Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-305

Az országgyűlés képviselőházának 305. gam részéről nem akarom ezt a memorandumot ismertetni, mert azt hiszem, hogy a t. képviselőtársaim úgyis ismerik. Ami már most a 300. §-t illeti, ottan semmiféle szankciót nem látok atekintetben, hogy mi lesz, ha a 'bányahatóság az engedélyt megadja, annak ellenére, hogy nem hallgatta meg a földmivelésügyi minisztériumot, illetőleg az erdőigazgatóságot. Gyakorlatból és tapasztalatból tudom, hogy ezeket a bányanyitási, stb. engedélyeket elég könnyeri és elég gyorsan adják meg a bányahatóságok, némelykor szük^ ségtelen károkozásra szolgáltatva alkalmat az illető (birtokosoknak, vagy pedig bányavállalatoknak. Azt hiszem, feltétlenül helyes, ha ez a szakasz belekerül a törvénybe, az erdőhatóság meghallgattatok, de helyes volna ennek gyakorlati szankciót is adni, mert különben az adminisztráció életében nagy jelentősége ennek a szakasznak aligha lesz. A 305. §-nál, amint az előadó úr is mondotta, új szöveget méltóztattak már proponálni. Itt egyrészt az 1932. évi V. tc.-ről, illetőleg az 1928. évi XLI. te. 6. §-ának meghoszszahbításáról van szó, másrészt pedig a kivételes hatalmon alapuló rendelkezésekről, amelyet a háború legvégén az akkori földmivelésügyi minisztérium, a,zt hiszem, az 5200-as .számú rendeletben kiadott. De ha ez a pótlás és ez az új szöveg csak abból állana, hogy nem tangálja a ma fennálló jogállapotokat, akkor, azt hiszem, hogy ezzel nem sokat segítünk a ma fennálló bajokon, mert ma tényleg úgy áll a helyzet, hogyha egy kisbirtok adásvételénél valahogyan kisütik azt, hogy azon csak 5 hold erdő is volt és ©z nyilván van tartva, akkor hónapokig tartó bürokratikus gyakorlatokat végeztetnek az eladóval, a vevővel, a hatóságokkal, nézetem szerint teljesen hiába, mert a dolognak a vége azután az, hogy úgyis jóváhagyják a vételt, illetőleg az eladást, mert másképpen ezt a kérdést nem lehet elintézni. Az értékesítés kérdésével e javaslat tárgyalása során elvből nem óhajtok részletesebben foglalkozni, még pedig azért nem, mert szorosan a tárgynál kívánok maradni és bár elég gondosan átolvastam a javaslatot, egyetlenegy szakaszt sem találtam benne, — helyesen —amely az értékesítés kérdésével foglalkoznék, én tehát már a házszabályok iránt való tiszteletből sem akarok ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni. Néhány szóval azonban reflektálnom kell előttem szólott t. képviselőtársaim beszédére. T. Ház! Először is ketté kell választani az értékesítésnek és az értékesítés megszervezésének kérdését; ketté kell választani a mű- és épületfa kérdésére és a tűzifa kérdésére. Az előbbiben olyan óriási importszükségletünk van, hogy a kérdés szabályozása — hogy úgy mondjam, sajnos, — nem nehéz; azt hiszen azonban, elég jól funkcionál az a szerv, amelyet a kormány ebben a tekintetben létesített, még pedig létesített anélkül, hogy a fogyasztást súlyosabban megterhelné. Itt csak azt a kérel: rnet volnék bátor az igen t. földmivelésügyi kormányhoz intézni: nem lehetne-e kötelezni a magyar fogyasztót, illetőleg a kereskedelmet arra, hogy amikor külföldi műfát és épületfát vesz, akkor bizonyos hányadban hazai épületfát is vásároljon. Azt hiszem, ennek nem volna valami nagy hátránya, mert, sajnos, a hazai épület- és müfatermelés olyan elenyészően csekély, hogy ebből hátrány igazán nem hárulna sem a fogyasztóra, sem a kereskedőre, viszont a termelő vagy az erdősítő erdőgazda bizonyos megnyugvással fogadhatná azt, hogy fáját bizülése 193U november 27-én, kedden. 259 tosan, minden körülmények között megveszik; megveszik pedig éppen olyan feltételek mellett, mint a külföldi import-műfát. Mondom,, ez a kérdésnek egyik része. Itt vagyok bátor a t. Ház figyelmét felhívni az úgynevezett CIB-re, amely főleg Svédországban és Lengyelországban van érdekelve és amelynek körébe Franciaország, úgy tudom, eddig nem lépett be. Nem tudom, történtek-e lépések ilyen irányban, de nagyon fontos volna magyar szempontból is a megfelelő tárgyalás vagy ha ez nem is, legalább tájékozódás, mert azt hiszem, bizonyos nemzetközi kapcsolatok kiépítése tekintetében ennek a szervezetnek az épület- és műfa tekintetében meglehetősen nagy szerep fog jutni. A kérdés másik oldala a tűzifa kérdése, minthogy azonban ebben a kérdésben már sokszor szólaltam fel úgy itt a Házban, mint a 33-as bizottságban is, ebben a pillanatban és ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban tartózkodom ennek a kérdésnek bővebb taglalásától. Eöviden csak azt akarom itt megjegyezni, hogy nem látom be annak okvetlen szükségességét — még ha kötött forgalomra térünk is át a tűzifa tekintetében és még ha szállíási igazolványokhoz kötjük is a tűzifa szállíthatását — hogy egy részvénytársaság vagononként 18 pengőt, illetőleg külföldi fa után még több pengőt könyveljen el a maga hasznára; hiszen az egyetlen ellenszolgáltatást, amelyet a részvénytársaság javára fel lehet hozni, a hitelezés kérdését, szabályozta a miniszterelnöki rendelet, amelyet tavasszal adtak ki, s amely miniszterelnöki rendelet nélkül épp úgy nem hiteleznének ma sem, mint ahogy nem hiteleztek azelőtt; s hogy hiteleznek, annak egyik előfeltétele és oka igenis, az a miniszterelnöki vagy kormányrendelet, amelyet nagyon helyesen a mostani igen t. kormány bocsátott !ki. Az üzleti rizikó és a konkurrencia tekintetéhen a részvénytársaságnak egészen különleges helyzete van, amely különleges helyzet, azt hiszem, nem súlyosbodik azáltal, hogy az importban pedig 100%-ig monopóliumot élvez. Ha tehát egy részvénytársaság ezekben a be1 ne-kben részesül, először a külföldi importnál monopóliumban, másodszor a konkurrenciának határok közé szorításában az által, hogy más csak abban az arányban kap szállítási igazolványt, amely arányban ő a saját fáját el tudja adni, azután harmadszor a földmivelésügyi kormány szükségét látta annak, hogy a koncessziós rendelet 17. §-ában, amelyre később fogok rátérni, már megkötötte a kezét, hogy 15%-nál nagyobb túltermelést egy esztendőben nem fog engedélyezni, akkor méltóztassanak megmondani, hol van ennek a vállalatnak az üzleti rizikója és hpl van megindokolva, hogy ezt a szerintem túlmagas üzleti hasznot kapja? Egy eset lehetséges, ha ezzel a bizonyos üzleti haszonnal egy szükségszerű rezsit kellene fedezni. Azt azonban megint kétségbe vonom, hogy az üzleti rezsije ennek az egész vállalkozásnak, amelynek a konkurrenciája, a rizikója minimális,, akkora volna, hogy ezt csak 18, illetőleg 25 pengőkkel lehetne fedezni. Ezt kívántam itt röviden megjegyezni, magának a kérdésnek a velejével és lényegével most nem kívánok foglalkozni, annál az egyszerű oknál fogva, mert az egész törvényjavaslatban igen helyesen egy szakasz sincs az értékesítés kérdéséről, aminthogy az egész törvényjavaslatnak nem is az a célja, hogy a fa értékesítésének kérdését taglalja.