Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-307

Az országgyűlés képviselőházának 307. í teles esetekben tíz évi ilyen fahasználat engedélyeztetik és azonfelül jelentést köteles tenni a földmivelésügyi miniszter minden évben az országgyűlésnek, illetőleg a Képviselőháznak, aminek alapján a Képviselőház ebben a kérdésben tisztán láthat. Normális gazdasági viszonyok között, azt hiszem, egy pillanatig sem haboztam volna, hogy egyáltalában a legradikálisabb álláspontra helyezkedjem és azt fogadjam el, hogy nem adhat a földmivelésügyi miniszter rendkívüli fahasználati engedélyeket. JNIem tudom, ebben az esetben is meg lehetett volna-e ezt ilyen száz százalékosan valósítani,^ de más a helyzet ma, amikor a gazdasági élet, a gazdasági élet dekonjunktúrája és egyéb más körülmények nem teszik lehetővé, hogy egyes erdőbirtokosok másutt keressenek maguknak segítséget esetleges átmeneti bajaikkal szemben, pl. ha leég valakinek a tanyája, hogy miből 'építse azt fel? Hiszen a hitellehetőségek abszolúte és teljes mértékben megszűntek. Abban a pillanatban, amikor az erdőbirtokosnak hitellehetőségei lehetnének, lehetne ezt a legradikálisabb álláspontot képviselni, de addig a birtokosok teljes tönkretétele nélkül nem lehet erre a merev álláspontra helyezkedni. Hiszen régente még az örökösödési illetéket r is hitelműveletekkel fizették ki a gazdák és még a legreálisabb gazda is minden más felmerülő nagyobb kiadást hitelműveletekkel osztott el az évek között. Ma azonban nem lévén meg ennek a lehetősége, nem lehet megölni a birtokost csak azért, hogy megmerevítsük magunkat egy principium mellett. Ez legfeljebb azoknak tetszhetik^ akik előtt minden gazdasági egyed elpusztulása szimpatikus. Magyar Pál igen t. képviselő úr azt mondta, hogy ez mellékes célokat: protekciót és más ilyesmit szolgál. (Magyar Pál: Szolgálhat!) Ha erre gondolt volna valamelyik miniszter, vagy éppen jómagam, akkor nem javasoltam volna, hogy szigorítsuk meg ebben a tekintetben az eddigi szabályokat, hanem könnyen azt javasolhattam volna, hogy az eddigi teljes szabadkéz biztosíttassék továbbra is a földmivelésügyi miniszter részére. Ennél kategórikusabban ^ezt a vádat, amellyel talán nem is nagyon érdemes foglalkozni, megcáfolnom nem kell. A javasla.t tárgyalásával kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy újabb terheket rovunk a gazdákra,, úgy a képzett erdészek alkalmazása, mint az üzemtervek és más rendszabályok bevezetése által. Igyekeztem kimutatni, hogy ezek súlyos és lényeges megterhelést nem jelentenek. Mindenesetre azonban kijelentem azt is, hogy amikor egyik akciómmal igyekeztem az erdőgazdaság részére, elsősorban a tűzifánál, amely termelésünk 88%-át teszi ki, jobb árakat biztosítani, ugyanakkor erkölcsi kötelezettséget érzek magammal szemben olyan irányban, hogy az erdőbirtokosok részéről, ha kell, esetleg még újabb terhek reájuk rovása árán is„ olyan rendszabályokat létesíttessek, amelyek az erdők fennmaradását és további fejlődését biztosítják. Ezeket a jobb árakat nem azért szántam az erdőbirtokosságnak, hogy azoknak élvezetében még jobban pusztítsák az erdőket, hanem azért, hogy a jobb árak biztosításával lehetővé tegyem az erdőbirtokosoknak, hogy védjék meg erdejüket és igyekezzenek erdejükben a szükséges konzervatizmussal és tőkemegmentéssel gazdálkodni. T. Képviselőház! Többször szóba került itt KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIV. lése 193Ii. november 29-én, csütörtökön. 307 az erdőkitermeléseknek a kérdése. Mi túltermelésben vagyunk. Ebben az országban nem lenne szabad annyi fát termelni, amennyit ma termelünk. A túltermelés terén az első nagy lépést 1931-ben tettük, amikor mindenki egy évi rendkívüli kitermelésre kapott engedélyt, elsősorban szociális, munkás érdekekre való hivatkozással. Ez t. i. azért történt, mert az akkori kormány, emberileg egészen jogosan, remélvén azt, hogy a gazdasági nehézségek átmenetiek lesznek, ilyen egyszeri intézkedésekkel akart munkaalkalmakat biztosítani az erdei munkások részére és ezáltal tulajdonképpen egy téli inségakciót vezetett be Magyarországon. Azóta állandóan túltermelésben vagyunk. Gr. Keglevioh Gyula, igen t. képviselőtársain az önellátás problémáját vetette fel ebben a kérdésben. Igen t. képviselőtársam talán bizonyos ellentmondásban van, mert amikor egyrészt nem szívesen látja az erdővágás korlátozását és amikor nagyobb kitermelési lehetőséget igyekszik biztosítani az erdőtulajdonosok részére, akkor ezáltal tulajdonképpen, ha nem is intézményesen, de legalább in praxi a behozatal lehetőségét vágja el, mert a nyakra-főre kivágott erdőinkből, a végén a fától, vagyis az eladott fától nem fogjuk látni az erdőt azért, mert az az erdő el is fog pusztulni. Ami magát ezt az egész kérdést illeti, én igenis, nem vagyok nagy vonatkozásokban az önellátás híve. Ez megint nagy közgazdasági kérdés, bár mellesleg meg lehet jegyezni, hogy azoknak az országoknak az életstandardja és életviszonyai jók ma Európában, amelyek áttértek az autarkia álláspontjára. Ezt csak mellékesen jegyzem meg, mert nagyon divatos lett ezt a kérdést egészen felülről kezelni. De maradok a fakérdésnél. Bocsánatot kérek, az a kérdés, hogy szükséges-e nekünk fát behoznunk egyéb mezőgazdasági cikkeink exportja érdekében,, mezőgazdasági szempontból csak a fürészelt fára nézve áll fenn, mert a tűzifát Romániából hozzuk. Azt a kérdést, pedig nem tudom eldönteni, hogy ha most új erdőt telepítek, abból 60 vagy 80 év múlva nem lesz-e esetleg olyan erdő, amely ronthatja kiviteli relációinkat vagy tárgyalási lehetőségeinket. Ezt igazán az utókor mondhatná csak meg és én boldog vagyok, ha ma erdőt tudok telepíteni. Hogy azután majd 60—80 év múlva esetleg az utókor a miatt aggódik, hogy mi lesz a mi állatkivitelünkkel, erre nézve ez a válaszom: méltóztassék elhinni, eléggé igyekszem ezekben a kérdésekben reálpolitikát csinálni, de annyira előrelátó még sem tudok lenni, hogy 60—80 év múlva esetleg bekövetkezendő állatkiviteli érdekeinket féltsem. Igen t. Képviselőház! Az erdővel úgy foglalkoztunk idáig,, mint egy termelési objektummal, de az erdőnek a köz szempontjából nézve a leglényegesebb kérdése nem is itt van. Merem állítani, hogy nincs talán egyetlenegy mezőgazdasági termelési águnk, amely annyi munkát és munkalehetőséget biztosítana, mint az erdő. Ha van szociális üzem a mezőgazdasági termelési ágak között, akkor elsősorban az erdőbirtok az. Az erdőbirtok kiadásaiban ötven százalék körül van az az összeg, amely feltétlenül és minden körülmények között munkabérre fordíttatik. Itt bátorkodom megint a faár kérdésével foglalkozni. Ha nem emeltük^ volna fel a fa árát a rentabilitás magasságára, akkor könyI nyen az a lehetőség állhatott volna be, hogy 45