Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-314

490 Az országgyűlés képviselőházának Makai-Petrovics György jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Ez a mentelmi ügy, amelyet most tárgyalunk, tipikus esete annak, hogy Magyarországon a szociális viszonyokat miként ítélik mek. Tipikus esete annak, hogy a mi hatóságaink képesek az üldö

: zésnek olyan módszeréhez folyamodni, amely teljesen ellenkezik a magyarság szempontjaival és ellenkezik minden szociális érzéssel. Arról van szó itt, hogy egy egyén nyolc cikket inkriminál, amely egyénről később majd beszélek, aki kitűnő magyarságú, aki a vereekei szoroson jött be, de csak a trianoni szerződés után. Akkor jött be Magyarországba nagy tőkével és azóta is igen nagy úr Magyarországon. Nálunk nem az a helyzet van, mint Jugoszláviában, ahonnan kiüldözik a szegény magyarokat, mert itt úgy védik az idegen tőkéseket, hogy ha a magyarokat védnek úgy Jugoszláviában, semmi bajunk sem volna velük. Azok az urak, akik a szóbanforgó gyárat vezetik, olyan szociális viszonyokat tartanak ott fenn, amelyeket a munkások újságja, a Népszava, kötelességszerűen meg kellett hogy írjon. Nyolc cikk miatt van itt magánvád és a magánvád ellen nemigen szoktunk kifogásokat emelni. Ez a nyolc cikk azt mondja el, hogy ebben az idegen tőkével rendelkező vállalatban milyen nyomorúságos viszonyok között élnek a magyar munkások. 8—10 éves leánykák 7—8 pengőért dolgoznak 62 órán át hetenként. Emiatt differencia volt a gyár és a munkások között. A gyár először ígéretet tett, hogy javítja a viszonyokat, de később visszavonta ezt az ígéretét; aztán bevezetett egy komplikált elszámolási rendszert, amelynél a munkások sohasem tudták megállapítani, hogy mi jár nekik. Nem tudták megállapítani ezt, mert olyan komplikált elszámolási rendszert fektettek fel, hogy bár a munkások 62 órát dolgoztak, de hogy mennyit kapnak szombaton, azt soha nem tudták megállapítani. Ez a gyár a Weintraub és Roszkes urak gyára, ök azok, akik magánvádat emelnek és a Népszava nyolc cikkét inkriminálják, a mentelmi bizottság pedig kiadja a felelős szerkesztőt. Ha valaha beszélhetünk politikai üldözésről, akkor most beszélhetünk, mért ez a tipikus politikai üldözés esete. Aztá'i nem magyar emberről, nem politikusról, nem magyar nacionalista gondolathoz tartozó emberről, hanem egy egészen idegen emberről van itt szó, aki hajszát indít, üldöz és a magyar hatóság, felül neki és a mentelmi bizottságunk is. Ez lehetetlen állapot. Sokat beszélünk ebben a Házban és az elmúlt napokban is sokat hallottunk beszélni a munkásnép nyomoráról, beszélnek erről a túlsó eldalon is, de amikor arról van szó, hogy tényekben kellene jelentkeznie a szegény, elnyomott magyar népesség sorsa javulásának és panasszal fordul a hatósághoz, akkor ezért üldözik, mert mindenben felfordulást látnak. Ne beszéljünk tehát itt a Házban a nép védelméről és szociálpolitikáról, a magyar néppel való közösségről, mert mindez csupa frázis, amikor azt, aki elmondja a panaszokat, egy ilyen gyárban a magyar népet ért panaszokat, azt egyszerűen becsukják, a Képviselőház pedig kiadja és engedik, hogy politikai zaklatássá és üldözéssé fejlődjék a dolog. Azt mondja pl. ez a cikk, hogy (olvassa): »A textilipar területén alig van még gyár, ahol annyi sérelme volna a munkásoknak, mint a Loden Posztógyárban. A gyár egyes osztályain megtörténik, hogy a munkások heti 62 órai \. ülése 193% december 19-én, szerdán. j munka után 6—8 pengős keresettel mennek haza. A gyár akkordbérelszámolása a fonódá! ban, az orsozóban és a cérnázóban annyira bonyolult és ellenőrizhetetlen, hogy a munkások sohasem tudják, mennyit termeltek és mennyit keresnek. Ezért most a három osztályon a munkások az akkordrendszer részbeni megszüntetésit k^rik.« Tudják önök, hegy mi ez az akkord-rendszer? Ez az akkord-rendszer, amelyet úgy szerveztek meg, és amelynek alapján úgy számolnak el, hogy a munkás soha sem tudja, mennyit keres. Amennyit kiszámítanak neki a gyárba, az irodában, anynyit fizetnek. Az ellenőrzés nincs meg és a munkások csak azt követelték, hogy részben változtassák meg, változtassák meg annyira, hogy ellenőrizni tudják, hogy mennyit termelnek és mennyi fizetést kapnak készpénzben ezért az elvégzett munkáért. Éjjel 11 óráig tartó munkáért a munkások 35% pótlékot kérnek. Tessék elképzelni, hogy este 6 óraker 8—10—14 éves leánykák beállanak dolgozni és dolgoznak reggelig, éjfélig, vagy éjfél után 2 óráig. Most felmerül a gondolat ennél a 8— 10—12 pengős heti keresetnél, hogy éjszaka egy serdülő leány menjen-e érte dolgozni? Tudják önök, hogy hány eset van, amikor az apa vagy az anya megy el a gyermekeért éjjel a fonodákhoz, a textilgyárakhoz, és viszi haza leányát, mert egyedül nem mer haza menni? Van önöknek fogalmuk arról, hogy mit jelent ez egy ilyen családban, ahol az apa nem kap munkát, mert azt kiszorította a technika, ellenben ott van a fiatal serdülő leány? Azok mennek a gyárba és dolgoznak ilyen munkafeltételek mellett. Es amikor az éjszakai munkáért pótlékot kérnek, természetes, hogy a gyárnak ez nem tetszik, hiszen a kapitalizmusnak ez soha sem tetszett. Közegészségügyi szempontokat a gyárvezetőség teljesen figyelmen kívül hagy. A munkatermekbe a füst behatol és a levegőt tűrhetetlenül megrontja. A munkások szemei tönkremennek, a munkásoknak nagyarányú panaszai vannak, olyan állapotok vannak a gyárban, hogy a munkások egészségügyileg teljesen ki vannak szolgáltatva a gyár rossz berendezéseinek és a munkások ebbeli kívánságait sehol sem teljesítette a gyár. Ess mert a gyár munkásai sztrájkba léptek, még az az eset is előadódott, hogy a^jegyző ott kint szintén beállt a gyár szolgálatába, aminthogy rendszerint úgy szokott lenni, hogyha sztrájk van, a magyar hatóságok semmit sem vizsgálnak, mert nincs még annyi szociális berendezésünk sem, hogy az állam egy sztrájk esetében megvizsgálja, hogy vájjon a gyár berendezkedése, struktúrája, munkabeosztása, fizetési rendszere olyan-e, amelyet el lehet fogadni, olyan-e, amilyent az emberségesebb kapitalisták végrehajtanak. Ott volt a pápai gyárban a hasonló sztrájk. Ezek a posztógyárak, szövőgyárak leginkább nyúlnak bele a családi életbe. Mit beszélünk itt a, Házban a család védelméről, amikor nem tudunk annyit megtenni és az állam nem tud annyira belenyúlni egy ilyen kérdésbe, hogy azokat a minimális előfeltételeket megteremtse, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az emberek rendesen éljenek?! Vagy ha ezt nem teszi meg, miért nem engedi, hogy maguk a munkások, a maguk erejéből javítsák a sorsukat, ami minden államban, minden munkásrétegnek, minden foglalkozási ágnak, minden társadalmi rétegnek 1 rendelkezésére áll?!