Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-310

386 Az országgyűlés képviselőházának 31 megy valami nagyon jól, ezt el kell ismerni, de senkinek sem jut eszébe, hogy azért, mert a fűszereseknek rosszul megy, a fűszerek eladási árát fel kell emelni, vagy más intézkedéseket kellene tenni. Annak, hogy a gyógyszerészeknek rosszul megy — nem akarok itt erről vitatkozni, nem akarom ezt különösen tárgyalni és vizsgálgatni — különböző okai vannak. Az oka elsősorban, hogy az általános gazdasági válság következtében a magán gyógyszerfogyasztók száma mindinkább kisebb lett. A magánrendelések, a különleges gyógyszerek rendelése s az ezekből befolyó összeg mindinkább összezsugorodott, ami érthető és ami a gazdasági válsággal függ össze. A másik ok, amit ugyancsak figyelembe kell venni és ami mellett nem szabad elhaladni, az, hogy ugyanakkor, amikor a lakosság számában valóban nagyabbarányú emelkedés nem történt, Budapesten a gyógyszertárak száma lényegesen emelkedett. 1912-ben Budapesten 22 reál jogú gyógyszertár volt, ez megvan ma is. Személyjogú gyógyszertár 1912-ben 89 volt Budapesten, ma pedig van 142. Összeadva tehát a fiókokat, a kórházakban lévő házigyógyszertárakat és egyéb gyógyszertárakat, megállapíthatjuk, hogy míg 1912-ben Budapesten 120 gyógyszertár volt, ma 180 van, tehát 60-nal több, mint amennyi 1912-ben volt. Ha ebből levonom a kórházi és egyéb házi gyógyszertárakat, az arány a következő: 1912-ben volt 112 gyógyszertár, ma pedig van 165. A magyarázat tehát itt van. Természetes, hogy amikor a gyógyszerek rendelése s a gazdasági válság folytán a magánvevők száma csökkent, ugyanakkor pedig a gyógyszertárak száma 120-ról, illetőleg 112-ről 165-re emelkedett, a fogyasztásnak, amely azelőtt itt a 112 gyógyszertár között oszlott meg, ma 165 gyógyszertár között kell megoszlania. Világos tehát, hogy rosszul megy a gyógyszertáraknak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy nyakra-főre létesítettek gyógyszertárakat a bankok, amelyek azokat kezükben tartják, nem is egy gyógyszertárat, hanem a gyógyszertárak tömegeit, amelyekben a gyógyszerész csak épp olyan szerepet játszik, mint a kávéházban a közismert köszönő bácsi, akinek különben semmi köze sincs a kávéházhoz. Az összes költségek tehát, amelyek a gyógyszertárakba befektettettek, a bankok részéről fektettettek be s így a bevételek is a bankoknak jutnak és természetesen a bankok azok, amelyek ennek alapján e kérdés felett diszponálnak. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, hogy ne méltóztassanak itt a gyógyszerészek felett siránkozni, mert hiszen ha több van, mint amennyi kellene, akkor természetes, hogy nem lehet mind kielégíteni: különösen akkor, amikor maga az intézet deficittel küzd és válságban van s amikor egy tagnak 20—25 fillért kell fizetnie, hogy elmehessen a gyógyszertárba és — mondjuk — egy szemcseppet vehessen. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a gyógyszerek árát kell felemelni 20 százalékkal, mert ha van segítség ezen a téren, akkor ez igenis az, hogy ezt a szégyenadót, amely ezen a téren van, a 20 és 30 fillért kell eltörölni; mert szégyen ez és a közegészségügyre káros; a tag nem akkor megy az orvoshoz, amikor kisebb baja van, — ami éppen ezekből a költségekből következik — hanem csak akkor veszi igénybe az orvost, amikor már fekvőbeteg és amikor az intézetnek is költségbe kerül. De, hogy az intézet a mostani árak mellett sem fizet keveset a gyógyszerekért, azt két számadattal akarom beigazolni, 0. ülése 193U december 12-én, szerdán. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) I Az intézetnek Vannak házi gyógyszertárai. Ezekben a házi gyógyszertárakban egy magisztrális vény elkészítésének önköltségi ára pontos számítás szerint 19 fillér. Ha ehhez hozzászámítom az adminisztrációs költséget és sok mindent, ami tulajdonképpen nem is számítható hozzá, kijön összesen 60 filléres átlag. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Peyer Károly: Kérek tíz percnyi meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni' (Igen!) A Ház hozzájárul. Peyer Károly: Egy vény elkészítésének költsége tehát az intézet házi gyógyszertárában, hozzászámítva a házbért, világítást, személyzetet, igazgatói fizetést és egyebeket, maximum 60 fillérbe kerül. Ezzel szemben 1932-ben a gyógyszertárak által kiszolgáltatott gyógyszerek ára egy-egy vényre átlagban 1 pengő 7 fillért, 1933-ban 87 fillért és 1934 november 16-ig 1 pengő 17 fillért tett ki. Amikor tehát az intézet által .elkészített vénynek 19 fillér az önköltségi ára és ezt felkerekíteni adminisztrációs és egyéb költségekkel egészen 60 fillérig, tehát több, anint a háromszorosáig, akkor a gyógyszertárak által kiszolgáltatott gyógyszerek ára egy-egy vénynél átlagban még mindig ennek a 'dupláját teszi ki. A költségek meg vannak fizetve, azoknak megítélése szerint, akik az intézetben ezeket az ügyeket intézik s ép úgy a biztosítottak részéről is és ezeknek a gyógyszerköltségeknek felemelése egy évben körülbelül 3—400.000 pengőt tenne ki, amit az intézet nem bír el. De ezt az eljárást nem is tartanok indokoltnak, mert ezekből a szégyenletes 20 fillérekből, amelyeket a munkaadói igazolvány fejében kell fizetni — ne méltóztassék lebecsülni, hogy ez csak kis összeg — az elmúlt évben 216.074 pengő folyt be. Vagyis annál az összegnél majdnem felével többet kellene fizetni a gyógyszerek árának felemelé

: séért, mint amennyit a munkások a munkaadói igazolványért fizetnek. Arra kérem tehát a miniszter urat, hogy ha az intézet a minisztérium megítélése szerint is olyan helyzetben van, hogy újabb anyagi terheket vállalhat, lássa be, hogy elsősorban is a biztosítottaknak kell visszaadni azt, amit tőlük elvettek. Vissza kell tehát adni a segélyeket, de elsősorban meg kell szüntetni azt az igazságtalanságot, azt a túladóztatást, amely abban nyilvánul meg. hogy ha a biztosított orvoshoz megy, ez 50 fillér költségbe kerül neki. Nem tudom, hogy a gyógyszerészek mire alapítják a maguk követelését, de bizonyos jelenségeket látok, amelyek mellett nem haladhatok el szó nélkül. Ugy látom, hogy a belügyminisztérium egyes osztályaiból a gyógyszerészek bizonyos biztatást kaptak és kapnak a maguk követeléseit illetően. (Jánossy Gábor: Ezt nem lehet állítani!) Nagyon kérem a miniszter urat ismételten, hogy ha van valami ilyen lehetőség, akkor elsősorban a biztosítottakat részesítse biztatásban és ne másokat, még keyésbbé járuljon hozzá a költségek ilyen felemeléséhez, amely teljesen indokolatlan. Hiszen ha a gyógyszer-nyersanyagok ára leszállt, ezáltal maguk a gyógyszerek is olcsóbbak lettek; ha pedig a gyógyszertárak száma 60-nal több, mint amennyi volt békeidőben, ugyanakkor, amikor a gazdasági válság folytán kevesebb gyógyszert vesznek igénybe az emberek, akkor a gyógyszertáraknak vállalniuk kell azt