Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

140 Az országgyűlés képviselőházának törvényjavaslatot, újból létesítünk egy korállszlgetet, amely lassan, de biztosan nő. A miniszter úr azt állítja ugyan, hogy ennek az új minisztériumnak a felállítása nem jár költségtöbblettel, én azonban a miniszter úr ígérete és szavai ellenére is kénytelen vagyok a valóságot nézni, tudniillik azt, bogy az. utóbbi 15—20 esztendőben minden új hivatal kreálása, ha azonnal nem is, de később annál nagyobb költségtöbblettel járt. Megerősít ebben a hitemben az is, hogy helyiséget kerestek az új minisztérium számára. Meg is találták. A régi népjóléti minisztériumost szemelték M erre a célra, amelyben ma a közigazgatási bíróság, a vidéki rendőrkapitányság és a folyamőrség van elhelyezve. Ügy halljuk, hogy a közigazgatási bíróságot, mint rosszul fizető partájt, ki fogják onnan tenni, 'de ki fogják telepíteni a többi hivatalt is, még azokat is, amelyeket körülbelül egy hónappal ezelőtt telepítettek oda. (Takács Ferenc: Megkezdődik a telepítés! — Derültség.) Abba a palotába, amelyben valamikor a büszke népjóléti minisztérium székelt és amelynek kapuja előtt 11 és 12 óra között a szegény rongyosok. a segélyre várók egész ármádiája várt, foe fog költözni az iparügyi minisztérium; be fog költözni a miniszter úr egy pár ügyosztállyal. A Ház többsége azt fogja látni, hogy mégis szerényen csinálták a dolgot, hiszen csak egy pár ügyosztályról van szó. De méltóztassanak csak elmenni e .mellett a palota mellett egy pár év múlva. Azt fogják tapasztalni, hogy a pincétől a padlásig tele lesz tisztviselőkkel. Mert valahogy meg kell tölteni ezt a hatalmas helyiséget. Üresen nem maradhat. Ha van benne íróasztal, papír és tinta, tisztviselő mindenesetre kerül hozzá. (Mózes Sándor: Államtitkár is kerül! — Propper Sándor: Esetleg egy-két emeletet is húznak rá!) Attól tartok, hogy ez a munkaügyi minisztérium minden miniszteri fogadkozás ellenére igen sok pénzünkbe fog még kerülni, noha több íziben történt kijelentés a kormány részéről is, hogy az adózókra nem akár újabb terheket róni. Mondom, mégis attól tartok, hogy az adózók nagyon drágán fogják megfizetni i ezt a minisztériumot és azt hiszem, igaziam lesz, ha azt mondom, hogy a teljesítmény nem lesz majd arányiban a költségekkel. J A vita során azt hallottuk, hogy két té/ nyező az, amely szinte várja ezt a miniszté! riuimot: az egyik a nagyipar, — amelynek egyik illusztris képviselője viszont éppen ellene beszélt az előbb — a másik a kisipar, amelyről Müller képviselő úr beszélt. Ami a kisipart illeti, még egyszer kijelentí hetem, hogy annak nem munkaügyi minisztéI rium kell, nem újabb jogszabályok kellenek, hanem munka és fogyasztás kellene neki. Csakhogy a kisiparosok nem tudnak csizmát, cipőt, inget, szerszámot és egyebet venni, mert a munkásosztály olyan alacsony munkabéreket kap, hogy ha abból kifizeti lakbérét, megélhetésre alig marad valami-, ruházatra is nagyon kevés telük. A kisiparosság nem jogszabályok, nem törvényes rendezés, hanem olyan kormány után kiabál, amely segítené őt a megélhetésben, abban, hogy munkalehetőségei legyenek, hogy a fogyasztást valamiképpen növelje. Szóval tehát éppen az ellenkezőjét csinálná annak a politikának, amelyet csináltak 20 év óta. ! - ! ! A kisiparosnál jámborabb, hívóbb lelek kevés van. 1920-ban részt vettem egy nagyszerű 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. ankéten, amelyet a régi képviselőházban tartottak. Az ankét a kommunizmus bukása után természetesen telítve volt az akkori forradalmi levegővel, hevülettel. Nagyszerű tirádák, szónoklatok hangzottak el a kisipar megsegítéséről. Az átkos szocializmusról, az átkos kapitalistákról, az ezekkel szövetkező szocialistákról, természetesen a légiesujtófo

ban nyilatkoztakMinden szónok kötelességének tartotta, hogy megegyen egy iparvezért és hogy végül kisüsse azt, hogy Magyarországot csak a kisipar fogja megmenteni és egy új ipartörvény. Ezután kiabált mindenki. Néhai Lipták Pál államtitkár úr és néhai Hegyeshalniy miniszter úr nagyon szép beszédeket mondottak ott és azzal vigasztalták a kisiparosokat, hogy az új kormányzati rendszer,-szakítva az átkos liberalizmus rendszerével, hóna. alá fog nyúlni a kisiparnak. Azt mondták: soha olyan jó dolga nem volt a kisiparnak, mint amilyen most lesz. Meg is mondta az egyik miniszter úr, hogy: »das Handwerk hat einen goldenen Boden, a kisiparnak arany feneke van és ezt az arany feneket fogják kifordítani feléje.« Az eredmény az volt, hogy kaptak egy ipártörvényt, amelytől ma is koldulnak az iparosok és amely a régi céhrendszernek egy pár elavult maradványát átvette. Ez az ipartörvény nagyon alkalmas volt arra, hogy az ipartestületben az iparosok egymás fejét verjék be azon vitatkozva, hogy kinek szabad az esernyőnyelet megcsinálni, az esztergályosnak szabad-e megcsinálni az esernyőnyelet vagy az esernyőkészítőnek, hogy szabad-e a lakatosnak ablakot vasalni, mert ez famunka. Ilyen és ehhez hasonló viták folytak, úgyhogy ez az új, illetőleg most már több, mint tíz éves ipartörvény, amely állítólag Mózes tűzoszlopa lett volna és hivatva volt arra, hogy a kisiparosságot bevigye Kánaán földjére, a civakodásnak, a marakodásnak, a szakmák egymás közötti egyenetlenségének lett a forrása. A kisiparosságon nem segített egy jottányit sem, de kitermelt egy olyan bürokráciát, amelytől most nem tud megszabadulni a kisiparosság. A kisiparosságnak nem új jogszabályokra vän szüksége, nem új minisztériumra van szüksége, amely újabb jogszabályokat agyai ki és újabb szabályozást eszel ki arra vonatkozólag, hogy mi szabad, ml nem szabad, szabad-e a gyárnak kocsikereket csinálni és ha kocsikereket csinál, szabad-e azt ott bevasalni stb., mert nem ezen fordul .meg a kérdés. A kérdés azon fordul meg, hogy a kormányzat elég erős-e és rendelkezik-e elég^ bölcseséggel arra nézve, hogy az ország népét fogyasztóképessé tegye. A fogyasztóképességen múlik a dolog, nem a jogszabályok alkotásán. Attól félek, hogy ez az új minisztérium a fogyasztóképesség növelése tekintetében alig^ tud ^valamit csinálni a jogszabályok termelése tekintetében azonban rekorderedményeket várhatunk tőle. Jó volna a mezőgazdaságnak, ha az idei aratás olyan bőséges volna, mint amilyen bőséges aktatermés lesz a jövőben^ ebben a minisztériumban, (vitéz Szalay László: A fogyasztóképességről levizsgáztak már 1918-ban! Az utolsó szelet káposzta is elfogyott!) A kisiparosság szempontjából nem erre a minisztériumra van szükség, hanem olyan alkotásokra, amelyek a kisiparosságot életlehetőségeiben, az általa termelt javak .ilosztásában elősegítik. Már most nézzük meg a másik tényező, aj munkásosztály szempontjából a dolgot. E te1