Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-315

Az országgyűlés képviselőházának 315. amely szöges ellentétben áll a kormánynak a bankkapitalizmussal szemben hódoló álláspontjával — valósítása nélkül, mit jelent ez a szövetkezés? Nem más, mint egy • öszvérpolitikát, amelyből csak a nemzet egészének lehet károsodása. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Amíg tovább folyik az amerikázás a választójogi javaslattal szemben, addig az adóvégrehajtások, az árverések karácsony hetében is vígan folynak az országban. {Úgy van! Ügy van! a baloldalon. — Meskó Zoltán: Borzasztó!) Beszállítják a bitang-akolba utolsó igavonó jószágát a kisembernek, (Mihálffy Vilmos: Karácsony hetében nem szabad!) a kisgazda-agráralanynak, vagy pedig az árverési csarnokba utolsó szerszámát annak a kisiparosnak, aki a kormány jóvoltából nem jut elég keresethez, mert nincs fogyasztóközönsége, mert tönkretette a nagy adó, a kereseti adó és a Társadalombiztosító Intézettel szemben fennálló járulékok nagysága. Tűrhetetlen állapotok vannak az országban, t. Képviselőház! Méltóztassanak tiltakozni az ellen, amit most mondok. A verejtékező kisgazda a saját barázdáiba fektetett munkájának napszámbérét nem kapja meg. A kisiparos, akit agyon támogattak a holdban jónak mondott kölcsönökkel, nagy kamatok és váltóbiztosítékok mellett adott kölcsönökkel, de egyúttal nem gondoskodtak arról, (Farkas István: Egy csomó kisiparos bele is pusztult!) hogy megfelelő fogyasztórétege legyen, ma már proletársorsba süllyedt. Egyre nagyobb és nagyobb rétegek szakadnak le napról-napra a polgári társadalom testéről és mennek át nyíltan a szociáldemokratapárt karámjába. (Propper Sándor: Kilakoltatások, végrehajtások, ez a karácsonyi ajándék!) Átmennek, mert akik pár esztendővet ezelőtt viruló a,dóalanyok voltak, ma nem birják megkeresni azt, ami létfenntartásukhoz, családjuk eltartásához és a munkabér kifizetéséhez szükséges. : A kistisztviselők is a mindennapi élet nehézségeivel küzdenek, t. Képviselőház. Lelkiismereti függetlenségüket nem respektáló felettes hatóságok járószalagján vergődnek és kénytelenek jobb meggyőződésüket elaltatni. A kormány azt mondja, hogy telepítési politikát folytat. Nagyon szép! En elhiszem,

t hogy a t. miniszterelnök úr lelkében átérzi ezt, de ezzel kapcsolatban egy eklatáns példával szolgálok. Hódmezővásárhelynek határában négy esztendővel ezelőtt parcellázták gróf Károlyi Mihály féltestvérének, Pappenheim Szigfridné grófnénak 3500 holdas birtokát. Kisholdanként 800—900—1000 pengőt fizettek érte, illetőleg vállaltak az érdekeltek. Felét kifizették készpénzben. Az Altruista Bank végezte a parcellázást. (Mozgás a baloldalon.) Most nem tudják ezek a kisemberek teljesíteni a fennmaradt tőketörlesztést. Néhány esztendővel ezelőtt ebben az ügyben interpellációval fordultam a t. Házhoz és küldöttséget vezettem a tisztelt földmívelésügyi államtitkár úrhoz a hódmezővásárhelyi főispánnal, Farkas Bélával, akinek neve annyiszor szóba került itt a Házban. Megígérték az orvoslást, mégis mi történt? Az, hogy ezeket a kisembereket, akik mai érték szerint néhány esztendővel ezelőtt teljesen kifizették a föld vételárát, árverezik és kitelepítik saját birtokukból az Altruista Bank jóvoltából, a kormány szégyenére. S megfelelő intézkedés nincs! (Malasits Géza: Fajvédelem!) Ki hát a, hatalom ebben az országban: a t. miniszterelnök úr-e, vagy az Altruista Bank? ülése 1934 december 21-én, pénteken. 537 A miniszterelnök úr tudja jól, hogy népies politikát nem lehet másképpen megalapozni, csakis úgy, ha a kisemberek hóna alá nyu,lunk. Amikor az adósság átértékeléséről van szó és amikor a lement földáraknál s a lement jószág- és terményáraknál keresem és igyekr szem megtalálni az egyenleget, — amelyet még az úgynevezett idegen kézben lévő bankok is igyekeznek megtalálni, ha a t. kormányelnök úr hozzájuk fordul — kérdezem, miért van az Altruista Bank abban a kiváltságos helyzetben, hogy nem igyekszik megtalálni ezt az egyenleget, hanem ez a bank, amely pedig a t. kormánynak, illetőleg az államnak a pénzével dolgozik, az erre a 3500 hold föld területre betelepített kisembereket kitelepítteti, végrehajtatja és árverelteti azért, mert nem tudják az annuitásokat fizetni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Kun Béla: Ez minden, csak nem altruizmus. Karácsony előtt elmondhatom, t. Képviselőház, hogy ez az ország ma sem a kisemberek országa, hanem a kisemberek vérén és bőrén élősködő kiváltságos tőkehatalmakéi, amely tőkehatalmakkal szemben lehet, hogy magyar becsülettel küzd a Gömbös-kormány, de a saját politikai érvényesülését — mint lá^ torn — többre becsüli, mint a néptömegekben rejlő nagy erőt, amely lehet, hogy ellene fordulna, de az országot a mai gazdasági kátyúból biztosan kiemelné. T. Képviselőház! En mindezekből kifolyólag azt kérem, hogy ebben az országban, amikor itt karácsony és újév előtt állunk, ha gazdasági vonalkozásban rendet akarunk teremteni, ígérje meg a kormány és a t. miniszterelnök úr, hogy régi népies programmjának megfelelőleg (Farkas István: Necsak ígérje, hanem csinálja is meg!) szakítani fog és sza

: kíttalni fog az eddigi politikával, amely az ingó nagytőkének és az aranyborjúnak az uralmát többrebecsüli a kisemberek exisztenciájának védelménél. Tisztelettel felszólítom a kormányt arra, hogy karácsonyi ajándékul tegye meg a, nemzet számára azt a kötelező ígéretet, hogy az új esztendőben változtatni fog azon a fonák és megszégyenítő helyzeten, hogy itt a nagybankés kartelkapitalizmus legyen az úr, a kisemberek milliói pedig szenvedjenek a kálváriajárásban és a kereszthordozás alatt. Az elnök úr napirendi javaslatát nem fogadom el. Elnök: Ki a következő szónok? Tobler János jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Mielőtt a Képviselőház befejezné tanácskozásait, kötelességemnek tartom, hogy felhívjam a törvényhozás figyelmét a Jugoszláviából kiutasított magyarok sorsára, annál inkább, mert az utóbbi napokban meglátogattam, felkerestem a Fehér sas-téren és a tenyészállatvásár-telepen elhelyezett kiutasítottakat, miután egy bajtársam, akivel együtt szolgáltam a háborúban, levelezőlapot írt nekem, amelyben emlékeztetett arra az ígéretünkre, hogy ha ő Budapestre jön, akkor találkozunk; most Budapestre érkezett, kiutasították, tehát kérte, hogy keressem fel őt. Ennélfogva én felkerestem. Mindenekelőtt engedje meg a t. Képviselőház, hogy ebben a szerencsétlen helyzetben, ebben a szomorúságban legelsősorban arról beszéljek, ami vigasztaló. Vigasztaló az emberi szölidaTitásnak az az érzete és tünete, amely 80*