Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 28 képviselő úr lépten-nyomon és minden évben visszatér, hogy a Hevesi Sándor által rendezett Shakespeare-ciklusokkal ezeket a mai vérszegény Shakespeare-előadásokat talán mégsem lehet összehasonlítani. Az igazság mértékével kívánok mérni és nem vádolom az ensemblét azzal, hogy tehetségtelen emberek konglomerátuma, inkább a levegőnek, inkább az időnek, inkább az idegeknek, inkább a drámai termelés fogyatékosságának és sikertelenségének tudom ezt be, ami nem mindig attól függ, hogy nines jó akarat, nincs jó szándék; a tényleges sikertelenségnek kell tehát betudnom azt, hogy szárnyaszegetten áll itt most már nemesupán az a közönség, amely szépet és nagyot vár a Nemzeti Színháztól, hanem magának a Nemzeti Színháznak vezetősége és sok érdemes művésze. Tavaly az akkori igazgató, aki csak átmeneti állást foglalt el, új tagokat angazsált, de ezek megválasztásában nem volt a legszerencsésebb. Én azt hiszem — és ezt az igen t. kultuszminiszter úrnak nyomatékosan figyelmébe ajánlom, — hogy kell fedezetnek lennie, kell fedezetet teremtenie egyfelől a felesleges tagok nyugdíjaztatására, (Sándor Pál: Ez igaz!) másfelől olyan erők megnyerésére, akik igazi díszei és igazi támaszai lennének a Nemzeti Színháznak. (Csilléry András: A fiatal generáció! — Sándor Pál: Ez igaz!) A pénzügyi bizottságban a t. miniszter úrnak neveket is mondtam. Ezeket itt most megemlíteni nem kivan om, de ezt a kérdést is figyelmébe kell ajánlanom a miniszter úrnak, annál is inkább, mert nagy művészeink angazsálási célzat nélkül való vendégszerepeltetése is feltétlenül hozzájárulna a Nemzeti Színház nívójának emeléséhez. (Östör József: De akkor a nyugdíjintézetet is jobban kell dotálni!) Nem hiszem, hogy azok a nagy művészek ne ambicionálnák, hogy a Nemzeti Színház színpadán megjelenhessenek és nem hiszem, hogy ezt nagy anyagi áldozatokhoz kötnék. Attól sem félek, amit sokan felhoznak ez ellen, hogy példái vannak annak, hogy a külső nagy művészek nem tudtak beleilleszkedni a Nemzeti Színház együttesébe. Említettem már, hogy sajnos, a Nemzeti Színháznak megállapodott, kijegecesedett stílusa nincs. Éppen ezért kívánatos volna, ha ezek a nagy művészek vendégszereplés formájában a nagy klasszikus szerepek eljátszásával új levegőt, új életet vinnének ezek közé a falak közé. (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen.) Tisztelt Ház! Ez a sötét kép, amelyet az Opera derűs képe után megrajzoltam, semmikép sem jelentheti, amint elöljáróban már mondottam, hogy a Nemzeti Színház ügye nem állana szívemhez közel, sőt azt hiszem, hogy éppen ezután a kritika után, amely nemcsak az én kritikám, hanem mindenkinek a kritikája, aki nyitott szemmel néz és látja azt, ami nemzetünk féltett kincseivel ^ történik — meg kell együttes erővel keresni és találni az összekötő kapcsot, amely a tradíciókat és magát az életet a Nemzeti Színház színpadával összeköti. (Elénk helyeslés minden oldalon.) Végül szólni akarok a Nemzeti Színház vezetéséről. Gyulai Pál azt írta 30—40 évvel ezelőtt, hogy nincs megrágalmazottabb ember a Nemzeti Színház igazgatójánál. Azóta a politika erre rácáfolt, azonban talán ma is áll az a hasonlat, amit a Nemzeti Színház egy másik igazgatójáról, Tóth Imre akkori igazgatóról, egy karikatúra hozott, akit úgy n jelképeztek, hogy egy fotelban ül, amelynek ülőpárnája írótollakkal van teletűzdelve. Kétségtelenül nem írígylésreméltó a Nemzeti Színház igazgatójáig ülése 193% május 18-án, pénteken. 61 nak a széke és nem is kíván, azt hiszem, senki a jelenlegi igazgatónak útjába írótollakat szögezni. Kívánjuk neki azt, hogy találja meg önmagát, találja meg azt a szellemet és azt az erőt, amely a mi nemzeti kincsünknek jelentő Nemzeti Színházunknak újabb renaissance-át fogja meghozni. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Csilléry András! Csilléry András: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam a m. kir. Operaháznak és a Nemzeti Színháznak helyzetét vázolta előttünk és rámutatott arra, hogy új stílust, új irányt kíván megszabni főleg a Nemzeti Színház vezetésében; kívánatosnak tartja azt, hogy a trégebbi tagokat nyugdíjazzák és a fiatalabb, új generációnak adjanak helyet, s a bajok okát, hogy a Nemzeti Színház budget-áris vezetése nehézségekkel jár, bizonyos mértékben ennek tudja be. Helyesnek tartom azt a felfogást, amely helyet kíván adni az ifjúságnak, a fiatalságnak, mert valóban, módot kell nyújtani arra, hogy^ ez az ifjúság a maga erejét megmutassa, s ezáltal mindenesetre frisseséget hozzon bele az életbe, amit én általában kívánatosnak tartok minden téren. Ne akarjuk tehát petrifikálni a régi embereket, hanem igyekezzünk mellettük helyet biztosítani a fiatalságnak az ifjúság érvényesülésének, mert csak így tudjuk a magyar tehetségek kitermelését elősegíteni. Méltóztassék azonban megengedni, hogy arra is rámutassak — azt hiszem, a kultuszminiszter úr is helyeselni fogja felfogásomat —, hogy nemcsak művészeti okok következtében álltak elő azok a nehézségek, amelyekkel a mi kultúrintézményeink küzdenek, hanem ebben magának a gazdasági helyzetnek is szerepe van. A gazdasági helyzet nem engedi meg azt, hogy a régi tagokat onnan nyugdíjazzuk, s viszont a nyugdíjintézetek labilis volta nem engedi meg azt, hogy a nyugdíjintézetek terhét ezáltal szaporítsuk. De én azt hiszem, hogy a kultuszminiszter úr, aki minden ilyen új elgondolásnak híve és hajlandó az egyes kérdésekhez keményen, radikálisan is hozzányúlni, kész volna talán ezeknek a nyugdíjintézeteknek s főleg a színészek, a művészek nyugdíjintézetének alátámasztását elősegíteni. Ügy képzelem ezt, hogy a bajokon egy minimális kultúradóval lehetne segíteni s a színházba járó közönség jegydíjának egy, vagy kétfilléres emelésével mód volna arra, hogy ezeknek a színészeknek, művészeknek nyugdíjintézményeit alátámasszuk. (Farkas Elemér: Nagyon helyes!) Lehetetlennek tartom ugyanis, hogy a magyar kultúra munkásai és terjesztői öreg korukban koldustarisznyát vehessék magukra, s az utcákon és udvarokon való énekléssel kegyelemkenyéren, fillérekből tengessék életüket. Azt hiszem, ez az adó nem volna a kultúrát kereső közönségre olyan nagy teher, hogy ezt a segítséget igénybe ne vehetnénk. T. Ház! Méltóztassék megengedni, ho;>y visszatérjek előttem szólott t. képviselőtársaim, Farkas Géza és Péchy László képviselő urak felszólalásaira, akik a felekezeti iskolák kérdését vetették fel és ebben a kérdésben — az én egyéni érzésem szerint — a maguk részéről ta

; Ián túlságosan kívánják az állam támogatását igény bevenni. Nagyon helyesnek tartom, ha az államhatalom pillanatnyilag segítséget nyújt a felekezeti iskolának, én azonban — meltoz-