Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-289

468 Az országgyűlés képviselőházának 289 len-kormány, amikor új választójogot adott, minisztertanácsi határozat szülte rendelettel szabályozta a választójogi törvényt. Látjuk tehát, hogy igen fontos, életbevágó közjogi kérdéseket rendeletileg szabályoztak. 1848-ban, amikor pedig igazán nem lehet reakciós időkről beszélni (Jánossy Gábor: Sőt!), kimondta a törvény, hogy a magyar alkotmányos kormány a bűnvádi eljárásba hozza be az esküdtszék intézményét, tehát egy igenis elevenbe vágó, mélyreható, súlyos horderejű reformot. Pedig akkor Deák Ferenc volt az igazságügyminiszter és róla nem tételezhető fel sem az, hogy nem ismerte volna fel, mi a rendeleti jogszabályozás hordereje, de azzal sem vádolhatja Deák Ferencet senki, hogy nem volt elegendő alkotmányos érzéke. (Jánossy Gábor: Ez, igaz!) Ha tehát Deák Ferenc egy ilyen fontos jogszabályozást rendelet útjára bízott, akkor mi is nyugodt lélekkel elfogadhatjuk ezt alkotmányos» jogszabályozó eljárásnak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Jánossy Gábor: Törvényhozási felhatalmazás!) Minden időben megértette ezt a magyar nemzet és talán szabad, mint jogtörténeti emléket felidéznem, hogy az 1865. évi alsóház — akkor így nevezték — feliratában azt mondotta, hogy nehéz, átmeneti időkben nem szabad az alkotmányos kormány eljárását olyan szigorúsággal elbírálni, mint rendes, nyugodt időkben; az alsóház tehát szigorúság helyett minden időben a méltányosság tekintetével fogja a kormányintézkedéseket elbírálni. Körülbelül már 70 esztendeje annak, hogy alkotmányos elődünk, az alsóház feliratában ezt az elvet hangsúlyozta. Bizonyos méla szomorúsággal kell ezekbe az időkbe visszatekinteni (Örgr. Pailavicini György: Lehet is!), amikor a nemzetnek már ezelőtt 70 esztendővel megvolt az a méltányos megérzése és az a bölcs kiegyenlítő és osztó igazsága, hogy felismerte azt, miszerint nehéz időkben, súlyos viszonyok között nem lehet ugyanazzal a mértékkel mérni és nem lehet ugyanama szigorú elvek szerint bírálgatni, mint amikor sima, boldog, napsugaras időkben a nemzeti élet zenitjére emelkedik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amikor a most szóban forgó törvényjavaslatról tavaly és tavaly előtt szó volt, nem is tapasztaltam, hogy akár jogi, akár jogászi, akár alkotmányjogi, akár pedig közjogi tekintetben bizonyos érdemleges ellenvetést tettek volna a mélyen t. felszólalók, (örgr. Pailavicini György: Dehogy nem!) Sőt, ha ezt kétségbe méltóztatik vonni (Jánossy Gábor: Nem vonja kétségbe senki! — Ellenmondások balfelől.), akkor idézhetem pl. Rassay Károly igen t. képviselőtársamnak felszólalását, aki azt mondotta (olvassa): »Dési Géza t. barátom, mint előadó részletesen megindokolta azokat a jogi és történeti szempontokat, amelyek elfogadhatóvá és jogosulttá teszik, hogy kivételes időkben a kormány a rendes jogalkotás rendes módszereitől eltérve rendeleti úton intézkedhessek. Azt hiszem, t. Ház, meglehetősen nyitott ajtókat döngetett t. képviselőtársam.« Hát a nyitott ajtók annyit tesznek, hogy olyasmit akarok bizonyítani, ami amúgy is köztudomású. (Jánossy Gábor: Ne is döngessük!) JNem is döngetem, csak szelíden kopogtatom, mert úgy érzem, hogy az igazság nem szorul döngetésre és erőszakos eszközökre. (Helyeslés a jobboldalon.) A javaslatot inkább politikai, sőt pártpolitikai szempontból támadták az egyes felszólalt képviselő urak. Most is az egyesített pénz- ! ülése, 193Jt. június hó 6-án, szerdán. ügyi és közjogi bizottságban majdnem egyhangúlag elismerték a felszólalt mélyen t. ellenzéki képviselő urak is, hogy a jogszabályozasnak imént vázolt módjára igenis szükség van és az adott viszonyok között ez a szabályozás nélkülözhetetlen. Csupán azt vitatták, hogy éppen ez a kormány és az a mód, ahogyan ezt a rendeleti jogszabályozást eszközli, az ő bizalmukkal nem találkozik és politikai bizalmi szempontból bírálták a javaslatot. Hiszen tavaly és tavalyelőtt is egészen kis fiókköltségvetési vita keletkezett e javaslat körül. (Magyar Pál: Érthető!) Rendben is van, a vita mindig mozgalmat, életet és érdeklődést jelent, azonban amint az előző évben, én most is kizárólag jogi, alkotmányjogi és közjogi szempontból szólok a kérdéshez. Végre is nekem, mint előadónak, az a tisztem, hogy a kérdést ebből a szempontból világítsam meg. E tekintetben teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy a javaslat minden alkotmányjogi és közjogi szempontnak megfelel, megtámadhatatlan s az egész kultúrvilágban ismeretes. (Ügy van! a jobboldalon.) Angliában, mint méltóztatnak tudni, maga a törvényhozás nagyon gyakran bízza meg a kormányt rendeleti intézkedésekkel. (Farkas Gyula: Sokkal gyakrabban, mint nálunk!) Nagyon gyakran, mert ott a képviselőház működése egészen más természetű, mint a mienk. De visszamenve évszázadokra is, az egész kultúrvilágban a jogszabályozásnak ez a módja általánosan elfogadott törvényes intézkedés. A bizottságban nem régen, amikor bátor voltam szembeállítani a törvényt a rendelettel és jogászi szempontból világítottam meg ezeket a kategóriákat, azt a régi tantételt hangoztattam, hogy a törvény eo ipso jogszabály, de a jogszabály nem mindig törvény. Erre az iskolai megjegyzésemre előkelő oldalról azt az ellenvetést kaptam, hogy tévedek, mert a törvényre nem lehet mindig azt mondani, hogy jogszabály és felemlítették, hogy például az a törvény, amely Deák Ferenc emlékét rendeli megemlíteni, csak nem nevezhető ebben az értelemben szabályozásnak vagy törvénynek. Hát hiszen én végre jogász vagyok és ne méltóztassék haragudni, ha egy karra, egy szakmára és ha nem szerénytelenség, igénytelen multamra is tekintettel, de tanáraim iránt való megbecsülésből is, ezen az előkelő helyen is hangoztatom, hogy meggyőződésem szerint nekem van igazságom, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert végre ne csak azt társuk törvénynek, ami szankcióval van ellátva és ami erőszakot is igény be vehet. En nem óhajtom az igen t. Házat a lex perfecta, a lex imperfecta, a lex plusquamperfecta és a lex minusquamperfej3ta analógiáival untatni, csupán röviden és tömören arra mutatok rá, hogy például igen fontos törvényeknek, mint amilyenek, mondjuk, az 1848 : VII. te, vagy az 1867 : X. tör

; vénycikk, amelyek az országgyűlés kötelező egybehívásáról intézkednek, tehát nemcsak jo; gokat, hanem kötelezettségeket is állapítanak meg, — nincs semmiféle szankciójuk, de azért nem lehetne azt állítani sem jogilag, sem politikailag, hogy ezek nem képviselnének jogszabályozó államakaratot, vagy nem képviselnék a nemzet szuverenitásának kötelező megnyilat' kozását. Ilyen törvényünk sok van. Itt például a József-nádor emlékét megörökítő 1848. évi I.-tc., itt van például az Andrássy Gyula emlékét megörökítő 1890. évi III. te., (Farkas Gyula: A