Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-280
92 Az országgyűlés képviselőházának ; a kultuszminiszter úr nyilatkozatát a felekezeti, helyesebben a hitvallásos iskolák segélyezése ügyében. Itt azonban rögtön óvást kell emelnem minden olyan gondolat ellen, amely ezeknek az iskoláknak akár hitvallásos jellegű, akár önállóságát nemcsak a kultuszminiszter úr ideje alatt, hanem az eljövendő kultuszminiszterek alatt is bármiféleképpen veszélyeztetné. Ezek a hitvallásos iskolák megtették a maguk szolgálatát a magyar állameszme érdekében. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a megszállott területen lévő hitvallásos iskolák ma is a magyarságnak védőbástyái, tehát semmi okunk nincs az ellenkezőjére, de azonkívül a vallásos szellem ápolása is kívánja, hogy ezek az iskolák fennmaradjanak. T. Ház! Én a vallás- és tanulmányi alap földjeinek ügyével bátorkodom röviden foglalkozni. Éppen a napokban folyt le az Okh.-nak kongresszusa, amely kongresszus alkalmával éppen az Országos Központi Hitelszövetkezet illusztris vezérigazgatója, Schandl Károly képviselőtársunk tartott érdekes előadást a földbirtokpolitikában. T. Ház! Telepítési politikánkat a mai gazdasági viszonyok mellett végrehajtani lehetetlen. Marad tehát a mai viszonyok között a földbérleti rendszer. Erre különösen alkalmasak az Országos Központi Hitelszövetkezet által szervezett földbérlő szövetkezetek. Ezek a földbérlő szövetkezetek mostanában is a legjobban megállották helyüket a gazdasági harcban. A vallás- és tanulmányi alap olyan földbérlő szövetkezetre, mint például a mélykúti földbérlő szövetkezet, a legnagyobb nyugalommal bízhatta rá földjeinek a bérletét, mert ez a szövetkezet a legteljesebb garanciát szolgáltatta arra, hogy a bérleti összegek rendesen befolynak és azok a gazdasági épületek, amelyek ezeken a földeken vannak, teljes épségükben megőriztetnek. Magam is azt mondom, és a vallás- és tanulmányi alap intenciója is azt követeli, hogy ezek a földek az egyes bérlők helyett minél inkább a földbérlő szövetkezetek kezébe kerüljenek, hogy így továbbra is annak a keresztény magyar népnek az érdekeit szolgálják, amelynek erkölcsi jólétét vannak hivatva ezek a földek emelni. Én tehát azt a kérést intézem a mélyen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a vallás- és tanulmányi alap földjeinek bérbeadásánál ezeknek a kellőképpen megszervezett földbérlő szövetekezeteket részesítse mindig előnyben. Itt egy konkrét kéréssel is fordulok a t. miniszter úrhoz. A mélykúti vallás- és tanulmányi alap birtokának egy részét nagy uradalmak veszik körül. Az a kérésem, hogy az ottani egyes bérlőknek más bérletbe való elhelyezésével ezt a bérletet kizárólag az ottani nép kapja meg. T. Ház! Hallottuk a kultuszminiszter úrnak a vallási béke ügyében tett nyilatkozatát. Erre vonatkozólag vagyok bátor felhívni a t. miniszter úr figyelmét az Alföldön előfordiiló bizonyos jelenségekre. (Halljuk! Halljuk!) Az Alföldön Halas, Kecskemét, Szeged tanya világában obskúrus szekták ütötték fel a fejüket. Pünkösdisták, adventisták, szombatosok jöttek ide az eddig is már meglehetősen szervezkedett baptisták és nazarénusok mellé. A tanya vil ág messze fekvő tanyai házaiban ütötték fel tanyájukat és sokszor egészen fanatikus módon igyekeznek befolyásolni a lakosságot. Egészen halálig menő koplalási és öngyilkossági esetek fordultak elő, úgyannyira, hogy 80. ülése 1934 május Í8-án> pénteken. ezeknek a szektáknak működése határozottan veszélyezteti a környék nyugalmát. T. Ház ! Magyarország enélkül is eléggé meg\an oszolva vallási szempontból. Nem kívánatos, hogy vallási megoszlás, akár amerikai szekták pénzén, vagy akármilyen más módon tovább folyjék, eltekintve attól, hogy ezek a szekták pénzén, vagy akármilyen más módon kei szoktak lenni. En tehát arra kérem a kultuszminiszter urat, hasson oda, hogy különösen a tanítóság ebben a kérdésben is intenzívebben foglalkozzék a néppel és a papság is hasson oda, hogy ezeknek a szektáknak elterjedése megszűnjék. A kultuszminiszter úr teljesen magának tartja fenn az ifjúság erkölcsi nevelésének biztosítását. Itt vagyok bátor felhívni a (kultuszminiszter úr figyelmét a fővárosban megnyilvánuló bizonyos aggasztó és megdöbbentő jelenségekre. Az utcai prostitúció ma Budapesten például ott terjeng az iskolák közvetlen közelében. (Büchler József: Ebben tökéletesen igaza van! — Peyer Károly: A technológia környékén! — Büchler József: Nem a környékén, egészen mellette!) Az utcákat ellepi az a prostitúció, amelynek szempontjából, bár a legteljesebben meghajtom fejemet a magyar kir. államrendőrség működése előtt, de az erkölcsrendészeti 'kapitányság működésével egyáltalában nem vagyok megelégedve. Ott látjuk fényes nappal bizonyos utcákban, a Józsefváros szűkebb utcáiban, hogy az utca egyik oldalán a gyermekek játszanak, a másik oldalon pedig ott folyik szabadon a prostituált nők sétálása (Büchler József: Ott van a leányiskola is!) és r ninos tényező, amely ebbe a dzsungelbe erélyes kézzel belenyúljon, (Peyer Károly: Mert előkelő protektorok akadályozzák az elintézést! — Zaj. — Peyer Károly: Ügy vanj Ez a helyzet!) Az a gyermek már fiatal korában kénytelen látni szeme előtt, hogy így is meg lehet élni ée lehet egzisztálni. Felkérem tehát a kultuszminiszter „urat, méltóztassék a belügyminiszter úrnál és főképp a főkapitányságnál odahatni, hogy minden kesztyűs kézzel való bánástól eltekintve, megszűnjenek azok a botrányos állapotok, (Peyer Károly: Azt mondják, ihogy lakásszükség van!) amelyek a fiatal gyermekek lelkének megmérgezésében nyilvánulnak meg Budapest r utcáin és igenis, biztosítsuk a fiatalság számára azt az erkölcsi nevelést, amelyet a kultuszminiszter úr oly szépen elgondolt magának. A kultuszminiszter úr említette, hogy a József-műegyetemen végre felállítják az aerodinamikai tanszéket. De azt jelezte a kultuszminiszter úr, hogy e tanszék felállításában bizonyos szukeesszi vitás fog érvényesülni. Kérem a kultuszminiszter urat, tulajdonítsa a magyar aviatikának azt a nagy jelentőséget, amelyet az nemzetünk számára jelent. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Itt félreértés van! Arról nem beszéltem, hogy szu'koesszíve!) Szóval ez meg fog történni! Örömmel veszem tudomásul a kultuszminiszter úr kijelentését, hogy az aero-dinamikai tanszéket már szeptemberben fel fogja állítani, mert ebben a tekintetben a szomszédállamoktól és az összes európai nemzetektől annyira hátramaradtunk, hogy itt feltétlenül segítségre van szükség. ' •• -i " ' ! f " : Ami a sport kérdését illeti, itt a kultuszminiszter úrnak és a testnevelési tanács vezetőségének figyelmébe ajánlom az aviatika segélyezését. (Úgy van! jobbfelől) Ha olyan sport,