Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 193h május 18-án, pénteken. 67 lehet, vagy arról, hogy hol lehet egy jó képet, vagy szobrot elhelyezni, de arra áldozni nem tudunk, akkor elérkeztünk a szellemi hanyatlás lejtőjére, az iparilag űzött, a prostituált művészethez. Tökéletesen igaza van Vaszary Jánosnak, ennek a kiváló művésznek, aki azt mondja egy nagyon értékes cikkének a végén, hogy (olvassa): »A művészet ma nem élvezeti terület, a vis inertiae még nem vett erőt rajtunk, de, sajnos, nagyon közel állunk a művészet megalázásához. En nem állok reményvesztetten«, — aláírom minden szavát — »de eltitkolni nincs okom, hogy nagyon komoly a magyar művészet sorsa.« T. Képviselőház! Néhány szót kívánok még szólni az állami színházak kérdéséről. Nincsen véleménykülönbség közöttünk abban a tekintetben, hogy állami színházainkra — itt elsősorban a Nemzeti Színházra gondolok — áldoznunk kell, ha tisztában vagyunk annak a kultúrmunkának a jelentőségével, amelyet a magyar géniusz, a magyar nyelvkincs, a magyar irodalom és a magyar tradíció ápolása jelent. A magyar ének- és zeneművészet pedig olyan magas fokon áll, hogy azt nem támogatni, nemcsak öngyilkos és helytelen takarékossági politika volna, hanem helyrehozhatatlan bűn is, a nemzet megszerzett kultúrájával szemben. Csak helyeselni tudom az igen t. miniszter úrnak az elhatározását, amikor kemény és férfias mellel kiáll Vojnovich Géza kormánybiztos úr őszinte törekvései mellett és nem engedte magát bizonyos, nem mindig objektív és kisebb értékű kritikák kedvéért bizonytalan kísérletezésekbe belehajtani. Voinoyich Géza kormánybiztos úr hivatott őrzője, igénytelen felfogásom szerint, a magyar irodalomnak (Büchler József: Ezért üres viszont a Nemzeti Színház!), a magyar nyelv tradícióinak és ha őszinte törekvései a magyar irodalom pártolása terén nem is jártak ebben a szezonban mindig azzal a sikerrel, amelyet tőle vártunk volna, méltóztassanak igen t. Képviselőház és igen t. túloldali képviselő úr, két szempontra tekintettel lenni. Az egyik szempont az, hogy az irodalom terén mindig voltak és lesznek, amióta a világ fennáll, bizonyos periódusok, amikor az irodalom talán nem éppen dekadenciát, de az eddigieknél kisebb eredményeket tud felmutatni. Ebben a periódusban vagyunk most is, t. képviselő úr, Magyarországon és a világon is mindenütt. A másik pedig az, hogy a Nemzeti Színházaknak mindenütt a világon az a legelsőrangú feladatuk, ami Magyarországon a Nemzeti Színháznak, tudniillik, hogy a magyar irodalom, a magyar tradíciók ápolásával segítségünkre legyen és szolgáljon nekünk abban is, hogy a magyar nyelv kincseit könnyű erővel mindenki számára élvezhetőén felszínre is hozzuk. Hogy ez költségbe kerül, hogy ez áldozatba kerül, hojry ez zökkenőkkel jár, t. képviselő úr, az kétségtelen. De nem esem kétségbe e jelenség felett. Meg vagyok győződve arról, hogy egy másik esztendő, amely ezeket a jelenségeket mindenütt a világon elfújja, meg fogja hozni a Nemzeti Színház reneszánszát is. Ellenben helyeselni tudom azokat a törekvéseket, amelyek a Nemzeti Színház gárdáját felfrissíteni kívánják és egyébként is frissebb levegőt óhajtanak beereszteni a Nemzeti Színház falai közé. (Büchler József: Ideje volna!) Néhány szót még, t. Ház, az Operaház helyzetéről is. Az Operaház ebben a szezonban a klasszikus zeneművészet népszerűsítése terén kétségtelenül kiváló eredményeket ért el. Nívós, jó előadásokkal érdemessé tette magát arra a szubvencióra, amelyet az igen t. miniszter úr oly nehéz fáradsággal harcol ki évről-évre a pénzügyminiszter úrtól. Ellenben évek óta sürgetem ma is Beck Lajos t. képviselőtársammal egyetemben egy zenei vezetőnek, egy átfogó, nevelő, Kerner utódjaként szereplő zenei dirigensnek alkalmazását. Sürgetem ezt azért, mert erre az egyébként kiváló karmesteri gárdában, élén Failoni Sergio karmesterrel, garanciát nem látok és sürgetem azért, mert nem látok ilyen megnyugtató törekvéseket az egyéb; ként az adminisztráció terén kiváló, de a zenei vezetés, a zenei nevelés terén nem sok eredj ményt felmutatni tudó Radnai Miklós igazgató részéről sem. Ha az Operaház kevesebb költséggel fogja darabjait kiállítani és nem fog súlyos ezreket beleölni selymekbe, díszletekbe és dologi kiadásokba, — mint ebben a szezonban tette — hanem az erre fordított pénzt inkább a zenei nevelésre és a zenei vezetésre fogja fordítani, akkor azt hiszem, az a kiváló eredmény, amelyet az Operaház ;budget-je ebben az esztendőben mutat, még kedvezőbb képet fog nyerni a jövő esztendőben. Én Radnai Miklós igazgató úr érdemeit nem kívánom kissebbíteni. Ismétlem, az adminisztráció terén egészen kiválót produkál. De legyen szíves az ő bizonyos mértékig cézári hajlamait odamérsé; kelni, hogy engedjen maga mellé egy átfogó képességű vezetőt, Kerner utódjaként szerepelni tudó zenei vezetőt és meg vagyok arról győződve, hogy az Operaház, a nagyközönség, de az Opera költségvetése is jobban fog járni, mint eddig. Végére érkeztem igénytelen mondanivalóimnak, t. Képviselőház. Jókai Mór nagy történeti regényében Fráter György, a nagy bí boros, ott ül a váradi hévíz partján és elmerengve nézi a víz tetején pompázó nimfeák piros és fehér rózsáit. Elgondolkozik a Mohácsért felelős kortársak hosszú során és azt mondja: »mind-mind elhulltak mellőle, ő maga maradt itt egyedül, mint ahogy megmaradt öröknek az eszme, amely lelkében napot gyújtott: a régi magyar nemzetnek egy új nemzettel való kicserélése.« T. Ház! Mi nem vétkeztünk annyit, mint a Mohácsért felelős nemzedék, tehát a nemzet kicseréléséről beszélni sem lehet. Ellenben sok mindennek meg kell újhodnia ebben az országban az örök eszmék jegyében és a művelődés erejével. Ez a nagy megújhodás a nagy probléma a nemzet belső életében és ennek vezetőszemélyét én a kultuszminiszter úrban szeretném látni. A kultuszminiszter úr iránt való bizalmamnál fogva a költségvetést örömmel teszem magamévá. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik!' Patacsi Dénes jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Én az előttem szólott képviselő úr beszédéből çsak egyetlen egy mondatra térek vissza, arra, amelyben kifogásolta pártom álláspontját a felekezetek tekintetében. Én erre vonatkozólag nem tudok egyebet mondani, csak azt, hogy újból leszögezem, hogy valóban sokalljuk, sőt teljesen feleslegesnek tartjuk, hogy a magyar állam költségvetése hétmilliónál többet fordítson a felekezetek támogatására és nekünk elvi álláspontunk az, hogy az államot el kell választani az egyháztól. Az a meggyőződésünk; hogy ezeket a nagy politikai súllyal és gazdasági hatalommal rendelkező felekezeteket éppúgy eltarthat-