Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-305

258 Az országgyűlés képviselőházának 305. voltam bátor itt a rovarkárokkal kapcsolatban • felhozni, megismételve azt, hogy a megoldásnak ezt a módját nem tartom szerencsésnek. Azzal kapcsolatban, amit egyes képviselőtársaim az erdészeti alapra vonatkozólag mondottak, nekem, aki az államháztartás keretén belül az alapszerü kezelésnek elvi ellensége va^ gyök, mégis konstatálnom kell, hogy ebben a tekintetben a földmívelésügyi minisztérium igen jó példával járt elől, mert tudomásom szerint csak négy alapja van, legalábbis csak négy alapról tesz említést. Ezek az alapok: a totalizatőr-alap, a munkásház-alap, ez az erdészeti-alap és még valami segélyalap, ha jól emlékszem, az erdészeti alkalmazottak özvegyei és gyermekei számára. Azonkívül van talán" mégis némi vonatkozása az országos közgazdasági alappal is, de hát ez kisebb összegre vonatkozik. Tehát négy, maximálisan öt alapja van a földművelésügyi tárcának, de ezeknek egyike sem hasonlítható össze azokkal az alapokkal, amelyekkel például még pár évvel ezelőtt is a közoktatásügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium rendelkezett, illetőleg amelyekkel a pénzügyminisztérium részben még ma is rendelkezik. Az ezekből az alapokból vagy alapból való segélyezés tekintetében azonban helyesen mutattak rá a Háznak mindkét oldalán arra, hogy miféle protekciónak, visszaélésnek, gyanúsításnak és hasonlóknak van tág terük, tehát nagyon kérem, hogy ezt a 21. §-t méltóztassék vagy máskép szövegezni, vagy pedig legegyszerűbb volna talán a ma tényleg fennálló helyzetet áthozni ebbe a törvényjavaslatba és nem in pejus változtatni meg a joghelyzetet akkor, amikor a másik oldalon az üzemterveknek és több más hatósági beavatkozásnak kötelező elrendelésével az erdőbirtokosok tekintélyes százaléka úgyis újabb és elég súlyos terheket kénytelen viselni. Az üzemtervekről szóló fejezetből sajnálatomra kihagyták az 1933. évi törvénytervezetnek egy, — legalábbis szerintem — igen helyes rendelkezését. Sajnos, azt hiszem nincs már mód arra, hogy ezt utólag felvegyék. Én csak felolvasom, hogy a naplóban ennek nyoma legyen. Szól ez a következőképpen (olvassa): »E törvény alapján való berendezésénél bizonyos erdőknek, amelyek eddig üzemterv alá nem tartoztak, azt a vágásfordulót kell választani, amely a faállomány átlagos korának kétszeresével egyenlő. Az évi vágásterületek nagyságát az első tíz évre ennek a vágás fordulónak megfelelően kell kiszabni. A további tízéves időszakokra nézve földhasználatokat a tíz-tíz évvel emelt vágásfordulónak megfelelően kell szabályozni mindaddig, amíg a célbavett végleges eredmény elérve nincs.« Mondom

% ezt a rendelkezést, amelyet itt a magam részéről helyesnek tartok és úgy vagyok értesülve, hogy a Felsőházban is lesznek hívei, sajnálatomra kihagyták a törvényjavaslatból. En itt ezt csak konstatálni kívánom. Aggályos a javaslat 211. §-a, ahol az erdőbirtokossági társulatok autonómiáját egyszerűen felfüggesztheti a miniszter és ez ellen a társulatnak panaszjoga nincs. Ezt szintén in peius változtatták meg a jelenlegi helyzettel szemben, ahol^ az 1898. évi XIX. tcikknek, gondolom, 54. és 41. §-ai alapján igenis megvolt a panaszjog a közigazgatási bírósághoz. Másrészről az is igaz, hogy miniszteri biztost ezidőszerint^ kiküldeni nem lehetett,, ha nem a közigazgatási bizottság a közgyűlés hatáskörét az elnökre ruházta és ez ellen a kvázi ülése 193U november 27-én, kedden. autonómia-felfüggesztéssel egyenlő rendszabály ellen azután panaszjog volt a közigazgatási bírósághoz. Nekem úgy mondták, hogy ez a rendelkezés, t. i. a panaszjog eltörlése, azért szükséges, mert az osztatlan közös legelőkről szóló 1913. évi X. tcikknek, gondolom, 66. és 72. §-ai alapján a legelőtársulatokat szintén nem illeti meg a panaszjog. A magam részéről azonban ezt az analógiát egyáltalában nem tudom helyesnek tartani,, nem is fogadom el és megnyugtatónak tartanám, ha az autonómiát felfüggesztő miniszteri rendelkezés ellen instituáltatnék panaszjog a közigazgatási bírósághoz. A 39. § 4. pontja, azt hiszem, meglehetős vitákra fog alkalmat adni. Egyáltalában nem határozza meg a törvényjavaslat, hogy azt a bizonyos 3000 holdas minimális határt, amelytől kezdve a tör vény javaslat okleveles mérnökök alkalmazását kötelezővé teszi, hogyan számítják ki. Mert hiszen meglehet, hogy valakinek két vagy három erdeje van Magyarországon és egyik sem üti meg a 3000 holdat, együttvéve azonban kitesznek 3000 holdat. Ezek földrajzilag távol is esnek egymástól... (Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter közbeszól.) Éppen azért hozom fel itt ezt az egész kérdést, — az erre vonatkozó rendelkezést a törvénybe talán felesleges beiktatni, de a végrehajtási utasításba mégis jó volna bevenni, — mert hogy csak egy extrém példát mondjak, lehet valakinek, nem tudom, Barsban, Baranyában és Biharban, — hogy három »B« betűt mondjak — erdeje és ezt a három erdőt egy erdőtiszt kezelésére bizni abszolúte nem okszerű, annak ellenére, hogy ez a három erdő együttvéve talán kitesz 3240 holdat. Mondom, ezt kérném a végrehajtási utasításban szabályozni, mert az ilyen kérdéseknek szabályozatlan volta esetleg igen kellemetlen veszekedésekre és resenzusokra adhat okot. A 273. §-nál nagy sajnálattal látom, hogy például a sorfák védelmét teljesen kihagyták. pedig ezek a sorfák nemcsak a tájszépség szempontjából jelentősek, hanem ma már autóturisztikai szempontból sem mellékes _ az, — mivel a turistaforgalom nyáron torlódik össze — hogy vájjon ezek az országutak be vannak-e árnyékolva, avagy száz és száz, kilométerekei kell a perzselő nap hevében az autós turistáknak megtenniök. Ezenkívül a repülőhírszolgálatnál és a háború esetén való kikémlelésnél is a fasoroknak ma már „inas országokban eminens honvédelmi jelentőségük van, tehát ezt a szempontot is bátor vagyok itt felhozni és kérem az igen t. miniszter urat arra, hogy a fasorok védelmét, ha már nem akarja a törvénybe bevenni, legalább a tárcája körébe tartozó intézkedésekkel hathatósan biztosítsa, mert valóban siralmas az, amit az^ ember néhány helyen egyes fasorok pusztítása körül tapasztal — nemcsak a most ültetettek terén, hanem a régi, mondhatnám történelmi beccsel és emlékkel biró fákkal kapcsolatban is. Csak az alcsúti fasorra hivatkozom itt amelyet még József nádor ültetett és amely talán egyike a legszebb platánalléknak, melyeket életemben láttam — a felső-olaszországiakat is beleértve. Ezeket a fákat — azt hiszem, éppen felsőbb útrendészeti szempontból — kivágták és ezzel pótolhatatlan veszteségeket okoztak az ottani vidéknek. Ezzel kapcsolatban még figyelmébe ajánlom a t. Háznak és a miniszter úrnak is a Balaton-Szövetség beadványát, amelyben éppen ezzel a kérdéssel foglalkozik. Bővebben a ma-