Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

70 Az országgyűlés képviselőházának $ pedig ezek a módszerek minden gondolkozó em­ber megállapítása szerint is társadalmilag tel­jesen értéktelenek és a kollektív érzés elpusztí­tását jelentik. Kultúra- és problémamentes lélek­tompító drillel alakított gondolkozást jelente­nek és olyan tömegeket formálnak, (Farkas Ist­ván: Hogy jók legyenek ágyútölteléknek!) ame­lyek a vak tekintély tiszteletet, az alá- és felé­rendeltségen alapuló erőszak-szervezet elfoga­dását és igenlését tartják életük valódi tartal­mának. Persze ebben az atmoszférában szinte re­ménytelennek látszik, hogy úgy kulturális, mint gazdasági szempontokra hivatkozzam és ezek alapján követeljem az iskolakötelezettségi határ felemelését. Hiába hozom fel ebben az atmoszférában azt, hogy a modern társadalmi élet sokkal magasabb színvonalú társadalmi tudást és érettséget követel meg, mint amennyi a mi rendkívül alacsonyan megállapított kor­határunkig és a rendkívüli viszonyaink között átlagosan elérhető. Sőt, ha pesszimista volnék, arra is gondolnék, hogy egyáltalában van-e értelme annak, hogy ebben a mai megőrült vi­lágban ennyi költséggel faragjanak embert az emberből, amennyi egy komolyan végzett köz­oktatási reformmunkára szükséges volna. Ha ebben a mai világban a gyermek teljesen tu­datlan és analfabéta marad, akkor lelkileg is sokkal alkalmasabb arra, hogy a rá váró sor­sot elfogadja és ebben az esetben a megtakarí­tott pénzt majd másra lehet fordítani. Ez természetes, hiszen másra, hatalmi tár­cákra, fegyverkezésekre elköltve a pénz épp­úgy haszontalanná válik, mintha emberneve­lésre fordították volna és az embert egy ostoba golyó, vagy gáztámadás tudatlanul éppúgy el­pusztítja, mintha a legmágasabbfokú müveit­ségben részesült volna. Szörnyűséges azonban, hogy ez a gondolat uralja ma a világot és a kultúra terjesztése, a gazdasági élet gyógyítá­sának gondja helyett az egyik oldalon esztelen fegyverkezésekbe Ölik az értékeket, a másik ol­dalon pedig a félelem követtetett el valósággal esztelen cselekedeteket az emberekkel. Az is­kola ma európaszerte, sőt mondhatnám világ­szerte ezt a mentalitást táplálja, a felkészülés­nek, a revansnak, a lihegő bosszúvágynak az érzését szolgálja és mindenütt az egész világon azt tapasztaljuk, hogy az iskolákban mind mé­lyebbre szorul a imüveltség adásának, az életre a gazdasági és társadalmi feladatokra és kö­telességekre való előkészítésnek a munkája, mindig kevésbbé terhelik meg a gyermekek agyát azokkal az eszmékkel, amelyek a mi esz­telen társadalmi rendünkben egyre feleslege­sebbekké is válnak. A társadalom ideálja ma a diktátor, aki­nek a szociális, és antiszociális ifjúságra van szüksége, hogy tébolyodott terveit megvalósít­hassa, a világ gonosztevői pedig fegyvert szál­lítanak a diktátornak és zárt sorokban állanak a diktátor tervei mellé. Mik ezek a tervek? Mi az, amivel világszerte foglalkoztatják az ifjú­ságot? Néró valamikor felgyújtotta Rómát, hogy annak lángjánál lantját pengethesse. A mai diktátorok ambiciózusabbak, ők csak az egész világ égésénél tudnak és akarnak kielé­gülni és nem is kell saját lantjukat pengetni, mert az emberi méltóság tudatától megfosztott ifjúság lélektelenül önmaga énekli az ő dicső­ségüket. Az előbb azt mondottam, hogy ha pesszimista volnék, ezekre gondolnék, de én egy optimista^ világnézet vallója vagyok és az a meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között a »véres költő« utódai mégis csak heros­0. ülése 193U május 18-án, pénteken. tratesi dicsőséget érnek el. A pusztulásnak, a pusztításnak ez a gyönyörűsége, amely eltölti őket. ha ők nem is tudják, mégis csak a társa­dalmi rend pusztulásának szól. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Az a meggyőződé­sünk, hogy nem és ezerszer is nem pusztulhat el az emberben élő igazságérzet, a társadalmi fejlődésnek a diktátoroktól független vonala és abban a tűzben, amelyet ők gyújtanak az iskolákon keresztül is az egész világon, csak ennek a rothadt, embertelen társadalmi rend­szernek intézményei éghetnek el, hogy az üsz­kök helyén azután felépüljön az őrültek és go­nosztevők fantáziája által el sem érhető új világrend. Mivel az a meggyőződésem, hogy a tárca költségvetése egy vonalnyival sem kívánja közelebb hozni ezt a rendet, amelyért mi dol­gozunk, sőt mindent elkövet, hogy ez a feltö­rekvő generáció ennek munkálására lelkileg alkalmatlan legyen és azért is, mert azok az anyagi eszközök, amelyekkel a tárca dolgozik, csak a hatalmi tárcák maradékát és morzsáját jelentik, amivel pedig, elismerem, a legjobb szándék sem tud olyan eredményeket elérni, amelyeket mi kívánatosnak tartunk, én a tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon,) Elnök: Szólásra következik?' Esztergályos János jegyző: Heckenberger Konrád! Heckenberger Konrád: T. Ház! (Halljuk! Halljuk) Amikor Franciaországban Bonaparte Lajos államcsinnyel megbuktatta a második köztársaságot, nem akadt egész Franciaország­ban egy férfiú, aki felemelte volna tiltakozó szavát; a megalkuvás, önzés, gyáva meghu­nyászkodás lett úrrá az egész országban. La­cordaire, a híres egyházi szónok, midőn látta hazájának anyagi és erkölcsi romlását és a. nemes francia léleknek elaljasodását, mélyen elszomorodott és kétségbeesett hazájának jö­vője felett. Felment az első vasárnap a szó­székre és a Notre Dame-ban elmondta utolsó, de legszebb beszédét, amely így kezdődik: Esto vir, légy férfi! Es szava, amely megrendítette a lelkeket, mint a vihar zengése zúgott végig a templomon és egész Franciaországon: Esto viri, legyetek férfiak! Mi ma nemcsak egy nagy gazdasági válságnak, hanem egy nagy lelki válságnak, egy nagy erkölcsi megrázkódtatás­nak korát is éljük, nemcsak anyagiakban rom­lottunk le, hanem jellemben is koldus szegé­nyek lettünk, képtelenek lelkesedni és áldoza­tot hozni nagy ideálokért, nagy eszmékért. Ezekben a válságos időkben a kultusztárca képviselője az, aki egész egyéniségével, egész kultúrpolitikájával, amelynek központjába a nemzetnevelést állítja, bátran hirdeti az or­szágnak, hogy nekünk férfiakra, jellemekre van szükségünk. Káli, hogy valláserkölcsi ala­pon kineveljük, kitermeljük a hagyományok­hoz, az apák hitéhez hű, acélosabb, gerince­sebb férfitípust, amelyre bátran fel lehet épí­teni a jövő Magyarországot. (Helyeslés a jobb­oldalon.) T. Ház! Közhely, de örök igazság marad az, hogy a tradícióktól büntetlenül elszakadni nem lehet. (Iga&! Ügy van! a jobboldalon.) Minden fejlődésnek a múltban kell gyökerez­nie. Az a nép, amely múltját megbecsüli, bal­sorsban is mindig a múltból erőt, lelkesedést és kitartást merít. (Taps a jobboldalon.) A kis­hitűség, a kétségbeesés legsötétebb korszakában is a nemzet géniusza némán rámutat törté-

Next

/
Thumbnails
Contents