Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-313

478 Az országgyűlés képviselőházának 313 területen a bibliai igazságokhoz igazodnak Mert mit akarok ezzel a törvénnyel? Azt akarom, hogy az apa azt a kötelességét, amelyet családi ői minősegében hitvese es gyermeke iránt Isten és törvény szerint köteles megtartani, emberi törvény szerint is tartsa meg. Szükséges ez akkor, amikor én a fin de siècle-nek és a háború előtti könnyelműségek sorozatának a folytatását látom, — higyjek el nekem, nagyon találó, amit mondok, higyjék el: érdemes az analizálásra — amikor az ilyenfajta emberek a családi hagyományt, a családi összetartást és tradíciót csak a családi részvénytársaság formájában ismerik. Ök csak a jólét mammonját keresik és a családi összetartásban nem csinálnak mást, mint azt, amit ott kint láthatunk: nézzék meg a képviselő urak, hogy az emberiség boldogtalanságára fennálló hadieszközgyárak mindig csak azon fáradoznak, hogy az az óriási haszon, amely az ölükbe hull, a családjuk köret, a részvényeseik körét el ne hagyja. T. Képviselőház! En nem akarón most felsorolásokua íogm, peüig mily olcsó dicsőség volna nekem, ha itt egyik-másik képviselőtársamra, akiknek kenyere a gyűlölködés, (Meskó Zoltán: Ki az? — Jánossy Gábor: Olyan is van's!) ráolvashatnám, hogy például plakatírozza a 'kereszténység elveire számító üzleteket. (Meskó Zoltán: Milyen üzletet? A keresztény kereszténynél vásároljon! iüz nem üzleti dolog, ez természetes! — jLaj a jobboldalon. — Elnök csenget. — Meskó Zoltán: Ezt niroeti minden keresztény politikus, minden keresztény lap!) Kérem, t. képviselőtársam, ezt nem hirdeti minden keresztény politikus, (Meskó Zoltán: Hirdeti minden keresztény lap!) mert nincs szüksége ilyen olcsó dicsőségre, (Meskó Zoltán: Nos, hát akkor nekem van!) mert ez lehet sanda politikai eszköz, de semmiesetre sem lehet keresztény tanitás. (Meskó Zoltán: Kérdezze meg a keresztény kereskedőket, hogy mit szólank hozzá. Ez a lényeg, nem az, amit ön mond!) EIHÖK: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: Az lehet legkevésbbé lényeges, amit egy bujtogató mond, amit azonban a gondolkodó mond, az nem lehet elhibázott. (Meskó Zoltán: Az előbb a szeretetről beszélt, most meg sérteget. — Derühség. —• Meskó Zoltán: Ügy beszélt, mint egy szerzetes, most meg sérteget. — Jánossy Gábor: Térjünk vissza a családvédelemre! — Zaj. — Elnök csenget.) Csodálatos, t. Képviselőház, hogy ebben a Házban egyetlenegy képviselő akadt, aki ezt az inget magára vette. Magára is vessen a képviselő úr... (Meskó Zoltán: Fel is veszem egész nyugodtan és büszke vagyok rá, hogy azt a plakátot kiadattam!) Elnök: Kérem, Meskó képviselő úr, méltóztassék csendben maradni! Gál Jenő: T. Képviselőház! En azt gondolom, hogy magasrendű tétel, amely sokkal nagyobb erősségtől származik, mint az én gyenge képességem, sokkal többet rejt magában a családvédelem szempontjából, mint százezer beszéd és millió cselekedet. Mert aki el tudná juttatni az emberiséget arra a magasrendűségre, hogy a szenvedő felebarátját jobban szeresse, mint önmagát, az elérkezett a világ megváltásának gondolatához, nem pedig az, aki arra izgat, hogy kevéshbé szeresd, vagy ne szeresd, vagy éppen gyűlöld, vagy hanyagold el embertái sadat és alko s egy zárt területet, amely anyagiakban ápol téged és a tehozzád tartozókat. T. képviselőtársaimhoz nem keresztény gondolat és ez nem is világi ülése 193A december 18-án, kedden gondolat, sőt tovább megyek: ez demagógia és nem is gondolat. T. Képviselönaz! Ha én egy tárgyalást hallgatok, látom például azt, hogy rongyos ruhában bejön az anya a gyermekével és tartásdijat ker, amelyre kötelezni kellene a törvény szerint az apát s azután megkapja a szegényes tartásra szóló ítéletet. Az anya azonban nem tud az apán megvenni egy fillért sem, mert ott van az a nagyszerű igényper, amellyel ki lehet sajátítani, ki lehet venni a végrehajtás alól az ingóságot, mely a fényesen berendezett lakásban van. Az igazgató úr elrejtheti szindikátusi jövedelmét, a törvényes hitves pedig lerongyolódik és szűkölködik. Elég tehát ilyenkor a végrehajtás? Nem, t. Képviselőház, itt a törvénynek más ereje kell, hogy legyen (Úgy van! Úgy van! balfelöl.), mert aki maga jólétben él és elhanyagolja, züllésbe engedi jutni hitvesét ós gyermekét, azt be kell csukni és ki kell taszítani a tisztességes társadalomból. (Élénk helyeslés és taps a balodalon és a középen./ Van még szomorúbb kép is, t. Képviselőház! Az indokolásban elmondom azt az esetet, amelyet magam láttam. A dúsgazdag térj jtthagyja az asszonyt és kicsi gyermekeit, Amerikaija megy, fényesen él s egy üllórt nem küld sem az asszonynak, sem a gyerekeinek. Ítélet van ugyan, de az asszony, aki akadémiai képzettségű, küzd, mosni jár, hogy két gyermekének legyen kenyere. Egyszer pedig, amikor a két gyermek diftériába esett, akkor — itt, Budapesten történt ez meg — amíg a férj Amerikában dúskál és nagy vagyonból él, addig az asszony —- bár tisztes család gyermeke —, hogy doktort hivathasson és orvosságot vehessen, kiment az utcára és eladta magát azért, hogy a gyermekek életét megmentse. T. Képviselőház! Külön-külön szívesen megmutatom e történet nagyszerű bizonyítékait is. Gondolkozzunk tehát még, késlelkedjünk még? Angliában 1824-ben hoztak az első törvényt a család védelméről. Akkor ott a lordok házában felállt valaki és azt a javaslatot tette, hogy nem elég megfenyíteni azt, aki az angol családot nem becsüli meg, mert az az angol nemzetet nem becsüli meg; aki a családról nem gondoskodik, ha tud — mindig feltételezve, hogy tud — az annyira megvetendő, hogy azzal — és az 1824-ben alkotott s azóta a szokás által szentesitett törvény szerint Angliában így is van — úgy kell bánni, mint egy csavargóval és kényszermunkára kell ítélni. T. Képviselőház! Adatokat tudnék felsorolni most az angol judikatúrából atekintetben, hogy ott sosem nézték, hogy milyen származású a bűnös; ott, ha valaki becstelenségbe esik, egyáltalán nem törődnek azzal, hogy az illetőnek milyen címe, rangja van. Annál szigorúbban, annál keményebben óvják, védik a család tisztességét, mert az a nemzet tisztességét jelenti. Mindenki emlékszik arra a borzasztóan szomorú és sajnálatos perre, amelyben a világ legelső íróját, Oscar Wildet erkölcstelenség miatt fegyházra ítélte az angol jury. Aki megnézi a per iratait és megnézi a vádló bizonyítékait, az talál valami olyant, ami nincs eddig a köztudatban. Ott ugyanis a legerősebb érv az volt, hogy: bár szerelmi életében aberrációkba esett, ez még lehet egy gyógyítható betegség, de mert sorainkban élt, Anglia legelső társadalmában, nős volt és a feleségét nélkülözésnek tette ki, míg ő élvhajhász-életet élt, ezért nines iigalom és ezért nincs kegyelem. Az egész irodalmi és kultúrvilág részvéttel fogadta az ítéletet és próbálták megmenteni Wilde-t. Nem azért szenvedett hajótörést ea az igjékezet, mintha az an-