Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-288

454 Az országgyűlés képviselőházának 288 ságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét és 1—2. §-ait

i amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a Ház a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta és annak harmadszori olvasása iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Napirend szerint következik a magyar tengeri kereskedelmi hajók személyzetének szolgálati rendtartásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Zsindely Ferenc előadó urat illeti a szó. (írom. 710, 767.) Zsindely Ferenc előadó: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A magyar tengeri kereskedelmi hajók személyzetének szolgálati rendtartásáról szóló törvényjavaslat, amelyet ismertetni szerencsém lesz, nem csupán közigazgatási jogi rendelkezések foglalata, hanem ezek mellett, — főként a hajóparancsnok magánjogi hatáskörének kiépítésével — a tengeri magánjognak számos olyan jogszabályát is tartalmazza, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) amelyek a hajószemélyzet szolgálati jogviszonyaival kapcsolatosak. Éppen ezért nem lesz talán teljesen felesleges, ha vázolni próbálom röviden tengeri közigazgatási jogunk fejlődése mellett tengeri magánjogunk fejlődésének történetét is. Most, amikor ennek a javaslatnak tárgyalásával a Képviselőház remélhetőleg érdemleges lépést tesz a tengeri jog terén, a magyar jogalkotásnak ezen a meglehetősen elhanyagolt területén, nem lesz talán érdektelen végig tekinteni az eredménytelen kísérletezéseknek hoszszú és változatos útján. Tengeri magánjogunk még inkább, mint tengeri közigazgatási jogunk, szokásjogon alapul, voltaképpen szokásjog, bár mindkettőnek a magánjognak és a közigazgatási jognak is alapja írott jogszabály. Közigazgatási jogunk alapja Mária Teréziának több mint 160 esztendővel ezelőtt, 1774. április 25-én kiadott Editto Politico di Navigazione Mercantile című rendelete, tengeri magánjogunk pedig az 1807. évi francia Code de commerce-en alapul. Napóleon ugyanis 1811-ben olasz nyelven életbe léptette az illíriai királyságban is a Code de commerce-t, amely illíriai királyságot ő alapította és amelyhez később a magyar és osztrák tengerpartot is hozzácsatolta. Napoleon bukásának idején tehát a francia kereskedelmi jog a magyar tengerparton de facto érvényes volt és érvényességét jogilag is biztosítani akarta a bécsi udvar és ezért az 1819. január 20-án kelt egyik udvari haditanácsi leiratban a Code de commerce rendelkezéseit a magyar tengerparton továbbra is érvényben tartotta. Mint szokásjog, állandó és szakadatlan használatban is állt a magyar tengerparton a Code de commerce második tengerjogi része. A fiúméi tengerészeti hivatalok felvették a tengerjogi gyűjteményekbe és ugyanolyan élő jog ma is, akár Mária Terézia Edittója, amelynek érvényességét a Trianon utáni időkre is kimondta. A Kúria kimondta nevezetesen, hogy az Editto rendelkezései »Fiúmének és partvidékének az 1868 : XXX. te. által a magyar Szent Korona országaihoz külön testként visszacsatolásával a magyar jognak kiegészítő részévé váltak és nincsen olyan jogszabály, amely ezeket az orülése 193Jf. évi június hó 5-én, kedden. szag területének megcsonkítása óta hatályon kívül helyezte volna.« Annak ellenére tehát, hogy a trianoni békeparancs rendelkezései folytán ez idő szerint ismét más királyságokhoz tartozik az a magyar tengerpart, amely Napoleon rendezése folytán valamikor az illiriai királysághoz is tartozott, e tényleges állapot ellenére is kétségtelen, hogy Mária Terézia Edittójának jogszabályai a magyar tengerjognak ma is eleven részei, csak úgy, mint a Code de commerce jogszabályai. Kétségtelen azonban az is, hogy mindezek a jogszabályok időközben elavultak. Már 1886-ban törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az országgyűlés elé »Tengerészet rendtartása« címmel és 1887-ben az országgyűlés megnyitása alkalmával újból a Képviselőház elé került ez a javaslat. Ez alkalommal sem jutott még a bizottsági tárgyalásig sem. Közben ugyanis az a terv merült fel, hogy tengerészetünk új rendtartását a német Seemannsordnung mintájára kell megalkotnunk, amely Németországban 1872-ben törvénnyé vált. A kormány tehát visszavonta javaslatát, átdolgozta a Seemannsqrdnung mintájára és így nyújtotta be. Ezt a javaslatot a Képviselőház 1887-ben el is fogadta, a törvénytárba azonban még sem kerülhetett, mert azt eleinte a Horvát-Szlavonországgal felmerült és tisztázatlan közjogi kérdések akadályozták. Mire ezeket az akadályokat elhárítani sikerült, akkor viszont az osztrák kormány vonta vissza a magyar javaslattal egyidejűleg és azonos szövegezésben benyújtott osztrák javaslatot, amelyet pedig akkor már az osztrák urakháza tárgyalt. Időközben Ausztriában ugyanis az a helyes megfontolás jutott előtérbe, hogy a német Seemannsordnung az adriai viszonyoknak nem felel meg, helytelen volna tehát az, ha a monarchia hajózására rákényszerítenék és célszerűbb az 1877. évi olasz Codice par la marine mercantile mintájára szabályozni tengerészetünk új rendjét. Ezt az álláspontot a magyar kormány is magáévá tette és minisztertanácsi határozat alapján 1901-ben visszavonta a törvényhozási tárgyalás alól azt a javaslatot, amelyet a Képviselőház már 1897-ben elfogadott. Mivel pedig a fiumei m. kir. tengerészeti hatóság is azt kérte, hogy a kidolgozandó javaslat alapjául részbei az olasz törvény, részben az Editto rendelkezései szolgáljanak, hosszas tárgyalások után a kormány javaslatát 1904-ben véglegesen elejtette. T. Ház! Az eredménytelen próbálkozásoknak ezt a hosszadalmas történeti útját azért voltam bátor vázolni, hogy rámutassak azokra a nehézségekre, amelyekkel a most tárgyalandó javaslat kidolgozása alkalmával a kor mánynak meg kellett küzdenie, és arra a nagy körültekintéssel végzett munkára, amely a javaslatot megelőzte. De Nagy-Magyarország törvényhozásának tiszteletreméltó sorozatos kísérletezései kellően megvilágítják azt a meggyőződést is, amellyel kormány és törvényhozás oly régóta kívánta tengerészetünk rendjének újból való szabályozását. S a történeti fejlődés útja végül arra a biztos alapra is rámutat, amelyen tengerészeti rendtartásunknak szükségszerűleg fel kell épülnie és amely alapra a javaslat valóban helyezkedik is. Ez az Edittónak és a Code de commerce-nek tengerjogunkban régen megszilárdult alapja. Erre az alapra azonban új épületet kellett emelni. Nyilvánvaló, hogy a XX. században kereskedelmi tengerészetünk személyzete nem teljesítheti szolgálatát azok mellett a feltételek mellett, amelyeket a XVIII. század felfogása megfelelőknek tartott. A nagy tenge-