Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

76 Az országgyűlés képviselőházának & így a központi és külön a külső tanügyi igazgatási státusról tiszta képet (kapunk; a következő lépés lesz a központi státusnak a reális szükségletnek megfelelő, esetleg létszámredukcióval járó megállapítása, másrészről a külső tanügyigazgatási személyzetnek egy státusban való egyesítése. Természetesen ez a tanerőkre nem vonatkozik, csupán a tanügyigazgatásban működő tisztviselőkre. Ennek a kérdésnek rendkívül fontossága van, ha meggondoljuk, hogy törvény írja elő és a gyakorlat, mint jól bevált törvényt ismeri ezt a rendelkezést, hogy a minisztériumokban csak az teljesíthet szolgálatot, aki előzőleg legalább nyolc évet külszolgálatban töltött. A kultuszminisztérium keretében eddig ilyen külszolgálat nem volt, de ezentúl a külső tanügyi státus létesítésével meglesz a lehetősége a küligazgatási, tehát az élethez, az iskolához közelebb álló pozíciókban való működésnek. (Egy hang a baloldalon: Ezt a 'közigazgatásban is keresztül kellene vinni!) A költségvetés új szerkezete már ezt az átalakulás előtt lévő és új formát nyerő közigazgatási szervezetet tükrözi vissza. Ezért történt az eddigi címeknek és egyes tételeknek szétbontása és rokon ügykörök, illetőleg (hasonló és azonos ügykörök szerint való újabb összefoglalása, aminek eredménye, mint méltóztatnak látni, nagy egyszerűsítésre vezetett, mert az eddigi 26 cím helyett 12 címben összefoglalhattuk az egész költségvetést, mely ma sokkal könnyebben áttekinthető, mint korábban volt. Láttuk ezt Komis Gyula t. barátom beszédéből, aki mindjárt a klinikai tételeket emelte ki, amelyek most el vannak különítve az egyetemi dologi kiadásoktól. A költségvetés, régebben elhangzott kívánságoknak megfelelően, tiszta képet ad arról, hogy a mi felsőoktatási kiadásainknál mi a tulajdonképpeni egyetemi, közoktatásügyi és mi a klinikai, vagyis közegészségügyi kiadás. Az úgynevezett racionalizálási szempont vezetett a közgyűjteményi igazgatás új szervezetének létesítésénél, amelyről itt bővebben szólni nem kívánok, mert hiszen a múzeumi törvényjavaslatból méltóztatnak ezt az elgondolást ismerni. Csupán azt kívánom 'hangsúlyozni, hogy itt is a szakszerű decentralizációnak, másrészt az egységes irányításnak az elve érvényesül és a tudományos élet autonómiájának elve is, amely elv a tudományos és általában a tanügyi igazgatásban rendkívül helyesnek bizonyult és bevált. Ez az autonóm elv biztosítja tulajdonképpen a tudományos és a közoktatásügyi intézményeknél a szakszerűség érvényesülését. E gondolatmenetben készült a múzeumi törvényen kívül az Irodalmi és Művészeti Tanácsról szóló törvényjavaslatom — illetőleg most már törvény — és ugyané szellemben készülök a Közoktatásügyi Tanácsnak, valamint a Műemlékek Országos Bizottságának átszervezésére is, (mindenütt a racionális szempontokat tartva szem előtt. Hasonló elv érvényesül a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezetében is, amiről itt nem kívánok ma bővebben szólni, mert hiszen egy nagyobb vitában volt szerencsém a Ház előtt eibben a kérdésben már nyilatkozni. Az egyetemi szervezet racionális átépítése nem abban az irányban történt meg, amint a múlt költségvetés előterjesztése idején látszott, tudniillik 'bizonyos vidéki karok összevonása által. Ennek a tervnek a meg nem valósulása részben azokra az okokra vezethető vissza, 80. ülése 19 3 U május 18-án, pénteken. amelyeket itt Kornis Gyula barátom az egyetemi gondolatot és az egyetem intézményét oly kiválóan jellemző kitűnő beszédében előadott. En azonlban egy pontban mégis kiegészíteni tartozom ezt a beszédet azzal, hogy nem csupán lazok a .szempontok adták azt az esamét, hogy a vidéki egyetemeknél ibizonyos karösszevonásokra gondoljunk, amelyeket ő méltóztatott itt említeni, vagyis a pénzügyi kérdés, a népiskola és felsőbb műveltség ellentéte és egyebek, hanem bizonyos kultúrpolitikai megfontolás is. Bevallom,, ma is aggodalmaim vannak azokkal a csonka karokkal szemben, amelyeket a mai pénzügyi helyzetben a vidéken kénytelenek vagyunk fenntartani. Azok a kis létszámú bölcsészeti, orvosi és jogi karok semmiesetre sem teljesíthetik olyan tökéletesen hivatásukat, mintha összevonva, teljesen kiépített karok állanának rendelkezésre. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) En azonban meghajoltam itt a helyi érdekek előtt és ebből a szempontból belenyugodtam abba a megoldásba, hogy a vidéki egyetemeknél a tanszékcsökkentés «zúttal lineárisan hajtassék végre. Megjegyzem, a tanszékcsök'kentés nem az én gondolatom; a normállétszám már meg volt állapítva és a törvény kötelezett arra, hogy ezt a csökkentést 1934 júniusáig végrehajtsam. Csak meglévő törvényes rendelkezést hajtottam tehát végre ezzel a redukcióval, de örülök, hogy sikerült a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem integritásának megóvásával végrehajtani a törvényt, — és bár most 24, összesen immár 70 egyetemi tanszékkel csökkentettük a tanszékek számát, mégis az új egyetemi tanári létszámban eddig elhanyagolt, hiányzó, vagy közben megszüntetett tanszékek voltak létesíthetők, illetőleg élesztettek fel, amelyek nagyon fontos szükségletet pótolnak, így például a budapesti egyetem végre megkapja a nemzetközjogí tanszéket, a néprajzi tanszéket és a magyar történelemnek elveszett második tanszékét, amely valamikor az én tanszékem volt, továbbá az orvosi kémia tanszékét is megkapja; hasonlóképpen a József-Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanszéket kap az aerodinamika, második tanszéket a vízépítéstan, a gazdasági szákon tanszéket kap a kereskedelmi jog, a kereskedelmi üzemtan, a szövetkezeti politika és a szaktanárképzés szempontjából fontos pedagógia. Ennyit sikerült elérni a létszámcsökkentés ellenére, a felesleges és párhuzamos tanszékek megszüntetésével. Vannak ezekenkívül még tanszékek, amelyek az új tervezet szerint többletet jelentenek, ezeknek egy részét a,zonban ideiglenesen még lekötve tartja néhány idősebb tanár, akikneik egy-két-három évi szolgálatuk van hátra, s akiket mint kiváló tudósokat kár volna pályájuk végén, idő előtt az egyetemről elküldeni. Ennek következtében lesz itt még egy-két tanszék, amelyeiknek betöltésére szukcesszive csak 2—3 év múlva kerülhet sor. Az egyetemi kérdéssel kapcsolatban szólok még arról, hogy foglalkozom a művészeti főiskolák átszervezésének, reorganizációjának kérdésével is. Andaházi-Kasnya Béla képviselő úr közbeszólás formájában méltóztatott említeni, hogy a művészetben nincs kontár. Sajnos, én az ellenkező véleményen vagyok: nagyon sok kontár van. (Ügy van! jobbfelől.) Csakhogy a képviselő úr nem-művészeknek nevezte őket, nem pedig kontároknak. (Andaházi-Kasnya Béla: Természetesen azok nem művészek!)