Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának jövedelmeit illetőleg. A Tőzsdei Kurírból veszem, tehát bankszempontból feltétlenül megbízható helyről. Az első bank, amelyet e kimutatás feltüntet, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, amelynek 1930-ban a jövedelme 7,748.000 pengő volt és ez 1934-re lesüllyedt 6,335.000 pengőre, egyéb jövedelme 1930-ban 5,565.000 pengő volt, 1934-ben 5,605,000 pengő, a leírás pedig 6,600.000 pengő. Tudjuk nagyon jól, hogy emellett kifizettek még igazgatósági jutalékokat, titkos és nem titkos tartalékokat, tehát a nagy válság idején a bank egészen normálisan prosperált. Egy mezőgazdasági üzem jövedelmezőségét kimutatni nagyon nehéz, mert hiszen a különböző mezőgazdasági ágak összefolynak, a tételek között rendesen bizonyos háztartási kiadások és bevételek is szerepelnek, azonban módomban van véletlenül egy olyan önálló üzemet bemutatni, amely teljesen független minden más üzemtől. Bátran rendelkezésre bocsátom bárkinek ezeket az adatokat. Olyan fantasztikus számok fognak kijönni, hogy képviselőtársaim el sem fogják hinni. (Halljuk! Halljuk!) Azért jövök ennek a mezőgazdasági üzemnek az adataival, mert még a befektetett tőke is számszerűleg adva van. A feleségem 1925-ben egy halastavat létesített, mezőgazdasági vasúttal, 600.000 pengő befektetéssel, 400 holdon. Ha hozzávesszük a 400 hold értékét, ez kitesz, mondjuk, 900.000 pengőt. Hogy ez a befektetés nem volt rossz és nem volt könnyelműség, bizonyítja, hogy 1926-tól kezdve — ott félévek vannak májustól—májusig — a

, legkisebb tiszta jövedelem volt 70.000 pengő, ami 1930/31-ben elérte a 106.203 pengő 64 fillért. 1931/32-ben a tiszta jövedelem 4537 pengő 21 fillér volt, (Egy hang a jobboldalon: Nem tévedést) mondom, mindenkinek rendelkezésére állnak az adatok. 1932/33ban pedig 292 pengő 63 fillér. Ezek autentikus számok, bárkinek rendelkezésére állanak. Ilyen arányban esnek a többi mezőgazdasági jövedelmek, többé-kevésbbé mindegyik ilyen erős hanyatlást mutat. Ezzel az összeállítással nem azt akarom kifejteni, hogy neki kell menni a pénztőkének s a pénztőkét tönkre kell tenni. Én nagyon jól tisztában vagyok vele, hogy pénztőke nélkül produkciót alimentálni nem lehet, de az az álláspontom, hogy ha már általában elfogadjuk azt az elvet, amelyről nemcsak az ezen oldalon ülők, hanem a túlsó oldal igen értékes tagjai is, mint gróf Bethlen István, Eckhardt Tibor és Wolff Károly képviselő urak nyilatkoztak, hogy a liberális kapitalizmusnak létalapja mai formájában megszűnt, úgy ennek le kell vonni a konzekvenciáit is, amely konzekvenciák azt jelentik, hogy általuk a kormány olyan eszközt kap a kezébe, amellyel irányíthatja azt, hogy a termelés, a pénztőke és a fogyasztás egymás rovására indokolt előnyben ne részesüljenek. (Helyeslés a jobboldalon.) így gondolom el a közgazdasági irányítást, de tulajdonképpen nem én gondolom el igy, mert ezt nagyrészben már sok országban megvalósították. T. Ház! Áttérek arra, hogyan biztosithatjuk a mezőgazdasági prosperitás helyreállítását. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ha ma ennek a lerongyolódott termőerejü Magyarországnak termelését száz egységben veszem fel, azt állítom, hogy ezt a száz egységet 250 egységre tudom fokozni. Mégpedig a következő száz egyséffet le tudom fokozni az első száz egység termelési költségeinek 30 százalékára, az 50 százalékot azonban sokkal drágábban, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. 16. ütése 1935 május él-én, kedden. 277 mint az első száz egység termelésével, tehát ezzel nem foglalkozhatom á mai alacsony vir lágparitási árfolyamok folytán. A mai leromlott termőerejü földeknél a termelés rettenetesen drága, mert ezek ugyanazokat a termelési eszközöket, ugyanazt a munkát kívánják meg, amit egy jó termőórőben levő föld kíván meg és ez teszi oly rettenetesen drágává a termelést. A kistermelés mellett ugyanis ugyanannyi az adó, ugyanazok a termelési költségek és ugyanaz a rezsi; ha tehát valaki azzal akarja ezt a mezőgazdasági válságot megoldani, hogy tulajdonképpen csak adóengedményeket akar adni, az teljesen téves úton van, mert ha ezen haladunk tovább és ha továbbra is az úgynevezett zsaroló növényeket tartjuk vattában, akkor ez a száz egység le fog esni hetvenöt egységre és akkor be fog következni a legteljesebb mezőgazdasági csőd. Tehát nekünk a másik száz egységet kell megtermelnünk, úgy, ahogyan mondottam. Ha a következő száz egységnek ötven egységét meg tudom termelni haszonállattal — nem tudom most, milyen legyen az a haszonállat, hiszen ez a kormánynak a többi állammal való megállapodásától függ, itt a kormánynak feltétlenül irányító szerepének kell lennie — akár szarvasmarhával, akár disznóval, akár juhval, és ezt haszonnal tudom megtermesztenL akkor ez az ötven egység rezsimentes. A másik ötven egység ennek a termelés által előállított termés javító helyzetéből adódik, tehát az első 50 egységnek átadott takarmánynyal, istállótrágyával és egy kis mésszel meg tudom termelni a másik egységet 30%-kal olcsóbban. Mert hiszen mi a rezsi? Először a trágyának kihordása, másodszor hozzá a jövedelmi adó és harmadszor a napszám. Határozottan állítom, hogy a másik száz egység termelési költségét 30%-ra tudom lefokozni. Erről van szó és itt van tulajdonképpen a hangsúly, hogy nem elegendő, hogy én ezt megtermeljem, hanem ezt ki is kell vinni. Ha ebben a tekintetben megvizsgálom a helyzetet, a helyzet a következő. Nekünk van egy megállapodásunk — az úgynevezett hármas megállapodás — Olaszországgal és Ausztriával. Ott tulajdonképpen elértük majdnem azt a maximumot, amelynek segélyével termelésünket el tudjuk helyezni. Ez a mennyiség kétségtelenül nem haladja túl az első száz egységet, tehát a másik száz egységről még kivitel szempontjából gondoskodás egyáltalában nem történt. A dunai konferenciát nem veszem komolyan számba, mert hiszen ez ma még sötét titok, amelyet kombinációba nem lehet venni. Kombinációba veszem azonban Németországot. Ha megméltóztatik engedni, végigmegyek röviden a háború előtti időszakon és a mostanin. Tulajdonképpen azért nem nyertük meg a háborút, mert politikai és gazdasági érdekeink nem voltak kongruensek Németországgal. Mi a háborút tulajdonképpen nem fegyverrel veszítettük el. Németország kivitelének 70%-át Oroszországba szállította és ugyanannyit szállítottak be onnan mezőgazdasági terményekből. A háború után megint megváltozott a helyzet és amikor Németország nagyon erősen aktív volt a kivitelben, akkor tulajdonképpen a tengerentúli or^ szagoknak exportált, amivel szemben kapta a terményexportot ezekből a tengerentúli államokból. Két és fél évvel ezelőtt azonban ebben beállott egy igen nagy változás, amelyet az ottawai megállapodás perfektuált, abban, hogy Németország nemi tudott oda többé kimenni. A 44