Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-290

520 Az országgyűlés képviselőházának 290. illése 1931>. évi június hó 7-én, csütörtökön. után a magyar polgárnak az államhoz való viszonyát megállapítom, akkor azt mondhatnám, hogy ebből az adóstatisztikából és a kormány gazdaságpolitikájából az az idealizált polgártípus alakul ki előttem, aki egy fordított automatához hasonlít, mert míg az egyszerű automatánál az a helyzet, hogy egy kis pénzdarab ellenében egy nagy darab csokoládét szolgáltat, addig az az adópolitika egy olyan adópolgárt formált ki, aki az aktív gazdaságpolitika kis csokoládéja ellenében hihetetlen nagy adóösszegeket képes állandóan a kormány rendelkezésére bocsátani. Ilyen polgác pedig nincs. Amint mondottam, a háború utáni polgár adómorálja messze felette áll a háború előtti magyar polgár adóetikájának. A modern magyar polgár az utolsó években tanújelét adta annak, hogy szükségleteinek lefokozásával, a legjogosabb polgári igényeinek redukálásával igyekszik az állammal szemben kötelezettségeinek megfelelni. Ez a modern magyar polgár igenis belevitte a gazdasági életbe a kormány, a pénzügyminiszter úr részéről a modern gazdasági élet szempontjából oly fontosnak tartott szolidaritást: szolidáris a társadalommal és teljesíti saját szempontjainak háttérbe helyezésével kötelességét. De ha a szolidaritásról beszélünk, akkor talán viszonzásul a magyar kormánynak is a szolidaritás gesztusát kellene a polgár felé mutatnia és akkor, amikor rendkívüli gazdasági viszonyok között ilyen aránytalan, — amint voltam bátor kimutatni, — Európában példátlanul álló magas adóterheket igényel polgáraij tói. Gondoskodjék a polgáraival szemben való szolidaritásból arról, hogy ennek az adóösszegnek felhasználása mindig és mindenütt a polgárság érdekében történjék, legfőképpen azonban tartózkodjék attól, hogy ilyen nehezen teljesített adófizetés összegéből annak a polgárságnak támasszon jogosulatlan konkurrenciát, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) amely polgárság ezt az összeget minden célra, de semmiesetre sem exisztenciája tönkretétele céljából bocsátotta a kormány rendelkezésére. Már pedig abban a javaslatban, amely ma került a Ház elé, és amelyet, azt hiszem, rövidesen e jelentés után kell tárgyalnunk, a magyar kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy amikor, mint kimutattam, a magyar kereskedőtársadalom a legnagyobb nehézségekkel küzd, amikor a forgalmiadó teljesítése a legnagyobb feladatok elé állítja, akkor a magyar kormány időszerűnek látja, hogy a magyar kereskedelemnek már hosszú évek óta jogosulatlan konkurrenciát támasztó és összetételükben és vezetésükben életképtelen szövetkezeteket a magyar adófizetők pénzéből új életre támasztani igyekezzék. (Bródy Ernő: Elkracholt szövetkezetek! — Zaj balfelől.) Az adóösszegeknek ilyetén való felhasználása a legnagyobb immoralités. Nem lehet adómorált követelni attól a polgártól, akivel szemben az állam ilyen^ lépésre szánja magát. A legnagyobb gazdasági irracionalitás ez. Nem szabad beteg testre, sőt holttestre egészségeset tenni, mert a beteg ettől nem gyógyul meg, de az egészséges is elpusztul. Ebben az esetben a magyar polgárság újabban kiizzadott 12 milliója fog kárbaveszni. Ez az a szellem, amelyet nekem ebből a jelentésből kiolvasnom kellett, ez az a szellem, amely előttem a rideg számok tükrén keresztül egy valóságos gazdasági tragédia képét alakítja ki és így csak természetes, hogy a jelentest nem vehetem tudomásul. (Helyeslés a bales a szelsobaloldalon.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Temesváry Imre előadó: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy egy pár szóval reflektáljak Magyar Pál t. képviselőtársamnak arra a megjegyzésére, hogy ebbe a gondosan összeállított munkába becsúszott egy hiba. Azt mondotta t. képviselőtársam, hogy én — mint előadó — sem vettem azt észre. Nagyon is észrevettem, nemcsak én, hanem észrevette Esterházy t. képviselőtársam is akkor, amikor a jelentést a bizottságban előadtam, már a bizottsági ülésen felhívtam a bizottság figyelmét a képviselő úr által említett sajtóhibára. (Meskó Zoltán közbeszól.) Ez nem függ össze a horogkereszttel. Nagyon dicséretére válik Magyar Pál t. képviselőtársiamnak, hogy a jelentést ilyen tüzetesen áttanulmányozta, mert ez a munka igenis az egész ország gazdasági életének jellegzetes tanulmánya. Viszont azonban meg kell említenem, hogy e miatt az egyetlen sajtóhiba miatt igen költséges lett volna újólag kinyomatni a jelentést. (Meskó Zoltán többször közbeszól.) Nem tudom, mi okozza t. képviselőtársamnak felháborodását ezzel a munkával kapcsolatban. (Meskó Zoltán közbeszól.) Elnök: Meskó képviselő urat rendreutasítom. Temesváry Imre előadó: Olyan megjegyzést tett képviselőtársam, amit nem tudtam összeegyeztetni ezzel az adóstatisztikával. Olyaai szakszerűen összeállított munka ez, amely méltó a legnagyobb elismerésre és amelyből következtetést lehet levonni az egész ország gazdasági életére nézve. Elnök: Szólásra következik? Patacsy Dénes jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Néhány esztendővel ezelőtt abban a korszakban, amely a mai szemszögből nézve legalább is a kincstárra nézve egy gazdasági eldorádó korszaka, volt, mi ellenzéki oldalról állandóan »támadtuk a kormányt és a pénzügyi kormányzatot, azért, mert annyi költségvetési felesleget produkált. Erről a költségvetési feleslegről nekünk az volt a meggyőződésünk, hogy azt a polgári társadalom és az adózó polgárság tönkretétele nélkül produkálni nem lehet. Akkor minket állandóan leintettek s különféle megtisztelő jelzőkkel illettek, mert a költségvetési feleslegek korszakában bátrak voltunk azt mondani, hogy ennek a kincstári hét kövér esztendőnek hét sovány esztendő lesz a böjtje. Azt mondták rólunk, hogy sirató asszonyok vagyunk, nem is beszélve arról» hogy a forgalmi adóellenőrökkel kapcsolatban az akkori pénzügyminiszter úr engem f izetéstelen, legfőbb forgalmi adóellenőrnek nevezett. Sajnos, kiderül ebből az adóstatisztikából és magából a költségvetésből is, hogy a költségvetési feleslegek korszakával kapcsolatban nekünk volt igazunk. Nekünk volt igazunk, mert kiderül itt elsősorban az, hogy a fizetőképes adóalanyok száma az országban állandóan csökkenőben van. Kiderül az, hogy a kivesző adóalanyok helyét azoknak a Polgároknak kell .eMogJalniok, akiknek még lehetőségük és módjuk van 'arra, hogy a kojroiapyt túlzott követeléseit, teljesíteni tudják. A magyar adópolitikában tehát egy új elmelet fejlődött ki, amely elméletet én a magam részéről