Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

142 Az országgyűlés képviselőházának gib en vezették foe kényszerrel a rövid munkaidőt, akkor Magyarországon a munkaidő teljesen rendezetlen és korlátlan legyen. Korlátlan a munkaiidő az iparban, korlátlan az irodákban, a kereskedelmi vállalatoknál, a szállítási és egyéb vállalatoknál, sőt még a bányászatban is korlátlan a munkaidő, mert ha van rendelés, akkor nagyon könnyen túlteszik magukat a törvényes rendelkezéseken és bizony hosszabb ideig dolgoztatnak, mint ahogy azt a törvény előírja. Elsősorban tehát a munkaidő kérdésének rendezése sürgős feladat, ha meg akarjuk a jövő számára védeni azt a nagyszerű emberanyagot, amit magyar munkásságnak nevezünk. Ha ezt a hallatlanul tanulékony és szorgalmas fajtát meg akarjuk menteni a kipusztulástól, a tüdővésztől és elsorvadástól, akkor rendeznli kell a munkaidő s a legkisebb bérek kérdését. Lehetetlen fentartani azt az állapotot, hogy a munkás árujáért csak akkor tudja meg az árat, amikor már egy hetet ledolgozott. Ha én lemegyek egy kereskedésbe és egy pár harisnyát akarok venni, akkor megmutatják a harisnyát, megmondják az árát. Ha tetszik, megveszem, ha nem tetszik, úgy is jó., A munkásnak is van áruja, a munkacrejej, a munkaképessége amit kénytelen gazdasági okoknál fogva áruba bocsátani. Ha azonban az a szegény munkás áruba bocsátja az áruját, beállítják a munkába és csak a hét végén .mondják meg neki, hogy mit fizetnek árujáért. Rendezni kell ezt a kérdést, a legkisebb bérek tekintetében hozott nemzetközi határozatokat végre kell hajtani, a szociális védetlenséget meg kell szüntetni. Meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy papiros-törvények és papiros-rendeletek vannak, amelyek az életben nem vihetők keresztül. Rendezni kell a vasárnapi 'munkaszünet kérdését, a weekend-kérdést és mindazokat a kérdéseket, amelyek a munkásvédelemmel összefügnek. Mélyen t. Képviselőház! Mi nem vagyunk hívei annak, hogy egy új minisztériumot csinálunk. Félünk egyrészt attól, hogy ez az új minisztérium odasüllyed, ahol ma a többi minisztérium nagyrészt van: aktagyár lesz belőle. Tartunk azután attól, hogy óriási áldozatot kell a magyar népnek ezért a minisztériumért, költségekben hozni. Ha azonban már felállítják a minisztériumot, akkor Magyarország dolgozó népe elvárhat annyit, hogy ez a minisztérium valóban munkaügyi minisztérium legyen, valóban védelmezője, megóvója legyen a legértékesebb kincsnek, a magyar munkásságnak. Minthogy én a kormánnyal szemben elvi tekintetben is bizalmatlansággal viseltetem, a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következikl Szeder János jegyző: Reményi-Schneller Lajos ! Reményi-Schneller Lajos: T. Ház! Az előttünk fekvő törvény;javaslatban Magyar Pál igen t. képviselőtársammal ellentétben a magyar gazdasági élet, a magyar ipar fejlődésének logikus következményét látom. Epúgy logikus következménye ez a magyar ipar fejlődésének, mint ahogy logikus következmény volt 1889-ben a magyar mezőgazdaság problémáinak szaporodásával kapcsolatban a mező- • gazdasági minisztérium felállítása. Méltóztatnak tudni, hogy az 1848: III. te. 14. §-a két gazdasági minisztériumot állított fel. Az egyik minisztérium volt a közmunka, 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. közlekedési eszközök és a hajózás minisztériuma, a másik a földmívelés, ipar és kereskedelem minisztériuma. Hogy miért osztotta meg az 1848-as parlament ezt a két gazdasági minisztériumot ilyen módon, annak oka az volt, hogy egyrészről a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem abban az időben még nem volt olyan komplikált és szövevényes, tehát egy kézben maradhatott, másrészről viszont a hajózási eszközök kérdése, a közlekedési kérdések és a közmunkák voltak azok a problémák, amelyek az akkori politika tengelyében állottak. Logikusan tehát arra az ügykörre, amelyet a legfontosabbnak tartottak akkor, külön minisztériumot szerveztek. Körülbelül ugyanez a helyzet ma is, amikor — amint később rátérek — az ipar fejlődésével kapcsolatban egy új minisztérium felállításának szükségessége merült fel. így maradt a helyzet 1889-ig, amikor — amint említettem — e két minisztérium átszerveztetett és külön kereskedelemügyi minisztérium és külön földmívelésügyi minisztérium állíttatott fel. Ennek a törvényjavaslatnak az indokolása, valamint a törvényjavaslat tárgyalásának vitája rendkívül érdekes tanulságokat és olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek még a mai viszonyok között is teljesen megállják a helyüket. Az indokolás többek között azt mondja (olvassa): »A tapasztalat kimutatta, hogy a kormányzati feladatoknak a fejlődő élettel való emelkedése szükségessé teszi, miszerint azok célszerű csoportosítása tovább vitessék.« Őseink tehát 1889-ben elismerték azt, hogy ha az élet viszonyai megváltoznak, akkor igenis szükséges, hogy a kormányzati teendők újra csoportosíttassanak. De ugyanez tűnik ki az április 30-i vitából is, ahol Hegedűs Sándor előadó a vízszabályozási teendők szaporodásával, valamint azoknak a földioíyeíési kérdésekkel való szoros kapcsolatával indokolta az új minisztérium felállítását és rámutatott arra, hogy az ármentesítési ügyek egy másik minisztérium ügykörébe tartoznak és a vízszabályozási ügyek megint egy másik minisztérium ügykörébe. Ugyancsak rámutatott a vasutak fejlődésére is. Ugyanebben a vitában Darányi Ignác kijelentette, hogy Magyarország elsősorban földmívesország és ennekfolytán Magyarországnak önálló földmívelésügyi minisztériumra van szüksége. Az indokolás tehát — amint méltóztatnak látni — kettős volt: egyfelől a földmívelésügyi kérdések előtérbe tolulása indokolttá tette a minisztériumok átszervezését és egy új földmívelésügyi minisztérium felállítását, másfelől pedig a feladatok számának és jelentőségének szaporodása volt az indok. Azt hiszem, a mai viszonyok nem sokban térnek el az akkoriaktól, legalább is elvileg nem, mert ma is azt látjuk, hogy van bizonyos termelési ág, az ipar, amelynek rendkívüli fontossága napról-napra nő és indokolttá teszi egy új minisztérium felállítását, viszont a kérdések mindennap komplikáltabbak, szövevényesebbek lesznek, mindennap több és több kérdés merül lel, amelyeket egy ember vállaira rakni tovább már lehetetlen. Tudom az ellenvetést, amelyet a másik oldalról méltóztatnak felhozni, hogy tudniillik 1889-ben nem arról volt szó, hogy egy új minisztérium állíttassák fel, hanem a meglevő két minisztérium között az ügykörök másképpen osztattak fel. Ezt készséggel elismerem, de méltóztassanak tekintetbe venni azt is, hogy más csoportosítás vált szükségessé és az új csoportosításban az egyik minisztérium kebelében maradó ügyek még mindig nem voltak olyan nagyszámú ak,