Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-289
Az országgyűlés képviselőházának 289. diplomáciai lépés látszatát akarták elénk állítani. Azt hiszem, hogy az az időpont, amikor az a jegyzék beadatott, nem volt szerencsés, akár szükséges volt a jegyzék, akár nem, mert most miután ez a jegyzék beadatott, látjuk, hogy tulajdonképpen adminisztratív kérdésekről van szó, amelyet, azt hiszem, egyszerűbben és olcsóbban intézhettek volna el másutt, anélfeül, hogy az egész európai közvélemény bizonyos kapcsolatokat akart fűzni a jogos magyar revíziós törekvésekhez. Abszolúte semmi köze a revíziós törekvésekhez nincs. Határincidensekről van szó, amelyeket igen kiváló képviselőnk, akit az ellenzék részéről küldtek ki Genfbe, kifejtett Genfben, amelyek végeredményben mégis adminisztratív kérdést öleltek fel. Teljesen felesleges volt, tehát ez a »grosse Aufwand«, amint azt a német mondaná, mert hiszen úgy gondolom, hogy sokkal egyszerűbb lépésekkel el lehetett volna érni ezt az eredményt, aanely, azt hiszem, ad graeoas calendas el lesz odázva, mert ismerve legtöbb szomszédunknak a tárgyalási módszerét, nem lehetünk igen nagy bizalommal aziránt, hogy itt, mint egyenlő tárgyaló felek nagy eredményeket érhessünk el. Közben mindenesetre megszakadtak a szerb gazdasági tárgyalások, amelyek ismét visszavetettek bennünket egy bizonyos időre. T. Ház! Nem ismerünk semmit a német kereskedelmi szerződésre vonatkozólag sem. Itt is határozott nagy aggályaim vannak. A porosz miniszterelnök úr Belgrádba repült és onnan ide. Én mindig félek minden német vonatkozástól, amikor repülőgépeknek van dolguk; azok Magyarországra nem sok jót hoztak ezideig, különösen cseresznyeérés idején nem voltak nagyon szerencsések. A szerb fővárosban a porosz miniszterelnök úr nagy frázisokat mondott a jugoszláv nagyhatalom felé és visszatért ide, ellenben a kereskedelmi szerződésről, amelyet már régen kötöttünk, sem a közgazdasági élet, sem a magyar parlament értesülve nincs. De tudjuk azt, — szintén külföldi lapokból — hogy az a mezőgazdasági kontingens, amelyet Németország Gőring porosz miniszterelnök úr tárgyalásai után Szerbiától hajlandó átvenni, éppen a háromszorosa annak, mint amennyit eddig átvett. Kérdem, vájjon elértünk-e mi is ilyen eredményt, mint amilyent elért a szomszéd agrárállam'? T. Ház ! Minthogy tegnap több szó esett itt arról az általános politikai etikáról, amely szükséges ahhoz, hogy a magyar parlament tekintélye itthon is és a külföldön is a maga megtámadhatatlanságában megóvassék, felhozok egy ügyet, amelyről eddig nem volt tudomásom, amíg a Házban szó nem esett róla. Es éppen a 33-as bizottság működésével hozom ezt kapcsolatba. A 33-as bizottság ugyanis, akkori ellenzéki tagjai élénk tiltakozása dacára, beleavatkozott bizonyos magánjogi sze rződés ekbe, amelyek egyes .nem állami alkalmazottak és a magyar állam között köttettek. Nevezetesen beleavatkozott a Nemzeti Színház és az Operaház alkalmazottainak fizetési és nyugdíjkérdéseibe, amelyek szerződésen alapultak. Ha ez lehetséges volt, —én azt tartom, hogy ez törvényellenes volt és helytelen precedens volt — akkor nem értem, hogy egy kérdésben, amely nagyon átlátszó, — mert hiszen a mostani igen t. kormány nem burkolta azt, hogy a múlt kormánynak, nem a Károlyi-kormánynak, hanem az azelőtti kormánynak, mondjuk, egyik helytelen intézkedése, következtében bizonyos üzleti összesese, 193 k. június hó 6-án, szerdán. 485 köttetésbe jutott egy Kuttkay nevezetű mérnökkel — nem folyamodott a 33-as bizottsághoz, amely az esetleg fennálló szerződést megváltoztathatta volna ugyanolyan jogon, mint ahogy megváltoztatta a fennállott szerződéseket a Nemzeti Színház és az Operaház tagjaival kapcsolatban. En nem tudom, volt-e jogalap és volt-e bizonyítható számszerűség ennél az odiózus ügynél, fogalmam sincs róla, mert, sajnos, sem a zárszámadásból, sem a jelentésből nem ismerjük azt a megállapodást, amely a magyar királyi kormány és Ruttkay mérnök vagy tiszteletbeli konzul úr között volt, hogy vájjon itt egy minisztertanácsi határozat alapján kapott-e megbízást 1 Nem tudjuk, volt-e számszerű megállapodás, nem tudjuk, mi volt az a szerződés, és ha volt szerződés, nem tudjuk, mi volt az ítélet, miért volt az ítélet olyan és csak a lapokból tudtuk meg az esetet. En igazán csak ma reggel óta tudom, mert kezdtem a dolog iránt érdeklődni, hogy kik voltak ennek a bizottságnak tagjai. Ma a magyar királyi kincstár igen sok l vállalatnak adósa, magyar ipari vállalatoknak I sok-sok tíz millióval tartozik, igen fontos missziót teljesítő magyar vállalatoknak. Vannak vállalatok, amelynek követelése a kincstárral szemben meghaladja a tízmilliót is. Ha összegeznők ezeket a tartozásokat, akkor igen csinos összeg jönne ki. Nem vagyok zárszámadási szakértő, nem szoktam ezeket kutatni, egy vagy két ember van, aki tiszteletreméltó buzgalommal tudja ebben a számtengerben megtalálni à rendes adatokat, de ez a tény fennáll. Sőt, továbbmegyek. Vannak perek, amelyek a kincstár és egyes vállalatok között folynak és ahol a kincstár nem is vonja kétségbe azt, hogy igenis tartozik ezeknek a vállalatoknak és a pereket csak azért folytatja, hogy valahogy el tudja halasztani a fizetést. (Propper Sándor: Kossz adós!) Ugyanakkor azt látjuk, hogy egy magánember, nem tudjuk, milyen jogalapon egy választott bírósághoz fordulhat és igen tekintélyes Összeget kaphat általunk nem ismert kész költségek fedezésére, és e mellett 300.000 pengő tiszteletdíjat is vághat zsebre. (Propper Sándor: 900.000 pengőt!) A tiszteletdíj állítólag 300.000 pengő, amit a választott bíróság megítélt. En ezt mint különös esetet hozom ide. Hiszen valószínűleg sokáig fog tartani, amíg ennek a kérdésnek kulisszatitkait is meg fogjuk ismerni. De ha Károlyi Gyula miniszterelnök miniszterelnöksége alatt vissza tudta utasítani a kísérletet és megpróbálta azt, — és azt hiszem, ebbe törött bele az ő miniszterelnöksége — hogy tényleg tisztítson itt, akkor mi itt az ellenzéken Gömbös miniszterelnök úr kormányzatával kapcsolatban egy bizonyos illúzió szétfoszlásával vagyunk kény• telének leszámolni. Mert ha voltak olyanok is, akik az igen t. miniszterelnök úr kormányvállalását nagy szkepsissel nézték azt illetőleg, hogy képes lesz-e feladdatának megfelelni, azért mi mind szimpátiával viseltettünk iránta és egy dologgal a magam részéről tisztában voltam: úgy néztem őt és úgy ismertem őt, mint aki ezeket a múltban elharapódzott, nem egészen korrekt eljárásokat meg fogja szüntetni. mint aki tényleg bele fog vágni a kérdésekbe és a közéleti tisztességet, amellyel a régi békeidőkben Magyarország igazán nagy hírnevet tudott szerezni magának, ismét vissza fogja tudni állítani. Ez azonban nem történt meg.
