Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-289
Az országgyűlés képviselőházának 289. ispán, hogy ezt vita nélkül tudomásul kell venni. Ugyanebben az időben — mert együtt tárgyalták a két tárgyat — ugyanez a főispán azt az indítványomat, amely szerint én dr. Benkő hajduvármegyei tiszti főügyész Debrecen város törvényhatóságához tiszteletbeli főügyésszé történt kinevezését és tiszti főügyésszé történt behelyettesítését az 1929. évi XXX. tcikk — ha jól emlékszem — 65. §-a értelmében is törvénytelennek tartom és javaslom, hogy a törvényhatóság ezt ne vegye tudomásul, mondom, ezt a javaslatomat az illető főispán nem engedte feltenni szavazásra, mert ez a Benkő, akkor már behelyettesített tiszti főügyész, azt a véleményt adta a főispánnak, hogy a főispán behelyettesítő határozata vita tárgyává nem tehető. Mélyen t. Ház! Itt tehát két kérdés van, amely előtérbe tolul és amelyre nézve szeretném a belügyminiszter úr állásfoglalását tudni. Hiszen a belügyminiszter úr áll a főispánok felett és ő nézi, hogy azok törvényesen járnak-e el, vagy sem. Az egyik, hogy Hajdú vármegye fungens tiszti főügyészét Debrecen város törvényhatóságához, tehát egy másik törvényhatósághoz tiszti főügyésszé 'behelyettesítik. Az említett 1929 : XXX. te. hivatkozott szakasza azt mondja, hogy tiszteletbeli tisztviselővé csak az nevezhető ki, aki képesítéssel bír és más igazgatási ágban ténylegesen nem működik. Amikor a darabont-korszak volt, akkor történt, hogy a kiküldött darab ont-főispánok a vármegye törvényes képviselőit rezisztencia és egyéb okok folytán kiemelték helyeikről, és különböző más törvényhatóságokból, vagy az államtól odajött és erre vállalkozó beamterembereket helyettesítettek be a helyeikre, mert hiszen, akkor még megvolt ez a főispáni széleskörű helyettesítési jog s a kormánybiztosok cselekedték ezt. Amikor a koalíció jött, akkor jöttek az alkotmánybiztosító törvények és akkor ezek; a kérdések már rendeztettek. De hiszen ezeket nem is kellett rendezni, mert az álláshalmozásokat a magyar törvények voltaképpen nem is engedik meg. Aki egy helyen, egy igazgatásiban működik, amíg onnan el nem bocsátják, fel nem mentik, vagy le nem mond, onnan más helyre, más igazgatásba átmennie és egyszerre két tisztet betöltenie nem 'ehetséges. Nem lehetséges azért, mert mondom, ez sehol a törvényekben megengedve nincs, de nem lehetséges azért sem, mert mindegyik helyen külön-külön esküt kellene tennie az ottani kötelességek teljesítésére, már pedig egyidő'ben két kötelességet ellátnia nem lehet. Az 1929 : XXX. te. is kimondja, hogy a törvényhatósági alkalmazottak mellékfoglalkozást csakis az illető törvényhatóság hozzájárulásával végezhetnek és nem is mindenféle mellékfoglalkozást, hanem taxatíve fel van sorolva, hogy milyen mellékfoglalkozások azok, amelyek engedélyezhetők. Most tehát egyidőben az egyik törvényhatóság tiszti főügyészét behelyettesíteni egy másik törvényhatóságba, lehetetlen helyzet, különösen, amikor a másik törvényhatóságnál a tiszti főügyészi állástól meg sem vált, szabadságra nem ment, sőt a másik törvényhatóság mindezideig nem is járult hozzá ahhoz, hogy a helyettesi teendőket elláthassa, még ha a szabályok nem tiltanák is. Ezeket azért kérdem, mert akkor báró Vay László úrnak a végén a következőket lehetne megcsinálni: a belügyminiszter úrral felfüggesztett Debrecen város összes tisztviselőit-és Hajdú vármegyének összes tisztviselőit átheülése, 193 If. június hó 6-án, szerdán. 503 i lyettesítteti Debrecen városhoz, (östör József: Az alispán és a polgármester kivételével!) Úgy van. Ezt az egyet nem tehetné, mert erre a törvényhatóság az illetékes, különben ezt is tehetné. Ezek lehetetlen dolgok. Aki a közigazgatásnak csak az alapelveivel tisztában van, tudja: nem lehetséges, hogy az egyik törvényhatóságnak autonómiájába a másik törvényhatóságtól függő embert átvigyenek. Ezt azért adom fel a belügyminiszter úrnak, mert ezen van módjában segítenie. Itt lehet érdekellentét is a két törvényhatóság között. Lehetséges, hogy ugyanazt a tiszti főügyészt majd az egyik törvényhatóság fel fogja függeszteni és fegyelmit rendel el ellene és ebben az esetben hogy lesz a helyzete a másik törvényhatóságban? Egyszerre két lovat ülni még a mélyen t. tiszti főügyészeknek sem lehet. A másik: azt szeretném a belügyminiszter úrtól tudni, hogy az 1907:LX. tcikk, amely alkotmánybiztosító törvény, érvényben van-e még? Mert ha érvényben van akkor ehhez a kormány embereinek, a főispánoknak is, alkalmazkodniuk kell. Ezen törvény 1. §-a szerint a törvényhatóság , jogosult a miniszternek, vagy a kormány bármely közegének mindennemű rendeletét a törvényesség szempontjából a Közigazgatási Bírósághoz panasszal megtámadni, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Hogyne.) Ha ez érvényben van, s miután abban a főügyészt felfüggesztő határozatban, ha jól emlékszem, szabályellenesen egy más törvényhatóság van az eljárás lefolytatására delegálva, — majd méltóztassék az 1929. évi XXX. te.-et megnézni, mert itt nem a polgármesterről, vagy a polgármester helyetteséj ről, hanem csak tiszti főügyészről van szó — j akkor a miniszter úrnak bármelyik rendeletét j a törvényhatóságban vizsgálhatják a törvé[ nyesség szempontjából és tehetnek indítványt arravonatkozólag, hogy azt ne vegyék tudomá: sul, hanem azt a törvény alapján panasz tárgyává tegyék a Közigazgatási Bírósághoz. A miniszter úr főispánjának tehát nincs meg az a joga, hogy egy szónoktól megvonja a szót azért, mert a miniszter úrnak egy, a tiszti főügyészt felfüggesztő rendeletét, amelyben nézetem szerint törvényességi hiba is van, a maga részéről nem tette kritika tárgyává, csak ahhoz konzekvenciákat akart bizonyos tekintetben fűzni; a miniszter úr főispánjának nincsen joga ahlhoz, hogy amikor én azt indítványozom, hogy nézetem szerint a főispánnak a tiszti főügyészt helyettesítő intézkedése a törvényhatóságra sérelmes és törvényellenes, ezt tdhát mondja ki a törvényhatósági közgyűlés, — és ihivatkozom az 1907 :LX. tc.-re^— akkor ezt az indítványomat ne tegye fel kérdés tárgyává. Mert itt már egészen precízen be is volt állítva a tényállás, hogy az 1907:LX. te. alapján kritika tárgyává tétetik az az intézkedés, amely intézkedés a törvényhatóságra sérelmes és a mellett törvényellenes is. Mélyen t. Ház! Ezeket a belügyminiszter úrnak azért hozom fel, mert ha ezeknek a közigazgatási szabályoknak érvényét elismeri, akkor legyen szíves a belügyminiszter úr odahatni, hogy ezeket a szabályokat a törvényhatóságban az elnöklő főispán is tartsa be, mert törvénytelenségeknek akár nem tudásból, akár szándékosan való elkövetésével nem érdemes egy törvényhatóságban a helyzetet felborítani, mert ha ezeket a kérdéseket a törvényhatóságnak joga van a maga részéről panasz tárgyává