Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

66 Az országgyűlés képviselőházának 2< érintette a kérdést, olyan nehéz és olyan súlyos azonban ez a helyzet, hogy magam is hozzá akarok járulni egy-két ecsetvonással ennek a képnek megrajzolásához. Rövid leszek, igen t. Képviselőház. Ha azt akarjuk, hogy a felekezeti tanítás végleg meg ne szűnjék, ha azt akarjuk, hogy az iskolákat fenntartó egyházközségek és felekezetek végleg elkedvetlenedve és elkeseredeve be ne szüntessék működésüket és ezáltal a nemzet szempontjából hasznavehetetlen egyedekké ne váljanak, akkor ezt a problémát meg kell oldanunk. Nem lehet időnkinti negyedmilliós segélyekkel ezt a kérdést elintézni, (Ügy van! Ügy van! a középen. — Temple Rezső: Semmi értelme!) nem lehet időnkinti kimutatások bekérésével megszüntetni azt az elkeseredést, amely a felekezeti tanítók és az* iskolafenntartók körébe diíl. Nem lehet ölhetett kézzel nézni azt a szánalmas és kétségbesett vergődést, amelyet ezek az iskolákat fenntartó felekezetek folytatnak, (Úgy van! Ügy van!) ugyanakkor, amikor ugyanabban a községben lévő jogi személyek vagy pedig a felekezettel nem azonos vallású más egyének, akik az iskola áldásait igénybe veszik, az iskola költségeihez hozzá nem járulnak és távolról nézik azt a kétségbeesett vergődést, amelyet a felekezeteknek folytatniok kell. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Megmondom nyiltan és őszintén, én az egyetemes és általános iskolaadó bevezetésének vagyok a híve (Taps a középen.) és állítom minden ellenvetéssel szemben azt, hogy ez az általános iskolaadó nem okozna újabb adóterhelést, hanem egy teljesen más dolgot, azt, amit mi itt valamennyien, a baloldaltól a jobboldalig állandóan követelünk, a közterhek arányosítását és azoknak a közterhek viselésébe való bevonását, akik erről a kötelességről ma még nem tudnak, és nem akarnak tudni. (Ügy van! taps a jobboldalon.) Ennek kapcsán csupán néhány mondattal rá kell térnem a vidéki alsópapság nyomorúságos helyzetére és erről a helyről kell tiltakoznom az igen t. szociáldemokrata pártnak ama beállítása ellen, amely sokallja a felekezeti célokra a költségvetésbe felvett összegeket. T. Ház! Nem tudom elképzelni nemzeti céljaink szolgálatát az egyházak megértő és szerető támogatása nélkül. Éppen ezért minden támogatást, legyen az erkölcsi és anyagi, a felekezetek részére helyesnek és szükségesnek tartok (Ügy van! a jobboldalon.) és csak örülni tudok annak a barátságos és megértő szeretetnek és kooperációnak, amely ma az egyházakat a kormányzattal összeköti. (Helyeslés a középen.) A felekezetek támogatásának céljaira 7 millió pengő van felvéve a költségvetésben, ebből 4 millió személyi kiadásokat szolgál, de olyanképpen ám, hogy a vidéki alsópapságnak, a terményjárandóságos papságnak a fizetésénél ma is 28 pengős, illetve a reformátusoknál 27-20 pengős áron számítják a búzaj árán dóságot. Sapienti sat, ez mindent megmond. A másik 3 millió pedig iskolai célokat, tehát kulturális célokat szolgál. Aki ezt a tételt támadja, nem tesz gyebet, mint nyiltan bevallja azt a törekvését, hogy el akarja az államot az egyháztól választani, ennek pedig mindier ellene fogunk szegülni Magyarországon (Ügy van! a jobboldalon.) mindazok, akik tisztában vagyunk az egyházak feladatával és azzal a je. lentőségteljes munkával, amelyet az egyházak a mi nemzeti céljaink szolgálata terén végeznek. (Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Méltóztassanak megengedni már most, hogy egy-két rövid odavetett színfolttal meg7. ülése 193A május 18-án, pénteken. rajzolhassam én is a mi művészeti problémáink helyzetét. T. Ház! Én csak helyeselni tudom a kultuszminiszter úrnak azt az elhatározását, hogy évenként egy-egy kollektív kiállítás keretében összegyűjti a művészet különböző irányait. Helyesen teszi. Helyeslem azt is, hogy a miniszter úr nem enged a művészeti célok támogatására felvett költségvetési összegből többet lefaragni, hiszen olyan csekély magában ez az összeg. Örömmel állapítom meg azt is, hogy a művészet problémái igen érzékenyen reagáló kultúrvezetőre találtak az igen t. miniszter úrban. Több aktivtást sürgetek és várok ellenben a kultuszminisztériumtól a művészet olyan problémái tekintetében, amelyek csak állami segítséggel oldhatók meg a nélkül, hogy pénzbe kerülnének. Gondolok itt elsősorban a művészetnek a kontároktól való megtisztítására és a közönség védelmére a silány értékű hamisításokkal szemben, amelyek nem hozhatnak más eredményt magukkal, mint művészeti hírnevünknek és alkotásaink világhírének teljes tönkretételét. Jól tudom, hogy a művészet alkotásainak márkázása rendkívül nehéz Drobléma, de meg kell oldanunk ezt a kérdést. (Andaházi-Kasnya Béla: A művészetben nincs kontár, képviselő úr! Vagy művész valaki vagy nem művész! — Zaj a jobboldalon.) T. képviselőtársam, ön, aki olyan érdemes alkotásokat végzett a képzőművészet terén, nem örülne annak, ha az ön képei helyett egy kezdőnek vagy egy kontárnak a művét adnák el vidéken és rontanák az ön művészi hírnevét. (Andaházi-Kasnya Béla: Ha jobb, mint Í-.Z enyém, akkor igaza van, el lehet adni!) De nem Andaházi-Kasnya Béla név alatt, legyeu az jobb vagy rosszabb, mint az öné. (AndaháziKasnya Béla: Ez csalás!) Erről a csalásról van szó. Jól tudom, hogy ez nehéz probléma, de hálás vagyok a Pesti Naplónak, hogy ezt a kérdést napirendre tűzte és egy ankét keretében olyan tágkörű hozzászólást engedett ehhez a problémához, amely felhívta a figyelmünket arra, hogy mi folyik Magyarországon ezen a téren. A római és a legutóbbi velencei kiállítások sikere eléggé megmutatta azt, hogy a magyar géniusz minden akadályoztatás, gazdasági nehézség, hendikep ellenére is mérföldekkel előtte jár azoknak a törekvéseknek, amelyek a tisztán magyar népművészet alkotásait elraibolva, mint narvenűk akarnak szerepelni abban a versenyben, amelyben mi már évtizedek előtt márkát és világhírnevet szereztünk magunknak. Kétes sikerű művészeti törekvéseket támogatni nem lehet Magyarország feladata. (Andaházi-Kasnya Béla : Az természetes ! ) Egy gazdag ország még megengedheti magának azt a luxust, hogy ilyeneket támogasson, de a mi helyzetünkben mi csak biztosra mehetünk. Ha azonban van nemzeti életünknek erőtől duzzadó része, úgy kétségtelenül a magyar művészet az és óriási volna a felelőssége annak a kultuszminiszternek, akihek megértésének, vagy készségének hiányán múlna az, hogy a magyar művészet megkapja azt, amire neki szüksége van, hogy itt gazdagabbá, mélyebbé és boldogabba tegve az életet, odakint pedig a tehetség erejével hirdethesse a magyar igazságot. Az anyagiak miatt elérkeztünk a képzőművészet terén a szellemi válság küszöbéhez. Ez természetes is, mert az anyagi és szellemi válságok együtt szoktak járni. Ha már arról kell beszélnünk, hogy a művészetből csak megélni