Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-307
300 Az országgyűlés képviselőházának 307. antifevalodott ez a törvény, mert annak az evolúciónak, amely a háborúelőtti emberöltő gazdasági fejlődését jellemezte, tulajdonképpen már nem felelt meg; a gazdasági, a termelési viszonyok túlnőttek ezen, sőt merem mondani, hogy bizonyos mértékben a belpolitikai viszonyok is. Méltóztassanak csak emlékezni arra, hogy valahányszor nálunk a nemzetiségi kérdés megoldását tárgyalták, kiváló publicisták, — itt utalok Beksics Gusztáv munkásságára — mindig nagy szerepet szántak e kérdés megoldásában az erdőgazdaságnak és az erdőgazdaság problémáival hogyan való bánásnak. Tehát már a háború előtt is megérett a törvény a reformra. De felesleges utalnom arra, hogy mennyire megérettek a trianoni szerencsétlenség után, — hiszen a számadatokat eléggé ismerik, ezeket eléggé hangoztatták az eddigi beszédekben is — amikor olyan mértékben fosztatott meg az ország erdőbirtokától, hogy amíg Hollandia termőterületének 7%-a van beerdősítve, — pedig erdőkben rendkívül szegény ország, — addig Magyarországon az erdőterület a 3%-ot sem éri el. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez a reform igenis időszerű, hogy az erdőgazdasági kérdések újabb rendezésének időpontja elérkezett. Legyen szabad utalnom ez alkalommal arra, hogy alig hiszem, hogy volna gazdasági probléma, amelyben egységesebb közvélemény alakult volna ki, mint éppen az erdőgazdasági problémák körül. így különösen utalok arra, hogy az Alföld kérdésének megoldása, az Állóid erdősítése révén Széchenyi Istvántól kezdve Hünfalvy Jánosig, Kaán Károlyig és Bedő Albertig valósággal nemzeti dogmává vált, aminthogy átmentek a köztudatba imimdazok az igazságok, amelyek az erdősítéssel kapcsolatban már olyan időkben is, amikor ezt a fogalmat, ezt a csúf szót, hogy »tervgazdaság« senki sem használta, a beavatkozást nemcsak megengedettnek, hanem kötelezőnek tartották, az államnak rendelkező, igazgató, koercitív beavatkozását éppen az erdőgazdálkodás közérdekű voltánál fogva. Es érvényesültek mindazok az igazságok — az, eddig elhangzott vita meggyőzhetett bennünket erről, — amelyek az erdőgazdálkodás intenzívebbé tételét, az államnak az erdőgazdálkodásba váló beavatkozását szükségessé tették,. . ; Érvényesült itt az az érv, hogy kereskedelmi mérlegünk passzivitása kötelezően előírja, hogy ennek a passzív tételnek csökkentéséről az erdősítés fokozásával gondoskodjunk, bár szívesen hallottam azért, hogy bizonyos mérsékletet javasoltak, — gondolom — Máriássy és Keglevich gróf igen t. képviselőtársaim, akik attól az aggálytól vezéreltettek, hogy az erdősítés folytán csökkenő import viszont más mezőgazdasági exportunkat veszélyezteti. Azt hiszem azonban, ez az aggály túlkorai, mert bármennyire is érvényesüljenek azok a kívánságok, amelyek itt az erdősítés tekintetében elhangzottak, olyan mértékű erdősítésre, amely ezt a problémát külkereskedelmi vonatkozásban egyszerre egész veszélyességében tárná elő, belátható időn belül aligha számíthatunk. Érvényesültek a felszólalásokban azok a szociális szempontok, amelyek SL mezőgazdasági lakosság jobb foglalkoztatását várjak az erdősítéstől, a talajjavítás szempontjai, egészségügyi szempontok, a csapadék egyenletesebb elosztásának szempontja, úgy hogy mindezek szempontjából a helyes erdőgazdálkodás suprema lex-nek látszik és valóban azt keíl mondani, elérkezett az ideje annak, hogy ülése 19 SU november 29-én, csütörtökön. a kormány ezzel a reformmal a parlament elé lépjen. En tehát nagy általánosságban megértem és helyeslem azokat az intékedéseket, amelyek ebben a javaslatban lefektetve vannak és ezeket az általános vita alapjául el is fogadom, de hozzáteszem, hogy ezt némi kétségekkel és lelkembe akaszkodó kérdőjelekkel teszem. Mégis mondom, hogy miért. Méltóztassanak csak elgondolni, hogy mi történt az erdősítés terén 1923 óta, amikor is az akkori képviselőház az 1923 : XIX. te. formájában az Alföld fásításának kérdését megoldani vélte. Emlékezzünk arra a vitára, utánalapoztam a parlament irataiban is és láttam, hogy micseda nagyszerű hangszereléssel, micsoda szép aplombbal folyt le ez a vita a Házban. Egy nagytekintélyű miniszter képviselte ezt a javaslatot teljes komolysággal, azzal a komolysággal, amely különben egész működését jellemezte: nagyatádi Szabó István. A javaslat referense Marschall Ferenc képviselőtársunk volt, aki az ő érdekes előadói beszédében azt próbálta bizonyítani, hogy ettől a javaslattól — az 1923 : XIX. tetői az abban foglalt intézkedések végrehajtásától, szellemének érvényesítésétől várható a magyar jövő biztosítása. Még tovább ment ennél Czettler Jenő igen t. képviselőtársunk, aki a magyar jövőt még vizionáriusabb erővel festette le a parlament előtt. Gyönyörű filmjét vonultatta el annak a fejlődésnek, amelynek e törvény nyomán be kell következnie. Sajnálattal állapította még, hogy három esztendőt ugyan elmulasztottunk, de kifejtette, hogy az 1923. évi új törvény révén néhány esztendő alatt hatalmas lépésekben valósíthatjuk meg e törvény intencióját, az Alföld meg^ mentését. Ha meggondoljuk, hogy a magyar termő területnek a Nagyalföld majdnem 3 /5-ét w teszi, meg is érthető a parlamentnek ez a nagy érdeklődése, amellyel a javaslat felé fordult. Valósággal rossznéven vették Farkas Tibor igen t. képviselőtársunk felszólalását, ^aki kissé poétikusnak, kissé romantikusnak állította be azokat a filmképeket, amelyeket a parlament előtt lepedőre vetítettek és bizonyos óvatosságra intett. Ha azonban megnézzük, hogy 1923 óta e téren mi történt, akkor megállapíthatjuk, hogy nem ugyan azon, amitől Farkas Tibor t. képviselőtársam ennek a programmnak megoldását féltette t. i. nem a pajzstetűn és a mészharmaton múlott, hogy a törvény intenciói nem váltak élő valósággá, hanem egyszerűen azon múlott, hogy azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy ennek a törvénynek rendelkezéseiből élet fakadjon, nem teremtettük elő és így történt az, hogy 1923-tól 1934-ig, ha jól tudom,, mindössze r 30.000 katasztrális holdat erdősítettek, tehát még az igen szegény magyar erdőbirtöknak is talán mindössze másfél százalékát. Amikor legutóbb a múlt esztendei költségvetést tárgyaltuk a pénzügyi bizottságban, a beruházási kérdésekkel kapcsolatban r mintegy a beruházási programm első pontjaként állítottam ezt a. kérdést a pénzügyminiszter úr elé, hangoztatván, hogy semmiféle komoly erdősítési programm évi 300—400.000 vagy akár 500.000 pengővel meg nem valósítható. El kell ismernem, hogy a pénzügyminiszter úr a legnagyobb tisztelettel emelte meg kalapját az erdősítés dogmája előtt, a fedezet kérdésében azonban egy jobb jövő elé utalta a pénzügyi bizottságot és az országot. Már most ha meggondoljuk, hogy tíz év alatt sokkal kedvezőbb
