Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

126 Az országgyűlés képviselőházának Ha ezt összehasonlítjuk a körülöttünk levő országok népsűrűségi adataival, meggyőző magyarázatát kapjuk annak, miért kellett dolgainkat a tervszerű indusztrializálás irányába terelni. A népsűrűség Jugoszláviábian csak 57 fő, Romániában csak 63, Ausztriában, amely már erősen iparosított orsizág, 80, a miénk 95 és Csehországban a népsűrűség 105; ez az egyetlen ország szomszédjaink közül, amelynek népisűrűsége nagyobb, mint a miénk. Ha az ember azt nézi ezután, hogy a népsűrűséggel kapcsolatosan a helyzet hogyan alakul és hogy a fokozódó népesség, ellátásában az ipar milyen szerepet tudott »vállalni, rendkívül érdekes megállapításokra jut. 1920 és 1930 között az ország lakossága kereken 700.000 fővel növekedett. Ebből a 700.000 főnyi szaporulatból — a keresőket és az eltartottakat együttvéve — 360.000 lélek talált az ipar körében elhelyezkedést, a szaporulatnak több mint 50%-a. Es ha azt nézzük, hogy a keresők számánál hogyan alakul ez az arány, még meglepőbb eredményekre jutunk. Tisztán a keresők száma ez alatt az idő alatt 240.000 fővel nőtt és ebből a 240.000-ből 200.000 exisztenciának tudott az ipar megélhetést nyiujtani, tehát az egészből több mint 80%-nak. Most visszatérek a korábbi számra, tehát arra, hogy tíz év alatt az ország lakosainak lélekszáma 700.000-rel nőtt, amiből 360.000-et vett fel az ipar. Érdekelni fogja talán a t. Házat az is, hogy a népszaporulatnak 360.000-en feliül mutatkozó része milyen kategóriákban talált elhelyezkedést. Ami elsősorban meglepő még az én számomra is, aki pedig eleget foglalkozom ilyenfajta kérdésekkel, az, hogy ebből a 700.000 lélekből a mezőgazdaságban csak mindössze 50.000 lélek talált magának helyet. Érdekli a t. Házat ilyen körülmények között természetesen az is, hol helyezkedett el ennek a népszaporulatnak többi része. Igen érdekes, hogy a kereskedelemben körülbelül 60.000, a közszolgálati alkalmazottak és a szabadfoglalkozásúak körében 70.000, a tőkések és nyugdíjasok kategóriájában pedig 160.000. Ez a legutolsó adat egész világosan azt mutatja, hogy az emlberek nagy tömegének úgy a köz-, mint a magánszolgálatból nyugdíjazással történt eltávolítása nyomán a magyar népességnek igen számottevő része az eltartottak között nyert elhelyezkedést. Még fájdalmasabb azután az, hogy míg a korábbi népszámlálások alkalmával a foglalkozási ágak között az exisztaneiátlanok kategóriája egyáltalában nem szerepel, addig az 1930. évi népszámlálás 80.000 olyan lelket mutat ki, akinek a népszámlálás időpontjában semmi nevén nevezendő exisiztenciája nem volt. Ha még arra hívom fel a t. Ház figyelmét, hogy a magyar ipari termelés ezidőszerint kivitelünk értékének" 40%-át jelenti, egy xíjabb szemponttal egészítettem ki azokat az érveket, amelyek az iparosítás, mint gazdasági irány jogosságát és egyedül helytálló voltát igazolják. Felhívom a t. Ház figyelmét még arra is, hogy az ipari termelés a magyar nemzeti jövedelem előteremtésében is 40% erejéig részesedik. Tudom azt, hogy a nemzeti jövedelem megállapítására vonatkozó számok milyen értékűek, ránk vonatkozóan azonban a nemzetközi tudományos élet által akkreditált ilyen számadatok állanak rendelkezésre ennek a kérdésnek a megítélésénél — a Felmer Frigyesféle adatokra gondolok — és jelenthetem ezek alapján a t. Háznak, hogy a nemzeti jövede12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. lemben az ipari termelés 40%-kai szerepel az 1930. előtti adatok szerint. Meg vagyok róla győződve, hogy a mezőgazdasági árakban a legutóbbi öt év alatt bekövetkezett sajnálatos romlás következtében ez az arányszám még eltolódott és alighanem nagyobb annál, mint amely a Fellner-féle adatokban szerepel. Ha most egy szóval, illetőleg egy mondattal utalok az ipar fenntartásához es továbbfejlesztéséhez fűződő kulturális és katonai érdekekre is, akkor körülbelül elmondottam mindazokat az érveket, amelyek a tervszerű iparosítás politikája mellett felhozhatók és amelyek éppen ezért az ipar ügyeinek egy külön tárca által való gondozását kívánják. A javaslattal szemben voltak bizonyos aggályok is. Kifejezésre jutottak ezek az aggályok a sajtópolémiában és a javaslatnak a pénzügyi bizottságban történt tárgyalása során... (Peyer Károly: És a Gyosz. szaklapjaiban! A Magyar Gyáripariban is!) Ezek között az aggályok között a legfontosabbnak az látszik, hogy vájjon az ügyköröknek ilyen kettéválasztása nem jelent-e többkiadást, ami az ország mai pénzügyi helyzetében különös megfontolást tenne szükségessé. A kereskedelemügyi miniszter úr a bizottsági tárgyalás során már felelt erre az aggályra és azt mondotta, hogy adódhatnak az ország életében szükségletek, amelyeknek ellátása, kielégítése esetleg újabb áldozatok vállalása árán is mellőzhetetlen. Én csak arra utalnék, hogy három évvel ezelőtt a kötött devizagazdálkodás következményeképpen kénytelen volt az ország az ezzel összefüggő napi ügyek intézésére egy külön szervet, a Külkereskedelmi Hivatalt hívni életre. Senki nem vitatja és nem vitathatja azt, hoe-y erre a hivatalra milyen mértékben van szükség és méltóztatik tudni, hogy ennek a hivatalnak a fenntartása több, mint 600.000 pengővel terheli meg az ország költségvetését. Ilyen körülmények között ennek az ellenvetésnek a helytálló volta tényleg kétessé válik. A másik ellenvetés, amelyet a vitában hallottunk, az, hogy az új minisztérium megszervezése és az ügyköröknek ilyen elválasztása alighanem súlyos fennakadásokat és zökkenőket fog felidézni az ország gazdasági ügyeinek vitelében. Nem volna jóhiszemű állítás az én részemről, ha azt mondanám, hogy ilyenféle zökkenőktől tartani pedig egyáltalán nem kell. Igenis, egy ilyen átszervezési munka elkerülhetetlenül együtt jár bizonyos zökkenőkkel. Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy ezek átmeneti időre szóló é,s alárendelt jelentőségű bajok lesznek, amelyeket összemérni azokkal az előnyökkel, amelyeket a kettéválasztás kétségtelenül magával hoz, egyáltalán nem lehet. Tudom, hogy egy ilyen operáció kényes dolog, meg vagyok azonban győződve arról, hogy a kormány az átszervezés munkájánál mind személyi, mind tárgyi tekintetben meg fogja találni azokat a legmegfelelőbb megoldásokat, amelyek kiküszöbölhetővé és elkerülhetővé tesznek mindenféle nehézséget és zökkenőt. A harmadik ellenvetés úgy szól, hogy az ország gazdasági életének a mai viszonyok közt nyugalomra van szüksége, újfajta reformok életbeléptetésével ne okozzunk feleslege« izgalmakat és idegességet. Ha valaha időszerűtlen egy ilyen ellenvetés, akkor a mai idők ben igazán az, (Ügy van! jobbfelől.) mert nines nap, amely ne hozna más vonatkozásokban, kereskedelempolitikai, devizapolitikai téren állandó nyugtalanságot és izgalmakat. Azt hi-