Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-290
Az országgyűlés képviselőházának 290. 1 csali rétegelméletnek nevezhetek. Ez a rétegelmélet abban áll, hogy az állampolgároknak a túlzott adóztatás következtében kivesző rétegei helyett az ezektől elmaradó adót azoknak a polgárokinak a nyakába kell sózni, akik még képesek az állaimnál szemben adózási kötelezettségeiknek eleget tenni. Ez azonban állandóan romló gazdasági tendencia mellett azt jelenti, hogy folyton újabb és újabb rétegek esnek ki és ezeknek a rétegeknek helyét kell ismét más rétegeknek elfoglalniuk, azaz azt jelenti, mint amikor az árvíz elönti a földnek egy bizonyos részét és azok, akik azon a földön munkálkodtak, mindig hátrább és hátrább szorulnak azokra a területekre, amelyeket az árvíz még nem öntött el. Az adókincstámak tehát ma véges végig az a helyzete, hogy az egész adófizető társadalom össze fog roppanni azoknak a valószínűtlenül nagy terheknek súlya alatt, amely terheket ma az adózó polgároknak viselni ök kell. T. Képviselőház! Nem volt előrelátó a pénzügyi kormányzat és az egész kormány akkor, amikor ebben az országban költségvetési feleslegekkel dolgozott és merem állítani, hogy a költségvetési feleslegekből fennmaradó öszszegeket nem mindig hasznos beruházásokra fordította, hanem ezeknek a beruházásoknak egyrésze igenis nem hasznos, hanem — amint később bátor leszek rámutatni — káros beruházás volt, tehát nemzetgazdaságilag nem azt eredményezte, hogy újabb kereseti forrásokat nyitott, hanem a beruházások következtében az adófizető polgárok egyrészének kereseti lehetőségeit szüntette meg. En ma azt mondom, hogy ha a t. adókincstárnak és a t. pénzügyi kormányzatnak nem volt elegendő belátása az elmúlt esztendőkben, az úgynevezett konjunkturális korszakban arra, hogy az embereket nem szabad teljes mértékben kifacsarni mint a citromot, akkor legalább ma, a disjunktura korszakában, amikor mégis az az adóember sem mehet el a polgári társadalomnak szörnyűséges szituációja mellett anélkül, hogy azt tudomásul ne venné, mondom, legalább ma bizonyos előrelátást kellene tanúsítani. (Gr. Sigray Antal: így is van deficit!) így is van deficit. A deficit azért állott elő, mert az adófizető polgároknak egyrésze — hiszen látjuk a be nem folyó adókból (Ügy van! balfelöl.) — a foglalások és transzferálások ellenére kötelezettségének akkor sem tudott eleget tenni, ha kötelezettségének minden áron eleget szeretett volna tenni. (Gr. Sigray Antal: Akar, de nem tud!) Nem tud eleget tenni kötelezettségének, mert aki ma a reá kivetett adót nem fizeti meg, arra azután igazán nem lehet azt mondani, hogy azért nem fizet, mert nem akar. mert az azért nem fizet, mert nem tud. Mert hiszen az adókincstár természetszerűleg mindent elkövet arra, hogy akinél még bármiféle lehetőség van a reá kivetett adó megfizetésére, az adóját meg is fizesse. Ennek a kíméletlen eljárásnak, amelyet tapasztalunk azért, mert hiszen az államkincstárnak bizonyos bevételekre szüksége van, a következménye szerény felfogásom szerint az egész magyar kispolgári társadalom megroppanása. En kénytelen vagyok itt ismételten a t. kormányzat figyelmébe ajánlani főként a mai nap aktualitása kapcsán is azt, hogy itt van egy 400.000 főből álló adófizető réteg, a magyar kispolgári társadalomnak komoly tényezője, a magyar kisiparos és kiskereskedő 1 llése 193U. évi június hó 7-én, csütörtökön. 521 társadalom. Amikor ez az új kormányzat jött, a maga részéről hivatalba lépése alkalmával nemcsak itt a t Képviselőházban a pénzügyminiszter úr ajkán keresztül,, hanem azokon a gyűléseken is, amelyeket az első időben nagy számban tartottak, de főként az érdekelt kereskedők és iparosok gyűlésein kijelentette, hogy az iparosokra és kereskedőkre új korszak fog következni. Talán emlékezünk még azokra a beszédekre, amelyeket a t. miniszterelnök úr az Omke.-ben a kereskedők nagy tapsai közt elmondott, talán emlékezünk még azokra a beszédekre, amelyeket az iparosok nagygyűlésén a Vigadóban ugyancsak a t. miniszterelnök úr elmondott és minden alkalommal valóságos éljenrivalgással üdvözölték a kereskedők és iparosok a miniszterelnök úr kijelentéseit, mert azt gondolták, hogy meg fog szűnni az a korszak, amely rájuk nézve katasztrófát jelentett. tőkéik elvételét, üzletlehetőségeik megszüntetését jelentette. Ezzel szemben két dolog történt ennek a kormánynak uralma alatt. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik dolog az, hogy annak ellenére, hogy a kereskedők és iparosok által olyan hőn óhajtott fázisrendszert a kereskedelem sok ágazatába bevezették, ennek következménye nem az lett, hogy a kereskedők átalányát, amelyet az előző időkben a nagyobb kereseti lehetőség mellett és forgalmiadó fázisrendszer nem létében rájuk kivetettek, csökkentették volna, hanem igenis az lett a következménye, hogy az egyik oldalon cikkeik legnagyobb részére vonatkozóan a fázist vezették be, amellett azonban az átalány vagy megmaradt abban a mértékben, amilyen mértékben eddig volt, vagy olyan jelentéktelen mértékben szállították le, hogy az a szerencsétlen ember, akinek az egyik oldalon a fázisnál semmiféle lehetősége nem volt arra, hogy az adót átháríthassa, a másik oldalon ott állott az ő megmaradt átalányával. (Gróf Sigray Antal közbeszól.) Mégis mindkettőt viseli. Vegyük például a fűszerest, akinek a cikkeinek legnagyobb része már fázisadó alá esett, a cikkeinek alig 10%-a maradt meg, amely nem esett fázis alá és ahol a forgalmiadót neki kellett beszednie. Csak az átalány 10%-ának lett volna szabad megmaradnia tehát, de mégsem 10%-a maradt meg az átalánynak, hanem 50—60%-a. Ez teljes mértékben lehetetlenség és én a magam részéről ezt a kérdést megint csak a kormányzat figyelmébe tudom ajánlani. Hogyan veszi a kormány a lelkére, hogy ezt a kispolgári társadalmat, amely mindig a legjobb adófizetőnek bizonyult, amely az állami élet legjobb oszlopának bizonyult nemcsak a békeidőben, hanem a háború alatt is, — mert ezek közül nem voltak felmentettek — és a forradalmak alatt is, — mert ezek között nem voltak forradalmárok — és a forradalmak után is, mert ezek voltak azok, akik soha a zavarosban halászni nem akartak, mondom, miként veszi lelkére a tisztelt kormányzat, hogy ezt a kisiparos és kiskereskedő társadalmat teljes mértékben az anyagi tönk szélére juttassa 1 ? Annyival is inkább kérdezhetem ezt, mert hiszen talán a pénzügyi államtitkár úr és az egész pénzügyi kormányzat megmondhatja, hogy amikor ehhez a kormányhoz járt mindenki segítséget kérni, szubvenciókat kérni, adóelengedéseket kérni, ez a kispolgári társadalom, ez a társadalmi réteg volt az, amely a kormányhoz kérelemmel a maga részéről sohasem fordult. Mindig csak egyetlen-
