Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-288

Az országgyűlés képviselőházának 288. ülése 1934. évi június hó 5-én, kedden. 443 tömegeknél csökkent az irányunkban való érdeklődés és 10% apadás mutatkozik a látogatók számában. Ha a törvényjavaslat életbeléptetésével a belügyminiszter úr valójában gondoskodni fog arról, hogy azok a hiányok, amelyek itt éveken át előállottak, pótoltassanak, meg vagyok róla győződve, hogy a múltból ránkmaradt igen sok hiányt gyorsan és nagy eredménnyel pótolni tudunk. Különösen jelentős ez ma, amikor az egyes országokkal való gazdasági érintkezés nem a mi hibánkból, hanem az általános európai gazdasági politika folytán annyira megnehezült és valójában csak az idegenforgalom területén maradt meg úgyszólván az egyetlen lehetőség, hogy hozzáértéssel s az idegenforgalmi technika segítségével és érvényesítésével nagyobb eredményeket lehessen elérni. Amikor erre gondolok, nem hallgathatom el, hogy hiába fog a belügyminiszter úr arról gondoskodni, hogy ezentúl a törvényjavaslat alapján Budapest gyógyfürdői a legnépszerűbbé tétessenek mindazokon a területeken, amelyeken figyelembe jöhet a Budapestre való utazás, hiába fog a kereskedelemügyi miniszter úr az ő energiájával az idegenforgalom terén további nagy eredményeket elérni akarni, ha nem gondoskodunk arról, hogy^ a vízumkérdés ezzel kapcsolatban megoldassék. Kénytelen vagyok ezt a kérdést minden alkalommal, amikor idegenforgalmi ügyeket tárgyalunk itt, napirendre hozni (Bródy Ernő: Nagyon helyes!) és legalább azt szeretném elérni, (Propper Sándor: Es a kikérdezés, a 20 kérdőpont?) — amikor látjuk, hogy ilyen nehéz viszonyok között is tudunk ilyen alapot teremteni megfelelő feladat ellátására — hogy a vízumkérdés tekintetében se zárkózzunk el az eddigi ridegséggel megfelelő megoldás elől. (Bródy Ernő: Ügy van!) Ezzel a törvényjavaslattal a belügyminiszter úr fokozottabb kompetenciát kap e téren, de egyébként is igen lényeges és egész berendezkedésünknél fogva döntő faktora ennek a kérdésnek. Vegye tehát ő kezébe ezt a kérdést és teljesítse azt a kérést, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úrhoz már ismételten is hiába intéztem: hívjon öszsze nyári szünetre való tekintet nélkül sürgősen egy szűkebbkörű ankétet ebben az ügyben, hogy megtárgyaljuk és megnézzük végre azokat az akadályokat, amelyek éppen nálunk teszik szükségessé ennek a rendszernek további fenntartását, amely pedig, ismétlem, lefokozza minden idegenforgalmi propaganda eredményességének érvényesülését. Amikor ehhez a kérdéshez hozzászólok, nem akarok elfogult lenni és nem állítom úgy be a kérdést, mint hogyha itt valójában egyedül a magyar kormány rövidlátása és az utódállamokkal szemben való politikai szempontok volnának azok a tényezők, amelyek útját állják annak, hogy e kérdés az idegenforgalom szempontjából megnyugtató módon oldassék meg. Sőt én fájdalommal konstatálom, hogy utódállamaink és — nem hallgathatom el — különösen Jugoszlávia idegenforgalmi kérdésekben olyan magatartást követ, amelyet nagyon nehezen lehet a reciprocitás elvével összegyeztetni. (Koródi Katona János: Úgy van!) Én fájlalom azt, hogy a háború utáni 15-ik évben még mindig ott kell tartanunk, hogy magyar testvéreink nemcsak üzleti ügyekben, hanem egyszerű rokonlátogatási ügyekben sem kapják meg a jugoszláv hatóságoktól egyedül Magyarország részére KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. az útlevelet. (Ügy van! Ügy van!) De szerény véleményem szerint úgy Jugoszlávia felé a retorzió, mint pedig az európai közvélemény felé az igazi válasz erre nem abban áll, hogy mi magas vízumdíjakkal és a vízum kiadásának megnehezítésével álljuk útját annak, hogy az utódállamok lakói idejöjjenek. Erre az egyedüli helyes és az európai közvéleményt a mi javunkra leginkább impresszionáló válasz egy lehet: az, hogy minél jobban megkönnyítjük az idejövetelt, mert nekünk nincs egyetlen egy utódállam polgára előtt sem eltitkoinivalónk. A mi állapotaink kiállják a bírálatot és a prágai lapoknak beállítása, — amellyel a mi megélénkülő idegenforgalmunknak mintegy ellentételt akarnak teremteni — mintha itt a közállapotok nem volnának a legalkalmasabbak az üdülést kereső idegenek szempontjából, a leghatározottabb cáfolatát nem akkor kapja, ha én mint ellenzéki politikus állok szembe ezzel a megállapítással, hanem akkor, ha az idejövő idegenek az itteni közvetlen tapasztalatok alapján tudják terjeszteni azt, hogy itt milyen viszonyok vannak. Az idegenforgalmi propagandának van egy alaptétele. Nincs az a jó idegenforgalmi propaganda, amely tartós eredményt biztosíthat akkor, hogyha nem igaz. Az az idegen, aki egy országot meglátogat és ott nem a prospektusokban megjelölt eredményt kapja, aki rossz fogadtatásra talál, nemcsak elveszett klienst jelent az idegenforgalom szénipontjából, hanem a leghajthatatlanabb ellenpropagálója lesz a mi viszonyainknak. Mivel azonban mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindazt, amit Budapest szépségéről hirdetünk, mindazt, amit Budapest gyógyforrásainak gyógyító hatásairól mondunk, mindazt, amit a nyugodt politikai és társadalmi atmoszféra pihenést jelentő feltételéről mondunk, az idegen itt közvetlen meggyőződéssel megerősítve láthatja — nekünk semmi okunk sincs arra, hogy akkor, amikor eredményes idegenforgalmi propagandát akarunk kifejteni, a vízum-rendszerrel útját álljuk annak, hogy ez a propaganda abban a mértékben érvényesüljön, mint amilyen mértékben tényleg érvényesülhet a mai viszonyok között. Hogy ez mennyire így van, t. Képviselőház, kénytelen vagyok ráutalni arra, hogy az az ország, amellyel a legszorosabb gazdasági viszonyban vagyunk: Ausztria, a mi idegenforgalmunk szempontjából egyáltalán nem abban a mértékben jön figyelembe, mint ahogy figyelembe kellene jönnie. Ausztriának Magyarország az utóbbi években 160—200.000 vendéget adott, akik ott átlagban hat éjszakát töltöttek, tehát olyan hosszú időtartamot, amely időátlag teljesen megfelel az üdülés jellegével való tartózkodásnak; ezzel szemben Ausztria a mi számunkra az utóbbi években is még alig 18— 20.000 vendéget juttatott, akiknek nagy része két és félnapig tartózkodott Budapesten, élénk bizonyságául annak, hogy ezek a vendégek is nem üdülni, nem költeni jöttek ide, hanem pénzt keresni. De még csak azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, mintha Ausztria egyébként sem volna utazó ország, mert ugyanabban az évben, amikor Magyarországra csak 20.000 osztrák utas érkezett, Csehországot több mint 100.000, Olaszországot 60.000, Svájcot pedig 40.000 osztrák utas látogatta. Döbbenetes számok ezek, t. Képviselőház, különösen ha arra gondolunk, 64