetre, lejár, a védettségi rendelet pedig 1935 október 31-én szűnik meg. Ha már most ezek a terminusok nem lesznek összeegyeztetve, akkor most, az utolsó időben olyan versengés fog megindulni, amely ezeknek a védett gazdáknak felét földönfutóvá fogja tenni. Ha tehát már kiadta a gazda-adósságok rendezésére vonatkozó rendeleteket a kormány, akkor tegye lehetővé azt is, hogy ma, az utolsó