Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. képpen fejtegetéseimet sajnos, reggelig foly­tathatnám. Nem az a célom, hogy itt akármi­lyen előadást tartsak, vagy nem tudom, mi­lyen bevilágítást tegyek, én csak egyet szeret­nék az igen t. miniszter úrtól — megmondom őszintén — : alázatosan kérni. Az én képzőmű­vész barátaim, kollégáim — a legjobban tu­dom — a legszomorúbb és a legkétségbeejtőbb, a legnyomorúságosabb helyzetben élnek. Azt kérdezem a miniszter úrtól, ha majd tényleg a magyar művészetre szorulunk, a magyar szuperiorítás, kultúrfölény nagyszerűségét akarjuk hirdetni, vájjon meg fogja-e találni azokat a műalkotásokat, amelyek az utóbbi esz­tendőkben születtek, amelyek a nyomor jegyé­ben, kétségbeesésben és kenyérharcban fogan­také Nem ez kell, igen t. képviselőtársaim. Ne a szánkon legyen a tényleges kultúrfölény, ha­nem menjünk ezeknek az elhagyatottaknak a támogatására, mert sokkal többet használunk a magyar művészetnek minden tekintetben, ha bármit, ha csak egy téglát is, vagy egyetlen­egy fillért is hordunk arra az alapra, amely­ből meg tud élni, mintha akármilyen szerve­zeteket és organikus intézkedéseket teszünk. Egyet kérek a mélyen t. miniszter úrtól, emelje fel azt az összeget, amellyel a magyar szépművészeteket támogatja, mert állítom, hogy jöhet még olyan idő, — adja Isten, hogy ne jöjjön, — amikor ez lesz az egyetlen fegy­verünk, amellyel kifelé tudunk hadakozni. Nem hiszem, hogy abban a helyzetben len­nénk, hogy nyújthatnánk ezt az előnyt a kö­rülöttünk lévő népeknek, akik a mi érdekein­ket két kézzel felkapva, mint odavalókat, bár mint idegenajkuakat magukhoz sorozták és azok alkotásaival dicsekednek. Nem hiszem, hogy mi, az anyaország, megengedhetnénk ma­gunknak azt, hogy ezeket a művészeket elta­szítsuk, vagy ha nem is taszítjuk el, de ne adjuk meg nekik a módot és lehetőséget arra, hogy a magyar művészetet szolgálják. Kérem a miniszter urat, hogy a mostani kiállításon is vásároljon annyit, amennyit bír. Vásároljon és tegye lehetővé a művészet ér­dekeinek érvényesülését és ne foglalkozzék sem a márkázással, sem a kontárkérdéssel, mert lehet, hogy az igen t. miniszter úr valaki­ről ma megállapítja, hogy kontár, a jövő kor azonban meg fogja állapítani, hogy a kor leg­nagyobb zsenije volt. A művészet örök és Örökké fejlődő valami, a művészeti politika és a kormányok politikája, valamint a kultusz­kormányok politikája is mindig változni fog és ezt a korszakot sem fogják megjelölni majd az igen t. miniszter úrról, hanem azt a kor­szakot, amelyben a miniszter úr él, a képző­művészet nagysága szerint fogják megítélni. Csak arra kérem a miniszter urat, hogy ezt a szerény kérésemet ne én értem, hanem a mű­vészet érdekében szívlelje meg. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Andreetti Károly! Andreetti Károly: T. Képviselőház! (Hall­juk! Halljuk!) Előttem szólott Andaházi­Kasnya Béla igen t. képviselőtársam meg fog bocsátani nekem, ha most nem reflektálok előbb elhangzott beszédére. Nem reflektálok egyrészt azért, mert hiszen a legnagyobb rész­ben helyeselni tudom azt, amit elmondott, más­részt azért, mert ezekről a kérdésekről hasonló módon és formában szeretnék magam beszélni. (Andaházi-Kasnya Béla: Helyes! Nagyon ürü­lök! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Jobban meghallgatjuk, mint a kormánypárt!) ülése 19 ê4 május Í8-án, pénteken. 85 Méltóztassanak tehát megengedni, hogy át­térjek beszédem tulajdonképpeni tárgyara és elsősorban megemlítsem az úgynevezett taa­könyvkérdést. Végtelenül örülök: a miniszter úr határozott kijelentéseinek, mert azokból azt állapíthatom meg, hogy ez a kérdés lekerült a napirendről, ezt többé itt a Házban szóvá tenni nem kell, sem a tudományos könyvek szem­pontjából, mint ahogyan Éber Antal t. kép­viselőtársam tette, sem pedig a művészetekkel összefüggő kérdésekben, amelyeket a múlt esztendőben én voltam bátor itt a Házban is­mertetni. Amilyen örvendetes megnyugvást kelt és kelthet a miniszter úr kijelentése, éppen olyan örvendetes megnyugvást fog kelteni az a ha­tározott nyilatkozata is, amelyet a tanító­személyzet vagy a tanszemélyzet — csúf szó ez, de nem tudok mást használni — kérdéseire vo­natkozólag tett, még pedig azok anyagi részeit illetőleg. Ha a miniszteri kijelentés valaha általános megnyugvást kelthetett, ez bizonyára azt fog kelteni és én a magam részéről csak a legőszin­tébb és legnagyobb hálának tudok kifejezést adni, hogy ez megtörtént. Van azonban ennek a bizonyos tanári kér­désnek még egy másik oldala is, amelyről a miniszter úr nem nyilatkozott s amelyet bátor vagyok itt megemlíteni. A tanári kart tudni­illik nemcsak a pillanatnyi anyagi vonatko­zású kérdések tartják nyomott lelkiállapotban, hanem félnek a tanárok egy másik mumustól is^ az új nyugdíjtörvénynek esetleges kímélet­mán alakult ki közöttük, meg fog lazulni és a minden szempontból kitűnő es megbízható ke­ret, amely hosszú, együtt végzett munka nyo­mán lakúit ki közöttük, meg fog lazulni és a nagymértékben megüresedett helyeket más mentalitású férfiak fogják gyorsan elfoglalni és nagy kérdés marad, hogy ez a pótlás mind­járt meg fog-e felelni a régi keretnek. Ez a tanári kar nagyon hosszú idő alatt csi­szolódott össze, sőt összecsiszolódott még isko­lák szerint is, mert hiszen az abban az iskolá­ban működő kitűnő tanerők adták meg egyes iskoláknak jóhírnevét. Ezért én mély tisztelet­tel kérem a miniszter urat, — sajnos, nem tu­dom közvetlen, közelről is megkérni erre s ezért kérésen tolmácsolására tisztelettel felkérem Petri államtitkár úr őexcellenciáját —- méltóz­tassék a tanári karban bekövetkező nyugdíja­zásoknál az egyéni kvalitásokra nagyon erős figyelemmé^ lenni. Forrongásban élő fiatalsággal van dolga a tanárnak és így minden fórumnak fokozottan ügyelnie kell arra, hogy azok a gyermekek, — mert hiszen itt csak gyermekekről lehet szó — akik kikerülnek az iskolából, ne fékezhetetlen, szinte forradalmi mentalitású egyének legye­nek, hanem nemzeti érzéstől áthatott, jól ne­velt ós müveit ifjú magyarok, akikben megbiz­hatik az idősebb generáció és akikben, nem fog csalódni a nemzet sem. T. Ház! Ha közoktatásügyünk tovább csi­szolódik, mint ahogyan csiszolódik is a minisz­ter úr határozott kijelentéseiből következtetve, elmondhatjuk, hogy nyugodtan nézünk a jövő elé, mert hiszen kitűnő gyakorlati embereket, mérnököket, orvosokat, jogászokat fogunk tudni nevelni s ezeken túlmenőleg nagyszerűen képzett tudós generációt is.' (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Andreetti Károly: De tudok én a nemzeti kultúra területén kívül egy mozaikdarabot,

Next

/
Thumbnails
Contents