Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-298

Az országgyűlés képviselőházának 298. tortalanok és nem 75 centiméteres lépésekkel megy szociális téren, hanem csak szép gyenge i kis lépésekkel szabja ki előrehaladását. A másik kérdés, amely ezzel szorosan öszszefügg, hogy nem elég megvédeni azt a kis hurcolkodó munkásgyereket, hogy meg ne fagyjon, hogy beteg ne legyen, hanem gondoskodni kell ezekről a munkásokról, hogy az államnak megmaradjanak. Különösen akkor, amikor a magyar fajta pusztul, amikor az utódállamokban kétszerannyi gyermek születik, mint nálunk, amikor itt a halálozás sokkal nagyobb, mint az utódállamokban, ne a 20 milliós Nagymagyarországról álmadozzunk, nem követhetjük azt a nagy álmodozót, aki 20 millió magyarról álmodozott, hanem kétségbe kell esnünk fajtánk pusztulásán. És ha mi azokat a szegény magyar parasztgyerekeket, azokat a szegény magyar munkásgyerekeket nem védjük meg és nem öleljük fel meleg szívünkhöz és nem öleljük fel ezt a magyar társadalmat, akkor itt a szociális béke sohasem lesz meg az országban. Igen, rend van itt, nagy rend, hiszen látjuk, hogy a többi országokból hogyan jönnek be ide az ott nem kívánatos elemek. Rend, béke van, de ezt a rendet, ezt a békét esendőrszuronyokkal csak ideig-óráig lehet fenntartani. Csakis szociális intézményekkel, szociális törvényekkel, intézményesen lehet segíteni, úgy, ha a szegény emberrel többet törődünk, mint a múltban. Ha az a középosztály, amelyhez magam is tartozom, annak idején törődött volna az ipari munkássággal, amelynek olyan könnyen odavetjük ma, hogy nemzetközi alapra tért, hogy szociáldemokrata lett és a keresztény magyar középosztály törődött volna velük, idejekorán a hóna alá nyúlt volna, akkor nem Galíciából importált volna magának vezetőket. Ha megbetegszik egy mezőgazdasági munkás, ha megöregszik, öregségére a kapa, az ásó kiesik a kezéből, mi történik vele? Elmehet koldulni, vagy elmehet egyik-másik rokonának terhére, ahol meghúzhatja magát, azok pedig lesik, hogy az öreget, mikor lehet kivinni a temetőbe. Nincsen orvossága, nincsen táppénze, nincs pénze patikára, orvosra. Nem irigylem, és azt mondom, hogy amit az ipari munkásság magának kiharcolt, azt nem tarthatta volna meg, ha nem lett volna az ipari munkásság megszervezve és a szervezettségben rejlő erőt nem érvényesítette volna. Akkor ma sem lennének meg neki azok a szociális intézményei, amelyek lehetővé teszik, hogy emberibb sorsa legyen. Nem irigylem egyik társadalmi osztálytól, egyik munkástól sem a jobb létet, de igenis, fájlalom, hogy különbséget tettek ipari munkás és mezőgazdasági munkás között. Fájlalom, hogy itt az egyik oldalon mégis adtak valamit, a másik oldalon ellenben teljesen magára hagyták és elhanyagolták ezt a társadalmi osztályt. T. Képviselőház! Miért történt ez meg? Azért, mert ez a mezőgazdasági munkásréteg, ez a hatalmas százezres tömeg nincsen megszervezve, mivel nem engedték őket megszervezni. Nem akarok itt most politikát belevonni a dologba, nem beszélek paktumokról, bizonyos megállapodásokról, amelyeket a kormányok kötöttek, hogy minden rendben van, de a mezőgazdasági munkássághoz nem szabad nyúlni, meglesz ez, meglesz az, de ki ne menjetek a falura, a mezőgazdasági munkást ne izgassátok. Ez nem volt előrelátó politika. Ha majd igenis megadjuk annak a mezőgazdasági munkásnak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIV. ülése 193b november 13-átfi, kedden. 49 legalább azt, amit megadunk az ipari munkásnak, ha öregségére meglesz neki a megélhetése, betegség esetén meglesz neki a táppénze, az orvosa és orvossága, akkor majd olyan helyzetet teremtünk ebben az országban, hogy meg fognak szűnni azok a nagy tátongó hasadékok, amelyek ma egyik osztályt a másiktól elválasztják. Nem tartozik ugyan szorosan a tárgyhoz, amit mondani fogok, de kénytelen vagyak a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy belügyminiszter kollégája nagyon rossz politikát folytat akkor, amikor különösen nemzeti alapon álló pártok szervezkedését nem engedi r meg. En egyáltalában a szólásszabadság és a szabadságjogok védelméért szállok mindig síkra. Tessék felvilágosítás útján a munkásságot megnyerni és megtartani a nemzeti ügynek. Nem a szociáldemokrata pártról beszélek, hanem azokról, akik Moszkvából küldettek ki, akik igenis, szervezik a föld alatt a munkásságot. Itt nem szociáldemokrata, hanem kommunista veszedelem van és senki ne mondja, hogy ezt a veszedelmet mi elintéztük már 1919-ben; Kun Béla külföldön van, méhanyát felakasztottak, a többi meglógott és most be van fejezve a dolog. Ez nem igaz. En bejártam az országot és éppen eaért felhívom azokat a képviselőtársaimat, akik odakint megfordulnak, adjanak igazat nekem abban, milyen alattomos, földalatti szervezkedés folyik az egész országban. Itt egy vörös front kialakítására megy a játék és a munka, és akkor az igen t. belügyminiszter úr, akinek karöltve kellene ebben a kérdésben eljárnia a földmívelésügyi miniszter úrral, azt hiszi, hogy elég, ha hivatalosan a községházán és az iskolák termében pártok alakulnak, ha egy-két ember oda betelepedik, ha a jelvényt velük feltüzetik; azt hiszi, hogy ez elég ennek meggátlására. Bemennek oda, feltűznek azok mindenféle jelvényt, amilyent csak adnak nekik, hiszen utasításuk is van, hogy tűzzék csak fel, mert annál nyugodtabban és zavartalanabbul dolgozhatnak ! Arra kérem az igen t. kormányt, — nem mint

< ellenzéki ember, hanem mint fajtáját és hazáját féltő magyar ember — tessék a legszigorúbb törvényt hozni azokkal szemben, akik a nemzet és a haza ellen vétkeznek, — ézt aláírom — de tessék megengedni, hogy minden tisztességes magyar ember ebben az országban véleményét elmondhassa és azokat a szegény magukra hagyott embereket felvilágosíthassa. Mert már nem ott tartunk, hogy nem bíznak a politikusokban, ma ott tartunk, hogy megutálták az egyes pártokat és valami újat akarnak. Azt szokták mondani: hozzánk, nemzeti szocialistákhoz azért jönnek, mert új dolgokkal jövünk. Az emberek elveszítették hitüket és reménységüket, s egy ilyen nemzeti alapon álló szervezkedésnek nincs más célja, — és ha nem is lenne más eélja, ez is szent cél lenne, és ha nem is lenne más eredménye, ez is szent eredmény lenne — hogy mi ezekbe az emberekbe vissza tudjuk vinni megint a hitet és ki tudjuk belőlük operálni azt a lehetetlen lelkiállapotot, amelyet legjobban úgy jellemezhetek, hogy azt mondják: eh, most már úgyis minden mindegy. Ha a magyar emberből ezt ki tudom operálni, ha népgyűlések és szervező és felvilágosító munka útján ebből a leromlott lelkiállapotból, ebből a minden-mindegy-lelkiállapotból ki tudom emelni az embereket, akkor hazám, iránt már nagy szolgálatot tettem, de jót tettem azokkal a szegény emberekkel is, 8