Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-290

522 Az országgyűlés képviselőházának 290. egy kérelme volt és ez a kérelem az volt, hogy ! hagyják őket nyugodtan élni és hagyják őket nyugodtan dolgozni. Ezzel szemben, sajnos, a tisztelt kormány ezt a kérelmüket nem teljesítette, nem hagyta őket nyugodtan élni és dolgozni azért és olyan módon, hogy egy helytelenül felfogott pénzügyi politika eredményeként maga a kormány volt az, amely ennek a kispolgári rétegnek, ennek a kispolgári társadalomnak állami pénzen állandóan konkurrenciát csinált. A kormány volt az, amely üzemeket tartott fenn a kisiparos társadalommal szemben és meg kell itt tisztelt Képviselőház azt is mondanom, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) hogy az a harc, amelyet mi éveken keresztül folytattunk az üzemek ellen, az üzemek gazdálkodása ellen és amelynek eredményeképpen minden új pénzügyminiszter és minden új kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy a legrövidebb időn belül a közüzemek kérdésében intézkedéseket fog tenni, azzal végződött, hogy bizottságokat, tanulmányi szakértőket küldtek ki és az eredmény az lett, hogy végeredményben ezeknek az üzemeknek ' tekintetében komoly lépés nem történt. Ez volt az egyik. (Gr. Sigray Antal: Miért?) Hogy miért nem történt, tisztelt képviselőtársam, azt én nem tudom. Bizonyára sokkal erősebbek voltak azok a tényezők, amelyek az üzemek megtartására szorították a kormányt, r mint azok, amelyek az üzemek megszüntetését kérték a kormánytól. De a másik dolog, amit meg kell említenem, a szövetkezetek kérdése, azoknak a szövetkezeteknek a kérdése, amelyeken keresztül a kormány állami pénzen csinált konkurrenciát a magyar kereskedő- és iparostársadalomnak. A szövetekezetek az utóbbi tíz esztendőben az egész ország területén úgy elszaporodtak, hogy ma jóformán alig van az országban község, ahol állami segítséggel bíró, vagy az állam által szubvencionált szövetkezet ne volna. (Gr. Sigray Antal: Ügy van!) A helyzet tehát az, hogy a községben annak" a dolgozó kisiparosnak és kiskereskedőnek, akinek adót kell fizetnie, állami támogatással konkurrenciát csinál az a szövetkezet, amelynek állami szubvenciójához hozzájárul az a kereskedelem, amellyel szemben a szövetkezetek konkurrenciát csinálnak. A pénzügyi kormányzat jelenlévő igen t. képviselője, Vargha Imre államtitkár úr a tanúm arra, — és tanuja minden egyes képviselő, — hogy itt ebben a Képviselőházban Bud János, Korányi Erigyes és Wekerle Sándor pénzügyminiszter urak, amikor támadtuk őket azért, mert a szövetkezeteknek állandóan pénzeket adnak, valahány alkalommal a Képviselőház által a szövetkezetek céljaira támogatást szavaztattak meg, minden egyes alkalommal azt mondották, hogy ez az utolsó támogatás, amelyet a szövetkezeteknek adnak. A pénzügyminiszter urak szava minden alkalommal csak addig volt érvényes, amíg újabb pénzügyminiszter nem jött, az új pénzügyminiszternél megint megjelentek a szövetkezetek és a polgárság által nehezen, keservesen befizetett pénzekből olyan szervezetek részére adtak pénzt, amelyekről még azt sem lehetett mondani, hogy szövetkezeti feladatokat teljesítettek volna, mert pl. a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetéről igazán nem lehet elmondani, hogy az a szövetkezeti tagoknak érdekében volna. (Sauerborn Károly: Az igazgatók érdekében van!) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. \dése 193U. évi június hó ?~én, csütörtökön. Fábián Béla: Tiszteíettel kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Fábián Béla: Ezek a szövetkezetek nem olyanok, amilyenek Károlyi Sándor elgondolásában éltek; ezek a szövetkezetek nem szolgálják senkinek sem égen, sem földön az érdekét. Ezek néhány úrnak az érdekét szolgálják, (Ügy van! Úgy van! bal felől.) akikre lézve ez üzlet, akik gazdálkodni, kereskedni nem tudnak és akik semmi egyebet sem csinálnak, mint állami pénzen hozzájárulnak ahhoz, hogy az államnak néhány kitűnő derék polgárát tönkretegyék, (Sauerborn Károly: És a kormánynak politikai exponensei a vidéken!) mert micsoda politika az, ha államilag támogatom az állam legjobb adófizetőjének konkurrensét anélkül, hogy ennek bármi célja volna. Magyarázza meg nekem a t. kormány, micsoda haszon jár azzal, hogy Budapesten és a városokban a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete alakul azért, hogy ennek állandóan milliókat és milliókat kelljen a rendelkezésére bocsátani. Ez nem is a köztisztviselők céljait szolgálja, mert hiszen oda nemcsak köztisztviselők mehetnek vásárolni, ott akárki vásárolhat, tehát ugyanolyan bolt, mint a másik. Talán olcsóbbak az árúk ebben a szövetkezetben? Nem. Ugyanazok az áruk nem olcsóbbak a szövetkezetben, mint más boltban. (Zaj a baloldalon.) Méltóztassanak elhinni, még nem találtam olyan szövetkezeti boltot, amely ugyanazt az árut, ha nála is kapható volt, olcsóbbra írta volna ki; vagy lehet, hogy olcsóbbra írta ki, de akkor ugyanaz volt az eset, mint a heringgel. Az egyik kereskedőnél 12, a másiknál 10 fillér volt a hering. Az első kereskedő erre átment kereskedőtársához és megkérdezte tőle: hogyan adhatod te a heringet 10 fillérért, amikor nekem 11 fillérben van? Társa azt felelte: én csak kiírom, hogy 10 fillér, de nálam nincs hering. Minden ok, minden állami érdek nélkül tartja fenn tehát a szövetkezeteket az állam, mert ezek a szövetkezetek már régen elpusztultak volna, ha az állam a hónuk alá nem nyúlt volna. Minden indok nélkül dobja ki az állam ezeknek a szövetkezeteknek a támopénzt. Még talán olyan időkben is, amikor az államnak van pénze, amikor az adókat könnyű behajtani, amikor a polgárság kereseti viszonyai nagyszerűek, elítélendő volna az, hogy az állam konkurrenciát csinál saját adófizető polgárainak. De ma az a helyzet, hogy a kormánytól 100.000 vagy 200.000 pengőt a legnemesebb célra sem lehet kapni, mert állandóan arra hivatkozik, hogy nincs pénze. A kereskedőknek és kisiparosoknak a támogatására a múlt esztendőben kölcsönt adott és a kereskedők és kisiparosok becsületesen vissza is fizették. Úgynevezett begyújtási kölcsön címén 120.000 pengőt adott a kormány kereskedőknek és kisiparosoknak, de amikor a 120.000 pengő felemeléséért könyörögtünk, akkor azt mondotta, hogy nem lehet; ezeknek az exisztenciáknak nem tudott a hóna alá nyúlni. Es most idejön a Képviselőház elé azzal, hogy 10 millió pengőt, a mai viszonyok között példátlanul nagy összeget, káros beruházásokra szavazzon meg. (Ügy van! a baloldalon. — Sauerborn Károly: Mennyivel hasznosabb beruházásokra lehetne ezt az összeget fordítani!) Káros beruházás ez azért, mert véleményem szerint minden pénz, amelyet arra a célra ad az ál-