Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

Az országgyűlés képviselőházának lí nak. Hatalmas profitokat vágnak zsebre éppen az alacsony munkabérekből. A harmadik tényező, amely nagymértékben befolyásolta a magyar ipar gyors fejlődését, a magyar munkásság bámulatos tanulékonysága. Ez egyszerűen, osodálatos! Nem igen szoktam elragadtatni magamat dicshimnuszokra, de az ember bámul rajta, hogy például ezeknek a modern szövőgépeknek a kezelésébe^— nembeszélek a vasiparról, az acélgyártásról, ami egymagában nehéz és figyelmet igénylő iparág — milyen rendkvül gyorsan beletanultak a munkások. De nézzük csak a legújabb textilipari gépeket, ezeket a drága és fnom kötő-szövő gépeket, amelyeknek mindegyike egy vagyonba kerül. Beállítanak oda egy kis falusi leánykát, a műszerész naponta háromszor odanéz és 8—10 nap múlva az a leány olyan vidáman dolgozik azon a gépen, mintha az ősapja is ott dolgozott volna, (vitéz Szalay László: Ez nem a maguk érdeme! r— Zaj a szélsőbaloldalon.) Kedves képviselő úr, a magáé legkevésbbé! Ön sem egyetlen barátja a népnek és ön se privilegizálja a magyar nép szeretetét, mint ahogy én sem akarom privilegizálni, hogy csak én szeretem a magyar népet. Az én fajtámat nekem szabad dícsérnem> ön majd dicsérje a maga fajtáját! (vitéz Szalay László: A hazáját mindenkinek szeretni kell!) Ez a három tényező, mondom, a hatalmas közületi és állami támogatás, az alacsony munkabérek, a magyar munkásság, a magyar nép hallatlan és bámulatos tanulékonysága tette lehetővé ennek a hatalmas gyáriparnak kifejlődését. Ha már idáig eljutottunk, akkor őszintén el kell mondanom, hogy egy bizonyos kérdésbea nemzeti érdek a megállás és ez: a munkabérek kérdése. Nem akarom a t. Házat untatni azzal, hogy Magyarországon mennyi a munkabér, hogy hány munkaórával lehet csak ligy kiló kenyeret megszerezni, hogy ezen a téren borzalmasan hátul vagyunk, de egy körülményre akarom elsősorban a tisztelt agrárius urak figyelmét felhívni. Ma a gyárakban mintegy félmillió munkás dolgozik; a családtagjaikkal egy üt tehát körülbelül ötnegyedmillió lélekről van itt szó. Ezeknek fogyasztása ugyebár nagy dolog? Hiszen a munkás, sajnos, kénytelen mindenét lakásra és fogyasztásra, élelmiszerekre költeni, ruházatra, kultiirára valamit félretenni, alig marad. Mem lehet tehát közömbös a mezőgazdaság szempontjából, hogy az a rengeteg tömeg ember mennyit fogyaszt. Már pedig ez a réteg ma elérte fogyasztásának alsó határát. Amikor a statisztika azt mutatja, hogy néhány esztendő alatt 40%-kai süllyedtek a munkabérek, ugyanakkor a statisztika egy' idejűleg azt is kimutatja, hogy a mezőgazdasági termékek ára is 40%-kai csökkent. Miért? Azért, mert amilyen mértékben csökkent a széles néprétegek fogyasztóképessége, olyan mértékben csökkent a mezőgazdasági termékek fogyasztása is. Minthogy kevés a fogyasztás, nagy a kínálat, csökkennek az árak. A mezőgazdaság is érdekelve van tehát abban, hogy a munkásság ne legyen kénytelen éhbérért dolgozni. Csak arra akarok rámutatni, hogy amikor Angliában a múlt században két párt, a wighek és a tory-k pártja harcolt egymással a hatalomért, a tory-k állandóan arra törekedtek, hogy a munkabéreket emeljék, mert tisztában voltak azzal, hogy a mezőgazdaságot fellendíteni alacsony, filléres munkabérekkel nem lehet és csak a széles néprétegek fogyasztóképességével lehet a mezőgazdaságot abba a helyzetbe hozni, hogy rentábilisan tudjon termelni. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. !* ülése 1935 május 15-én, szerdán. 139 (Weltner Jakab: És akkor el vannak vetve az exportgondok.) Az exportgondolat nagyon szép gondolat, sajnos azonban, elzárkózás van az államok között, óriási vámfalak merednek előttünk, amelyeken áthágnunk alig lehet. Legyen szabad csak arra rámutatnom, hogy a magyar nép micsoda áldozatokat kénytelen hozni azért, hogy a németek olcsó zsírt, a franciák olcsó vajat kapjanak. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a nemzeti fogyasztás állandóan csökken. És miért? Szubvencionáljuk a vajkivitelt azért, hogy a párizsi piacon versenyképes legyen a magyar vaj. Ezért nem ihat a magyar munkásember és a magyar munkásgyermek tejet. (Weltner Jakab: A cukrot 80 fillérért exportáljuk!) Beszélhetnék a cukorról és egyéb dolgokról, de most csak a borról és a sörről beszélek. Mi elvileg antialkoholisták vagyunk, de tudjuk, hogy nem mindenki antialkoholista. A borárak emelkednek, a sörárak nem csökkennek, már pedig a nehéz ipari munka maga után vonja, hogy inni kénytelen az a munkás einher, azonban képtelen megvenni azt a néhány pohár üdítő italt, mert olyan magasak a sörárak, hogy olcsó sört egyáltalában nem tud kapni. Az igen t. agrárius urakat arra kérem, gondolják át, amit mondottam. Nem lehet érdeke az agrárius társadalomnak az alacsony munkabér, nem lehet érdeke a tömegek fogyasztóképtelensége, ellenkezőleg érdekük, hogy a nagy tömegek fogyasztóképességének következményeképpen (Felkiáltások a jobboldalon: Tudjuk!) a mezőgazdaság valamennyire is rentábilis legyen. Ezzel függ össze az, amit Müller igen t. képviselő úr a kisiparról mondott. A kisipar sorsa természetszerűleg összenőtt a mezőgazdaság sorsával. Amíg a fühl népe, a földmíves társadalom nem bír lószerszámokat venni, nem bír mezőgazdasági szerszámokat venni, nem tud ruhát, csizmát venni és imádkozik, hogy bár csak sütne a nap, hogy ne kelljen csizmát viselnie, mert a saját talpa olcsóhb, mint a csizmatalp, amíg ilyen nagy a fogyasztóképtelenség, addig a kisipar hiába sír törvények után, hiába sír ipartörvény és rendeletek után, nyomorúságban fog maradni, mert nincs, aki az áruját megvásárolja. Ez után a kitérés után méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek az előttünk fekvő törvényjavaslat bírálatára. Sem a javaslat indokolása, sem az előadó úr szakszerű beszéde ] nem tudott engem meggyőzni arról, hogy erre a minisztériumra az országnak égető szüksége ! volna.. Ügyszólván semmisem teszi azt indo- ' kolttá. Talán csak egyetlen szempont van, amely indokolja. Erre a szempontra a miniszter úr volt szíves rámutatni a bizottságban, amlikor azt mondotta, hogy a minisztérium szétosztását már az is szükségessé teszi, hogy egy kevesebb ügyosztállyal bíró minisztériumot a miniszter könnyebben tud r áttekinteni, könnyebben tud személyesen irányítani. Ez valóiban helytálló szempont. Ettől eltekintve azonban sem az indokolás, sem az előadói bei&zéd, sem a bizottsági tárgyalás nem vetett fel olyan szempontot, amely meggyőzne engem arról, hogy erre a iminisztériumra elkerülhetetlenül szükség van. Ezzel kapcsolatban ki kell fejtenem aggodalmaimat is. En attól tartok, hogy ha a Ház többsége meg fogja szavazni az előttünk fekvő , 25