Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-12

Az országgyűlés képviselőházának szem, hogy ennek az ellenvetésnek a magyarázatát másutt kell keresni. A gazdasági életnek egy része ugyanis, különösen az a része, aine lyet az ipar képvisel, sokszor hall — méltatlan, jogosulatlan és alaptalan kritikát — arról a munkáról, amit végez és valahogy az az érzése, hogy nincs meg a teljes közösség közte és az ország gazdasági közvéleménye között, amelyre dolgai intézéséhez pedig feltétlenül szüksége volna. Ennek a közösségnek, ennek az azonosításnak a hiánya vált ki belőle valami félelemérzetet, amelynek azonban igazi belső indokoltsága és jogosultsága nincs. Merem állítani a magam tapasztalataiból, hogy az ország nagy többsége, az ország közvéleményének túlnyomó része, az országban élő tömegek túlnyomó része igenis közösséget érez ezzel a termelési ággal. Csak ki kell menni a vidékre s az ember minduntalan megállapíthatja, hogy az ipari termelés jelentőségét az ország minden rendű és rangú rétege átérzi. Pár évvel ezelőtt egyik képviselőtársunk, Milotay István t. barátom a »Magyarság «-ban cikksorozatot írt »Utazás Magyarországon 1932-ben« címmel és ebben a cikksorozatban megírta, hogy az Alföld egyik városában leült az ottani nincstelenekkel beszélgetni és megkérdezte őket: mi a véleményük, hogyan lehetne rajtuk segíteni és ezek a nincstelenek azt felelték neki, hogy: ha a képviselő úr tenni akar értünk valamit, járjon utána, hogy mi ide egy gyárat kapjunk. (Temesváry Imre: Különösen egy cukorgyárat!) Méltóztatnak ebből látni, hogy a közvélemény igenis azonosítja magát, kész magát azonosítani az ipari termelésnek az ország életében való fontosságával és jelentőségével. A bizottsági tárgyalás során még arra is utaltam, hogy az ipari termelésnek a mi mostani viszonyaink között egészen kivételes küldetése és jelentősége van. Nem szeretek olyan jelzőket használni, amelyek túlértékelést jelentenek, de merem állítani, hogy ezt a küldetést bátran lehet történelmi küldetésnek, történelmi missziónak mondani. Ebben az órában senki nem tudja megmondani, hogy az idegen imperiumok alá került magyar kisebbségek sorsa hogyan fog alakulni. Tisztában vagyunk azzal, hogy bár organikus vagy organikussá szervezett erők működnek ennek a magyarságnak a léte és fennmaradása ellen, elpusztítani őket sohasem tudják. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szomszédos országok ilyen irányú politikája nyomán bennünket ebben a vonatkozásban igen komoly veszteségek fognak érni. Ezeknek a veszteségeknek a pótlása nem történhetik meg másképpen, mint idebenn tervszerű, céltudatos, célkitűzéseiben mindig következetes népesedési politika segítségével. E tervszerű népszaporítás a legközelebbi 10—20 esztendő egyik legfontosabb magyar problémája. (Propper Sándor: Először is munkaalkalom kell!) Engedje meg, ihogy feleljek. E népszaporítás gazdasági feltételei adva vannak;' hiszen vannak külföldre vitt feleslegeink,^ — mezőgazdasági feleslegeink — amelyekből ebeknek az új tömegeknek kenyeret tudunk adni. Felmerül azonban két probléma. Az egyik probléma az

r hogy: ha mi ezeket a feledegeket, ezeket a mezőgazdasági feleslegeket nem künn éri ékesítjük, hanem itt fogyasztatjuk el ezekkel az új tömegekkel, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy amivel megvásároltuk mezőgazdasági feleslegeink révén bizonyos külföldi árukat, azok helyébe magyar produktumok kerüljenek. Van azonban egy másik része is ennek a problémának, az, hogy 12. ülése 1935 május 15-én, szerdán. 127 ezeknek a tömegeknek, amelyek a népszaporodás keretében többletként jelentkeznek majd, tényleg munkát is tudjunk adni. Nekem az a meggyőződésem, hogy a kormány ennek a cél nak szolgálatába is oda akarja állítani ezt az instrumentumot, az ipari minisztériumot. Kérem, hogy ennek a tényleg nemzetmentő és történeti küldetést jelentő feladatnak szolgálatára méltóztassék rendelkezésre is bocsátani ezt az instrumentumot és kérem, hogy méltóztassanak megszavazni a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Knob Sándor t. barátom és képviselőtársam előadói beszédében azzal a biztonsággal, azzal a széles ismeretre valló határozottsággal foglalkozott az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban a magyar ipar kérdéseivel, amelyet tőle mi, akik őt ismerjük, elvártunk és azt hiszem, a Képviselőház valamennyi tagja osztozik abban a nézetemben, hogy hasznos munkát végzett azzal, hogy a magyar iparnak a magyar gazdasági életben való jelentőségét itt ismertette és hogy rámutatott azokra âz általános, átfogó gazdasági szempontokra, amelyek az iparosodást nemcsak az ipar, hanem az egész ország gazdasági élete szempontjából a jövőt illetőleg is kívánatossá teszik. Amikor azonban én ehhez a javaslathoz hozzászólok, nem követhetem Knob t. képviselőtársamat ezen az egyébként tárgyilagos úton, mert hiszen ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban nekünk nem azt kell eldöntenünk, hogy az ország gazdasági érdeke szempontjából az iparosodás egy szükséges gazdasági célkitűzés-e és nem ítéletet kell alkotnunk arról, hogy az iparral kapcsolatban milyen nagy feladatok várnak ennek az országnak termelő életére: nekünk a felett kell döntenünk, vájjon ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, az ország pillanatnyi gazdasági helyzete szempontjából azt a célkitűzést szolgálja-e, amelyet szolgálnia kell. Nem szabad Ugyanis elfelejtenünk, hogy ha a mai időkben a törvényhozás egy gazdasági vonatkozású törvényjavaslattal foglalkozik, akkor nekünk elsősorban azt kell vizsgálat tárgyává tennünk, hogy a gazdasági élet minden területéről felhangzó jogos panaszok, jogos kívánságok szempontjából olyan alkotás készül-e, amely a panaszok megszüntetésével és a jogos sérelmek orvoslásával az általános gazdasági helyzet javításához fog hozzájárulni. S én a mai időkben fokozottan érzem ennek szükségességét, mert akármelyik területét nézzük is a gazdasági életnek, nem zárkózhatunk el annak felismerése elől, hogy igen sok a panasz, igen sok az orvoslandó baj; és azt is mérlegelés tárgyává kell tenni, hogy ha a segítség útjára lépünk, vájjon elsősorban egy olyan javaslatot kell-e tárgyalnunk, mint amilyen előttünk fekszik, amelynek nemcsak az a kritériuma, hogy fontos feladat elvégzésére vállalkozó intézményt hív életre, hanem amelyet el kell bírálnunk az adott viszonyok között abból a szempontból is, hogy a vele kapcsolatos költségek összhangba hozhatók-e az ország teljesítőképességével. Azt hiszem, t. Képviselőház, nincs közöttünk véleménykülönbség a tekintetben, hogy a I gazdasági életnek eibben a pillán atban legége-