Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-289

494 Az országgyűlés képviselőházának 289 hogy függetlenül minden ügyvédtől és más közbelépőktől, mit fog tenni a miniszter ezekkel az iparosokkal szemben, akik önhibájukon kívül tönkrementek a debreceni egyetem építésénél? Sajnálom, hogy a kultuszminiszter úrtól nem kaptunk választ, akik a múlt héten itt voltunk, s Apponyi György képviselőtársammal együtt interpelláltunk. T. Ház! Az éjjeli üléseket állítólag azért hozták be, hogy a miniszter urakhoz legyen szerencsénk^ (Ugy van! a baloldalon.) Bizony, az interpellációk száma az utóbbi időben megsokasodott, ezt a gazdasági helyzet hozta magával és mi kénytelenek vagyunk itt sok kérdést szóvátenni. (Gr. Apponyi György: Üres bársonyszékeknek!) En azt is megértem, ha néha-néha a miniszter urak hiányoznak, mert el vannak foglalva még az esti órákban is, de azután nagyon kellemetlenül esik az embernek, hogy mikor a t. képviselőtársam itt felszólal egy állami iskola ügyében és én is felszólalok egy építkezés ügyében, (Dénesfay Dinich Ödön: Előre be van jelentve!) s itt nem kapjuk a miniszter urat, amikor azután a dolgomat itt r elvégeztem, teljesítettem törvényhozói kötelességemet és elmegyek vacsorázni, akkor a miniszter urat egy fényes társaságban ott találom, mulatozva abban a vendéglőben. Ezt meg kell 'mondanom a kultuszminiszter úrnak, mert ha a kultuszminiszter úr egy tanárembert, aki esetleg az óráját nem tartja be, felelősségre von, mint fegyelmi hatóság és elítél, akkor a kultuszminiszter úr, akihez nekünk nagyon keveset van szerencsénk a parlamentben, legalább is, amikor két súlyos kérdésben két ellenzéki képviselő interpellál, (Dénesfay-Dinich Ödön: Előre bejelentett interpelláció!) és nincs elfoglalva, halassza el vacsoráját egy órával, jöjjön ide, adjon számot, mert mi a kisemberek nehéz sorsáért szólalunk fel itt a parlamentben. Elnök: Az interpelláció kiadatik a vallásos közoktatásügyi miniszter úrnak. Következik vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni ; Patacsi Dénes jegyző (olvassa): »Már többízben szóvátettem a Képviselőházban is, a t. földmívelésügyi miniszter úr előtt is a FelsőTisza partvédelmi munkálatainak évről-évre való elodázsát. Vannak vidékek, ahol a lakosság legértékesebb gyümölcsöseinek földjéből már évtizedek óta hord el tekintélyes területeket a Tisza, a nélkül, hogy a kormány legalább a legjobban veszélyeztetett partok biztosításáról gondoskodnék. Gondoskodott-e a t. miniszter úr az új költségvetésben beígért állami beruházások kereteiben a most következő gazdasági esztendőre a Felső-Tiszán legalább e legsürgősebb partvédelmi munkálatok fedezetéről,, s mikor kívánja azokat és minő ütemben megindítani!« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Az előbb hallottuk az igazságügy miniszter urat, aki igyekezett meggyőzni és megnyugtatni a törvényhozást a felől, hogy itt a magyar alkotmánynak semmiféle sérelme nem történik a 33-as bizottság rendszerének meghosszabbításával. En azt állítom, hogy az a mód, a hogyan a miniszter urak az interpellációs jogot, a képviselők egyik legfontosabb alkotmányos ülése, 193k. június hó 6-án, szerdán. jogát kezelik, maga a legsúlyosabb alkotmánysértés. (Ügy van! a ^baloldalon.) A miniszter urak nagyon jól tudják, hogy a 8 órás ülések után milyen keserves dolog még interpellációkat mondani, de legalább akkor, amikor kivételesen nincsenek 8 órás ülések, elvárhatnék, hogy eljöjjenek ide és meghallgassanak bennünket. (Ügy van! a baloldalon. — Rakovszky Tibor: Azután panaszkodnak, ha megcsipkedjük őket!) Ulain Ferenc t. képviselőtársam felfedte itt előttünk az ominózus Ruttkay-ügyet és akárkinek akármi is a véleménye, abban azt hiszem, megegyezünk, hogy egymillió pengőt egészen haszontalanul dobtunk ki, egymillió pengőt akkor, amikor a hadirokkantak számára a múlthoz képest egymilliót (Erdélyi Aladár: Csak 500.ÜÜ0-efc!) vagy 500.000 pengőt tudott a magyar törvényhozás kiizzadni (Erdélyi Aladár: Micsoda nagy diadallal!) és a pénzügyi kormányzat tudomásom szerint élesen szembehelyezkedett azokkal a tervekkel és javaslatokkal, amelyeket itt többen tettünk, hangoztatván, hogy a régi hadirokkant-rendeletekkel szemben sokkal nagyobb összeggel kellene dotálni a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák járandóságát, (Erdélyi Aladár: A hadiözvegy 8 pengőt kap egy hónapra!) Akkor bennünket könnyűszerrel elutasítottak. Most pedig látnunk kell, hogy az igazi, egyedül megfelelő fórum, a magyar bíróság megkerülésével egymillió pengőt, vagy azt megközelítő összeget, vagy talán annál nagyobb összeget fizettek ki, vagy fognak kifizetni haszontalanul. Es most méltóztassék ezt a könnyelműséget összehasonlítani azzal a határtalan fösvénységgel, —^ hogy úgy mondjam — amivel a falusi lakosságnak legelemibb szükségleteit kezeli a kormány. Esztendők óta állanak készen például a tervek a nyiregyházi folyam-mérnökségi hivatalban a Felső-Tisza partjának megkötéséről. Mindenesetre többszázezer pengős munkáról van szó. Arról van szó, hogy az a Tisza, amelynek helytelen szabályozása, nagyon szerencsétlen és nem Széchenyi István és nem Vásárhelyi szellemében megvalósított szabályozása annyi kárt okozott a magyar éghajlatnak, a magyar mezőgazdaságnak, a magyar mezőgazdaság fejlődésének, még most sem haladt odáig, hogy a szerencsétlen parti lakosságnak legalább azok a legértékesebb parti birtokrészei, ahol 30 kilométeres hosszúságban és fél kilométertől másfél kilométer szélességben húzódnak gyümölcsösök, valóságos őserdők, megmaradjanak. Az én kerületemben Tarpa, Gulács és Tivadar határán (Gr. Apponyi György: Es tovább is.) és másfelé, a túlsó oldalon is vannak helyek, ahol évről-évre sok holdat mos el a Tisza, A tarpai határból elvisz évenként 12—20 holdat. Méltóztassék meggondolni! Van olyan gazda, akinek húsz holdjából az idén hatot vitt el a Tisza. Amikor megnéztem ezt a területet, éppen akikor volt alkalmam látni egy ilyen beomlást. Valósággal ágyúdörgésszerű robajjal omlott a Tiszába a föld, amelyet, a víz, elsodort és gazdagította vele... (Egy hang a baloldalon: A cseheket?) Most az egyszer nem. — ... amilyen szerencséje van a magyar kisembernek, az egyik közeli nagybirtokot. (Derültség és zaj.) Ezt elengedem. De a kormánynak azt a bűnét, hogy nem gondoskodik a Tisza megkötéséről és még garasokat sem ad erre a célra, nem hagyhatom szó nélkül. Azért hoztam ide ezt a kérdést, hogy megkérjem a földmíve-