Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

Az országgyűlés képviselőházának vallom őszintén — elvárhattuk volna, hogy az ezelőtti kormányok is nagyobb megértéssel, nagyobb jóakarattal fordultak volna azok felé, akik a háborúban megtették kötelességüket. T. Ház! Egy vitéz és frontharcos bajtársnak kellett elfoglania a miniszterelnöki széket, azért, hogy remélhessük, hogy végre helyrepótolják ezt a 15 évi mulasztást, és végre remélhessük, hogy kéréseink meghallgatásra, találnak. Az a régi kívánsága a frontharcos társadalomnak ... (Fábián Béla: Nem kellett volna &r& összes frontharcosokat egy pártba, belép tetná! — Ellenmondások és zaj jobb felől és a közéven.) Elnök: Csendet, kérek, képviselő urak! vitéz Kenyeres János: Mondom, a frontharcosok régi kívánsága az, hogy a közéletben is megfelelő szerephez jussanak nemcsak a maguk érdekében, hanem a,zért is, hogy így bajtársaik sorsát előbbre mozdíthassák. Le kell szögeznem, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök úr a frontharcosok e kívánságának jogosságát elismerte és példát szolgáltatott már pártunk jelölésénél is arra. hogy igenis, itt a törvényhozás házában is helye van a frontharcosoknak. A mi pártunk mostani képviselői között 76-an vannak frontharcosok. Ez kiteszi pártunk létszámának több, mint 44%-át. 27-en vagyunk vitézek, akik kiteszik a párt létszámának 15%-át. Vannak közöttünk súlyos hadirokkantak is. Ezenkívül a miniszterelnök úr azzal is tanújelét adta annak, hogy komolyan akar foglalkozni a frontharcosok, a hadirokkantak és a vitézek kérdésével, hogy a párt kebelén belül megalakította a frontharcosok, vitézek és hadirokkantak főcsoportját gróf Takács-Tolvay József frontharcos országos elnök elnöksége alatt, és én is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek a csoportnak mint társelnöke résztvehetek a bajtársainkért folytatandó munkában. Éppen azért, mert ez a bizottság van hivatva arra, hogy a frontharcosok, a hadirokkantak és a vitézek kérdéseit megbeszélje és a. kormány elé komoly javaslatokkal jöjjön, nem tartanám helyesnek, ha itt most részletekbe mennék és ezeket a frontharcos kívánságokat és követeléseket felsorolnám. Éppen ilyen a helyzet a hadirokkantak ügyében. Gömbös Gyula miniszterelnök úr a legnehezebb időben hpzta meg a! rokkanttörvényt, ezért ezt a törvényt — mi nagyon jól tudjuk — a minimumnak kell tekinteni, és bízunk abban, hogy az ország helyzetének javulásával ezen túlmenő kedvezményekben lesz részük. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egyet mégis megemlítsek- Ha a költségvetést megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a^ hadigondozottak ellátási díjaira, támogatására, f valamint a hadigondozással kapcsolatos egyéb kiadásokra a múlt évben éppúgy, mint ebben az évben 17,735.000 pengő irányoztatott elő, ugyanannyi, mint abban az évben, amikor a rokkanttörvény meghozatott- Nem tudom, mennyivel csökkent a hadigondozottak létszáma a törvény életbelépése óta, de a költségvetés adataiból kitűnik, hogy a múlt év óta 6*5 százalékkal, körülbelül 14.000 fővel apadt a hadigondozottak létszáma. (Fábián Béla: A halál megoldja az egész kérdést!) A miniszterelnök úr ennek ellenére mégis felvétette a költségvetésbe ugyanazt az összeget, amely tavaly és a múlt években volt felvéve. Ebből tehát az tűnik ki, hogy ezt az összeget apasztani nem akarja, és abban ». illése 1935 május 21-én, kedden. 267 az esetben —- amire sajnos, kilátás van rövid időn belül ~ ha a hadigondozottak létszáma lényegesen apad, ezt a fixnek nevezhető összeget arra fogja fordítani, hogy ezzel a rokkantak helyzetét tovább könnyítse. (Fábián Béla: Nyereménysorsjáték!) Természetesen azzal a kéréssel kell fordulnom a miniszterelnök úrhoz, hogy amint erre lehetőség nyílik, elsősorban a hadiözvegyek sorsán enyhítsen, akikről el kell ismernünk, hogy most a legmostohább helyzetben vannak. A rokkantkérdéssel kapcsolatban még megemlítem, hogy tulajdonképpen nemcsak a rokkantjáradék képezi a rokkantakon való segítés módját. Amit a hadirokkantak kívánnak és követelnek, az az, hogy testi épségüknek, teljesítő képességüknek megfelelően részt vehessenek az építő és alkotó békés munkában. Tudják nagyon jól, t. képviselőtársaim, törvény szabályozta azt, hogy az egyes vállalatok milyen arányban kötelesek hadirokkantakat alkalmazni. A törvény 27. §-ának 3., 4. és 5. bekezdése intézkedik ilyen értelemben, s a 6. és 7. bekezdések tartalmazzák a büntető szankciókat- En azt kérem az igen t. kormánytól, hogy sokkal erősebb ellenőrzést gyakoroltasson (Elénk helyeslés.) és hajtsa végre ezt a törvényt, mert lehetetlen dolog, hogy amikor ezek a szerencsétlen rokkantak önkéntes segítségre nem számíthatnak, akkor még attól a kedvezménytől is elessenek, amelyet törvény biztosít számukra. A telepítéssel kapcsolatban már most megemlátem, mindnyájan reméljük és elvárjuk a kormánytól, hogy a frontharcosokra, a vitézekre és a rokkantakra elsősorban tekintettel lesz, akik különben kellő tudással és felkészültséggel vállalkoznak arra, hogy bizonyos földterületen gazdálkodjanak. T. Ház! Egészen természetes dolognak tartom, ha úgy ez a kormány, mint bármely kormány, amely nemzeti alapon áll, igyekszik a frontharcosokat zászlója alá gyűl ékeztetni. Mert ha mi reformtörekvésekről beszélünk, akkor vegyük tekintetbe azt, hogy mindazok az eszmék, amelyek a reformgondolattal kapcsolatban vannak: a sorsközösség, az egymásrautaltság érzése, a szociális érzés, a testvériesség és önzetlenség, mind oly tulajdonságok, amelyeket mi a harctéren igazán elsajátítottunk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mi, azok a tisztek, akiknek gondjaira egyszerű katonák voltak bízva, tudtuk nagyon jól, hogy elsőrendű kötelességünk róluk gondoskodni, s nagyon; sokan voltak közöttünk, — így jó magam is — akik életbenmaradásunkat a bátor és vitéz katonáknak köszönhettük, lakik átéreztük azt, hogy ennek a népnek mi igen sokkal tartozunk. Minden nemzeti alapon álló kormány tehát elsősorban ezekre a frontharcosokra kell, hogy támaszkodjék. Amikor megkülönböztettem pártunkban azokat, akik mint frontharcosok vannak felvéve, akkor még pótlólag kijelentem, hogy^ ehhez a társasághoz, a frontharcosok csapatához számítom az ifjúságot is, amely ebben a cik

1 luslban a parlamentbe került. (Fábián Béla: Miért? )Mert mi közöttünk és o közöttük nézeteltérés nincs; nekünk alkalmunk volt arra, hogy résztvegyünk a háborúban, nekik még nem volt, de elkövetkezik, hogy lesz alkalmuk rá. Meg vagyok győződve arról, jhogy ők is attól a nemzeti és militarista érzéstől vannak áthatva, amelytől mi és ebben a tekintetben mindig meg fogjuk egymást érteni.