Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-307

302 Az országgyűlés képviselőházának 307, itt elhangzott felszólalások után újat nem igen lehet mondani, én csak néhány elvi pont tekintetében szeretnék állást foglalni. Igen érdekes vita folyt arról, vájjon ennek a javaslatnak és általában a kormányzati intézkedéseknek milyen mértékben kell és szabad a magángazdaságba benyúlnia, hogy azok a célok, amelyeknek megvalósítását a javaslat maga elé tűzte, érvényesüljenek. Itt a legkülönbözőbb felfogásokat hallottuk, kezdve a szociáldemokrata képviselőtársaim felfogásától, akik az erdőgazdálkodásnál nemcsak hogy megengedhetőnek tartották a legszélsőbb állami beavatkozást, hanem ezt egyenesen megkövetelték, — itt olyan felszólalások is hangzottak el, amelyek az erdőbirtok szocializálását követelték — egészen a jobboldali felszólalásokig, amelyek még ennek a javaslatnak rendelkezéseit is mint a magángazdaságba belenyulókat nehezményezték. Nekem iá» az érzésem, hogy a javaslat itt eltalálta a kellő mértéket; abból indulván ki, hogy semmiféle termelési ágnál nem annyira paranosolóak a közérdekű szempontok, mint éppen az erdőgazdaságnál és levonta ebből azt a következtetést, hogy (bizonyos mértékig a magángazdaságba is bele kell nyúlnia, de nem ment ebben a tekintetben olyan messzire, hogy magánjogokat mélyebben megsértett volna, hogy a magángazdasági kezdeményezést, iniciatívát, a 'magángazdasági érdeket, a jogos magángazdasági önzést megbénította volna. En tehát a javaslatnak ebben a tekintetben való felfogását helyeslem. Magamévá teszem azonban azt a kifogást, amit a javaslattal kapcsolatban több felszólalt képviselőtársam a bürokratizálás, a bürokrácia túltengése ellen felhozott, mert a 33. § intézkedése engem is a legnagyobb aggállyal tölt el. Hiszen vagy az következik ebből, hogy nem kívánjuk végrehajtani — ez esetben egy üres rendelkezés — vagy amennyiben komolyan kívánjuk végrehajtani, ez az erdészeti közigazgatásnak hypertrofiáját vonja maga után, amit a mai koldus viszonyaink között bizony megengedhetőnek nem tartok. Rendkívül sajnálattal látom, hogy eltérően az eredeti javaslattól az együttes bizottság által elfogadott javaslat kihagyja azt a rendelkezést, amely a rendkívüli fakihasználás esetén kötelezi az intézkedő hatóságot, hogy a jelzáloghitelező hozzájárulását kérje. Mi 1931 óta megszoktuk és most valósággal betegesen ragaszkodunk ahhoz, hogy a hitelező érdekei felett szó nélkül napirendre térjünk. Már pedig, ha ez a rendelkezés úgy marad, mint ahogyan ebben a bizottság által elfogadott javaslatban van, mi lesz ennek konkrét esetben a következményei Az, hogy 'ha újra. lesznek jelzálogos hitelek, akkor a jelzálogos hitelező vagy ki fogja majd kötni a köles önadásakor, hogy rendkívüli fakihasználás esetén az ő követelése rögtön esedékessé válik, vagy ha ezt nem lehet kikötni, ebben az esetben nem fog kölcsönt adni, mert nem engedheti meg, hogy vagyoni jogos érdekei felett rajta kívül álló hatósági intézkedésekkel napirendre térjenek. En tehát, minthogy ez a gazdának is érdeke^ és minthogy három évi gazdálkodás után végre rá kellene térnünk annak az álláspontnak az elfoglalására, hogy a hitelező is ember; azt javasolnám, hogy méltóztassék az eredeti szöveget ebben a javaslatban visszaállítani. A természetvédelmi intézkedésekről szóló ülése 19$U november 29-én, csütörtökön, vitában, amely igen érdekes volt és mondhatom, hogy egy kissé háttérbe szorította, előttem sajnálatosan — mert fontosabbnak ítélem — az erdőgazdasági vitát, én a Nimródokkal szemben inkább a turisták pártján voltam és nagy örömmel láttam, hogy Zsitvay Tibor igen t. képviselőtársunknak sikerült ebben a kérdésben, úgy látom, egy minden érdeket és minden felfogást kielégítő egyességet létrehoznia. A beszéd, amelyet elmondott, igazán magisztrális volt, mert sikerült neki kiemelni a turistát azok szemében, akik a turista fogalmát rögtön a réten eldobott zsíros papírokkal és üres konzervdobozokkal kapcsolják és bizonyos morális és kulturális szignummal látta el őket. Örültem ennek a sikerének, de éppen, mert így értékeltem a beszédét és így értékeltem a sikerét, mély sajnálattal hallottam azt, amit ő a természetvédelem kapcsán Badacsonyról, a badacsonyi kőbányászatról és az e kőbányászatnak bizonyos éktelenségeket okozó voltáról elmondott. Sajnáltam ezt azért, mert ő, aki olyan szép szavakat talált arra, hogy a turistaság fogalmát valami módon a hegyi beszédnek nagyszerűségével kapcsolja össze, éppen a hegyi beszédnél megfeledkezett arról, hogy a természetvédelem fogalmába az embervédelem is beletartozik. Mert, ha erre gondolt volna, akkor azok mellett a Badacsonyt eléktelenítő foltok mellett — amiről lehet vitatkozni, hogy olyan éktelenek-e, én ismerek festőket, akik festészeti szempontból ezt még érdekesnek is tartják, mivel^ azonban az elmúlt képviselőház 84 tagja esztétikai felháborodásában más álláspontot foglalt el, én ezzel nem is merek vitába szállni, — hangsúlyozom, eszébe kellett volna jutnia igen t. képviselőtársamnak, hogy ezek a foltok jelentik 12 zalai község megélhetését, jelentik azoknak a mezőgazdasági lakossághoz képest jobb megélhetését, különb lakhatását, egészségesebb gyerekeket és igényesebb iskolákat stb. Képviselőtársaim között igen sokan vannak, akik nyilván ismerik a háborúelötti Rómát és tudják azt, hogy Rómának természeti szépségéhez, ahhoz a képhez,, amely világszerte művészekben, természetet imádó emberekben élt Rómáról, hozzátartozott a Campagna képe, abban a formában, ahogy az akkor megvolt a maga egészen terméketlen és kultúrátlan melancholiájában. Szabad lenne-e most azzal jönni, amikor Mussolini ereje ebből a Campagnából egy termékeny területet, állattenyésztő, sőt, szépen termő területet varázsolt, villamosok által átszelve, gyárakkal, tejtermékeket feldolgozó üzemekkel tarkítva, szabad lenne-e most valakinek felállnia az olasz parlamentben és a természetvédelem jogán reklamálni azt, hogy ime, ehhez miért nyúltunk hozzá, amikor ebből tízezer meg tízezer embernek lett szép munkaalkalma. Igen t. Ház! E kérdés kapcsán vita volt az együttes bizottságban a kisajátítás kérdésében, amelyre vonatkozóan Esterházy Móric képviselőtársunk igen helyes, igen igazságos álláspontot foglalt el. Ehhez én akkor is assisztáltam neki és most is szóvá kívánom ezt a kérdést tenni. A régi javaslat 223., az új javaslat 221. §-a következőkép intézkedik arra az esetre, ha valamely természetvédelmi területet kisajátítanak, amennyiben ezt mondja (olvassa): »Amennyiben valamely természetvédelmi területre, vagy tájvédelmi körzetre a művelési ág, vagy egyéb használatok tekintetében a földmívelésügyi miniszter által megállapított kor-