Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-299

90 Az országgyűlés képviselőházának 299. ülése 19 3 U november lU-én, szerdán. dasági életnek. Tovább nem tudok menni, mert hiszen olyan munkára, mint amilyet a képviselő úr felhozott, amilyet Metternich csináltatott, hogy ásassak árkot és másnap tömessem be, az ilyen munkára való pénzkidobásért a felelősséget, azt hiszem, a mai viszonyok között egy miniszter sem vállalhatná. Ennek a munkának mégis kell valami eredményt produkálni. Tudom, hogy az eredmény imindifr gyengébb lesz, mint a normális munka eredménye. Nem. is az a követelmény ezekkel az inségnrank ásókkal szemben, mint amit a normális munkással szemben támasztanak, de valami gazdasági eredményt mégis kell ennek a munkának produkálnia, hiszen különben teljesen vízbe dobnók ezt a pénzt. A képviselő úr még egy körülményt említett, ezeknek az ínségbéreknek, napszámbéreknek és ;akkordbéreknek alacsony voltát. Abban teljesen igaza van a képviselő úrnak, hogy ennek a tényezőnek nem szabad hozzájárulnia ahhoz, hogy a munkabérek letöressenek. (Farkas István: De sajnos, úgy van! — Ügy van! a szélsőbaloldalon.) En tehát mindig figyelemmel vagyok és figyelemmel leszek arra, f hogy # azok a munkabérek, amelyeket ezekért az ímségakció során teljesített munkákért fizetnek, ne legyenek kisebbek, • mint amilyen az ottani legalacsonyabb bérek nívója, mindig a helyi viszonyokhoz képest. Természetesen a legalacsonyabb heréket kell vennem, mert hiszen kevésbbé értékes munkáról van szó a munkateljesítmény szempontjából is, ehhez nem férhet kétség; tehát arra kell vigyáznom, hogy ezek a bérek azon a szinten mozogjanak, amelyek elérik az ottani legalacsonyabb bérek szintjét. így nem vezethet a munkabérek letörésére a dolog, de azt természetesen nem tehetem, hogy a munkabérek emelésére használjam fel ezeket az ínségmunkabéreket, mert hiszen ez teljesen esztelen dolog volna. T. Képviselőház! Legyen a képviselő úr meggyőződve arról, hogy én igenis abszolút szociális szempontból kezelem a kérdést és az a törekvésem, hogy ha keveset is, de minél több embernek tudjanak abból az összegből, amely erre a célra rendelkezésre áll, juttatni és vigyázzanak arra, hogy a gazdasági élet minél kevesebb sérelmet szenvedjen ezekből az akciókból kifolyólag. Éppen ezért törlöm például a városok ínségakció-költségvetéséből a háztatarozásokat és mindazokat a munkákat, amelyeket egy beruházási programm keretében kell és lehet elvégezni. Azt nem tudtam megakadályozni^ hogy egy-egy város, amely saját költségvetésének f terhére nemi tudott uszodát építeni, ne építsen uszodát az ínségakció keretében. Miért? Azért, mert az uszodaépítés olyan dolog, hogy ott a pénz túlnyomó része munkabérekre fogy el, nagyon kevés az anyagköltség, ez tehát olyan természetű munka, amelyet a város egyébként nem tudott volna elvégezni. Ezzel az ínségmunkával el tudta végeztetni, mégis produkált valamit és egy csomó munkást foglalkoztatott. Azt azonban kijelentem, hogy a jövőben is különös figyelemmel ' leszek ezeknek a munkáknak megállapításánál arra, hogy olyan munkákat ne^ végezzenek, amelyek a normális budget keretében elvégezhetők (lennének. Ezeket voltam bátor az interpellációra válaszolni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Mai a,

sit s Géza: T. Képviselőház! Noha sok jóakarat nyilvánult meg a miniszter úr beszédében, engem nem nyugtatott meg. Nem nyugtatott meg először azért, mert a miniszter úr egyáltalán nem nyilatkozott abban a tekintetben, hogy visszavonta-e azt rendeletét, hogy ezeket az úgynevezett inségmunkásokat nem szabad beíratni az OTI-lba. Már pedig, ha valakitől munkát követelnék, különösen akkor, ha nehéz fizikai munkát követelnek, akkor felelősek annak az embernek az egészségéért és ha ember megbetegszik, akkor legalább az az egy előnye legyen meg, hogy a Társadalombiztosító orvossal és gyógyszerrel látja el. Ez a legelemibb dolog, amit ezeknek a munkásoknak érdekében meg kell tenni. {Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Nem méltóztatott megnyugtatni az uszodaépítések tekintetében sem. Azt méltóztatott mondani, hogy uszoda. Az uszoda hasznot hajtó berendezés. Kérem a miniszter urat arra, hogy legyen olyan kedves és jegyezze fel 'magának ezt a dolgot, amit most mondani fogok. Kérjen be Debrecen városától kimutatást arravonatkozólag, hogy a debreceni uszoda, azonkívül a debreceni stadion évenkint mennyi jövedelmet hajt. Es ha majd kész lesz a kispesti sporttelep és a kispesti sportuszoda, onnan is méltóztassék bekéretni a számadásokat, amelyekből kiderül, hogy mennyi hasznot hajtanak ezek a városnak. Mert engedelmet kérek, hasznot hajtó beruházásokat végeztetni 1 P 80 filléres munkabérek mellett, ez nézetem szerint semmi más, mint kiuzsorázása ezeknek a szerencsétlen munkásoknak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert ezeknél az inségmunkáknál nem arról van szó, hogy tesséklássék módra foglalkoztassák az embereket, ezekbe a város azért fektet bele pénzt, hogy pénzt kapjon, hogy jövedelmi forrásokra tegyen szert, ami'bol következik, hogy magasabb munkabéreket is fizethet. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Kiadja egy vállalkozónak.) De ettől függetlenül, méltóztassék megnézni, hogy miképen csinálják ezeket az Ínségmunkákat. Szegeden egyhavi népkonyhás ebédért minden rászoruló után három napot kell dolgoznia a családfőnek. Három napi kemény munkát kell végeznie. Cegléden megtörtént a következő eset. Egy szegény munkásnak meghalt a gyermeke. Olyan szegény volt az a munkás, hogy képtelen volt gyermekét eltemetni. A koporsóra mégcsak valahogy össze tudta hozni a párfillért, a stólapénzt azonban már nem tudta kifizetni. A város temettette el a gyerekét, de ezt az embert berendelték inségmunkára és hat napi inségmunkával kellett ledolgoznia a temetési költségeket, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ez lehetetlen! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Pedig így van!) Ez igaz, miniszter úr, utánajártam. Ha az idő megengedné, tucatjával hoznám ide mindezeket a dolgokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a városok vezetőiből — tisztelet a kivételnek — hiányzik az embertársi keresztény érzés. Folyton hangoztatják, tépik a szájukat, hogy milyen nagy keresztények és elfelejtik, hogy a Szentírásban benne van: méltó a munkás az ő bérére. Ha a városok hasiznot hajtó beruházásokat eszközölnek, utakat csinálnak, amelyeknek a bejáratánál ott van a vámsorompó és minden autósnak és minden for-