Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-289

Az országgyűlés képviselőházának 289. ülése, 1934. június hó 6-án, szerdán. 477 a jogalkotást ilyen terrénumokon is a kormány gyakorolja. Lassanként mintegy a köztudatba megy át sok vonatkozásban, sok helyütt, ennek a felfogásnak a helyessége és lassanként teljesen elsorvad az alkotmányos érzék. De a másik vonatkozásban, hogy tudniillik a hatalmi öntudat és a hatalomnak önmagát növelő törekvése hogyan érvényesül és terjeszkedik ki újabb és újabb hatalmi szférákra, azt nem is annyira a kormány és a kormány egyes tagjainak tevékenysége mutatja, bár ott is lehetne példákat idézni erre, hanem mutatja az, hogy »az állam én vagyok« elve immár olyan általánossá kezd válni, hogy a közhatalomban részesek legapróbb emberei között is sokan vannak olyanok, akik úgy érzik magukat, mint valamikor az uralkodók vagy fejedelmek, akik abban a hitben éltek, hogy Isten kegyelméből, mint magántulajdont bírnak bizonyos állami területet, vagyis azt hiszik, hogy ők az állam helyett, annak az államnak bizonyos területein és bizonyos jogi határok között jogosítva vannak intézkedni, ennélfogva ők csalhatatlanok, megtámadhatatlanok s ha valaki az ő intézkedéseiknek ellene mer szólni, az annyi, mintha magával az államhatalommal szálíanának szembe. Ezt számtalan esetben tapasztaljuk, valamint azt a másik szomorú konzekvenciát is, amelyet szintén nagyon erősített ennek ,a törvénynek túlliosszú életbenlétele, hogy tudniillik az állani szervezeteit, á köztisztviselőket, -a közalkalmazottakat, de az államnak'egyes vagyontárgyait is nem az államénak, hanem a kormányénak és ezen keresztül egy párténak tekintik. Innen erednek azok a nemrég felpanaszolt és bizo- | nyitott esetek, amikor az állami iskolában | pártirodát nyitnak, innen ered az, ,hogy kor- : teskedni küldik azokat, akiket közpénzből más ! célra alkalmaznak és innen ered az effajta jogosulatlan eljárásnak és felfogásnak egész tömege. Az alkotmányos érzéknek ez az elsorvadása annyira halad már, hogy itt tegnapelőtt báró Urbán Gáspár igen t. képviselőtársam, akit mindig arról ismertem, hogy nagy benne a jog- és alkotmánytisztelet, önkéntelenül a következőt tette: Miüor egyik képviselőtársunk elpanaszolta, hogy a kormány nem intézkedik az aszálykárok hátrányainak és veszedelmeinek megakadályozása iránt, igen t. képviselőtársam felállott és megnyugtatta, megvigasztalta őt, hogy de igenis, intézkedik, mert — mondotta ő — a kormány már holnap a nemzeti egység pártja gazdacsoportjában ezt a dolgot meg fogja tárgyalni. En azt hiszem, igen t. Képviselőház, hogy a magyar kormány még mindig a magyar nemzetnek a kormánya, nem a nemzeti egység pártjáé vagy másé. Én azt hittem, hogy ennélfogva azok az általános érdekű országos bajok, amelyek az aszálykárokból eredhetnek, <az ország bajai, s ezeket nem egy pártban kell megtárgyalni, hanem még az esetben is, ha a miniszter urak úgy látják, hogy törvényhozási intézkedésre nincs szükség, mert saját jogkörükben vagy hatáskörükben intézkedhetnek, ide kellene hozni szándékaikat, terveiket és intézkedéseiket a Képviselőház elé, mert amikor milliók várják odakünn szerte az országban, hogy mi lesz, mi történik az érdekükben» vagyis marad-e ezek után is számukra életlehetőség, akkor szerintem a kormány innen, az ország fórumáról volna köteles az ország közvéleményét a maga segítő szándékairól és segítő módjairól tájékoztatni. Mondom, ezt nem vette észre egy olyan tiszteletreméltó képviselőtársunk, aki egyébként a jog és alkotmányosság alapján szokott mindig állani, hanem önkéntelenül is ezt a szomorú vigasztalást nyújtotta a számunkra. T. Ház! Ama jogi okokon kívül, hogy tudniillik ez a törvény megbontja az egyensúlyt az állam hatalmi szervei között és kivált ilyen hosszú ideig nyúló megújítás mellett elsorvasztja az alkotmányos érzéket, én még azért sem tartom ezt a törvényt megújíthatónak, — az ország érdekei szempontjából természetesen — mert ez a törvény a gyakorlatban sem vált be. Hogy csak egy példát idézzek, bár a multtakra is visszatekinthetünk egy kicsit, úgy-e bár, eleinte azt gondolták, úgy állították itt a vita folyamán, hogy majd a törvényhozást helyettesíti a 33-as bizottság. Nyilvánvaló volt, hogy nekünk nincs jogunK ilyen megbízást adni. Minket, képviselőket, hatalmaztak fel a választók ezeknek az ügyeknek intézésére, nincs tehát jogunk ezt kvázi albérletbe adni a 33-as bizottságnak. De amúgy is egészen világos, hogy ez a bizottság, amelynek határozási joga nincs, csak tanácsokat adhat, nem töltheti be a törvényhozás szerepét; sem időben, sem térben nem pótolhatja a törvényhozást. Egy dologban azonban pótolhatta volna, tudniillik a törvény adott a 33-as bizottságnak kezdeményezési jogot. Az ország ügyeit figyelemmel kísérheti és javaslatokat tehet azoknak orvoslása iránt. Itt beszélt most Magyar Pál t. képviselőtársam arról, ami minden magyar embert, azt is, aki nem adós, régóta izgat, hogy kellett volna a külföldi adósságok kérdésével valamit tenni, ne legyen az ott elért haszon eredetileg érdektelen személyek magánhaszna, hanem váljék hasznára annak az adósnak, aki még így is nehezen bírja a terheket. Itt van a mai helyzet, amikor a bankoknak nyújtott rövidlejáratú kölcsönöket már jórészt a kisebb bankok vették igénybe és pengők alakjában jutatták el az adósokhoz. Azokra nézve is lehetősége van egy olyan kiegyezésnek, amely kamatban és tőkében egyaránt lényeges teherkönnyebbülést jelenthetne. Arra kellene módot találni, hogy ez az intézkedés az adósok könnyebbedésére szolgáljon. Itt van például a házak, a háztulajdon dolga. Méltóztatnak tudni, mert hiszen ebben a Házban nem sokan lehetnek, akik nem tudják, hogy a házak Magyarországon még akkor is, ha adóssággal nincsenek terhelve, nemcsak nem hasznot hozó vagyontárgyak, hanem immár nagyobbrészben pusztuló, önmagukat emésztő javak. Mégsem történt semmiféle intézkedés, hogy a házadó olyan módon szabátyoztassék, a házterhek úgy rendeztessenek, hogy hitelük ne menjen tönkre azzal, hogy elárverezik a házat, új tulajdonos jön és a hitelező nem kapja meg a pénzét, mert nem kaphatja meg. Olymódon rendezzék ezt a kérdést, hogyha már a hitelező úgy sem kaphatja meg a pénzét, mert a ház, sem annak jövedelme nem nyújt rá fedezetet, akkor legalább maradjon meg a mostani szegény tulajdonos kezében. Nem tudok arról, hogy a 33-as bizottság ebben a kérdésben is bármiféle kezdeményező lépést tett volna. De itt van az, amit már tegnapelőtt báró Urbán képviselőtársam megnyugtatólag^ felhozott, az aszálykárok ügye. Ezzel az aszálykárral szemben és ennek következtében egész tömege merül fel az olyan kérdéseknek, amelyeknek megoldása nélkül nagyon félteni kell