Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-285

346 Az országgyűlés képviselőházának ban éppúgy küszöbön van, mint ahogy már a francia politikában is kezd érvényesülni, hogy tudniillik ez a két nagy latin nép kibéküljön egymással. Barthou külügyminiszter úr folyó lie 26-án a kamarában egy érdekes, nagyszabású beszédet mondott, amelyben többek között azt a kijelentést tette, hogy egyesült erővel védelmezi Franciaország, Olaszország és Anglia —- Ausztria függetlenségét. Nyilvánvaló tehát, hogy e három államnak az Anschlussszal való szembefordulása olyan valóság, amely nem igen tehető többé kétségessé. Ha kétséges volna, bizonyára nem tett volna ilyen határozott kijelentést a francia külügyek idős és igen óvatos vezetője. Ugyancsak ebben a beszédében annak a reményének adott kifejezést, hogy egy végleges és lojális entente cordiale fog megvalósulni Olaszország és Franciaország között. A La Temps pedig e hó 28-ikí számában megjelent vezércikkében a következőket írja (olvassa): »Franciaország és Olaszország együttműködése, a két nép szolidaritása, amelyek között annyi rokonság van, és amelyeknek egyformán gondjuk van a saját erkölcsi nagysáarukra és független létük méltóságára, egyik feltétele a béke megvalósításának Európában.« Ugyanebben a cikkben említést tesz arról a meleg ünneplésről, amelyben Párizsban Párizs egyik vezető férfia és a francia közvélemény részesítette az olasz garibaldiánusokat. Kétségtelen, hogy ilyen közeledés van, és hogy ennek a közeledésnek sokkal messzebbmenő kilátásai is vannak. Barthou beszédére nem közvetlenül, de közvetve adott választ másnap maga a Duce. Ebben a beszédében, amely — sajnos — nem sugározta azt a óhellén derűt, amely itt a parlamentben a magyar kormányférfiak részéről olykor-olykor megnyilatkozik és amely nincs egészen összhangban azzal a határtalan nyomorúsággal, amelyben a magyar nép ma van, — ma nagyobb nyomorúságban van, mint volt egy esztendővel ezelőtt — azt mondja (olvassa): »Mi talán egy olyan korszaka felé haladunk az emberiségnek, amelynek élete még alacsonyabb színvonalon fog rögződni.« A Duce tehát számol azzal, hogy nemcsak nem enyhül a gazdasági világválság, hanem még fokozódni fog. Annak ellenére, hogy ez a gazdasági világválság Olaszországban sokkal kevés'bbé érvényesül azért, mert az olasz társadalom egy egészséges és szociális szempontból kiegyensúlyozott társadalom, mégis ez a gazdasági világválság még Olaszországban is olyan erejű, amellyel számolni kell, és amelynek a gyors lebontódására csak az áloptimisták számíthatnak és olyanok, akik nem rendelkeznek annyi önkritikával, mint amennyivel az olasz nemzet vezére vezeti az olasz államot. Azt mondja továbbá a külpolitikáról (olvasa): »A végén Európának döntenie kell: vagy csinál kontinentális politikát a földrészek között, vagy kicsúszik a vezetés a kezéből.« Mit jelent ez konkrétebben? Azt jelenti, hosy Olaszország el van szánva eery európai politika folytatására. Az csak nem lehet kétséges, hogy ez az eurónai politika, amely mögött már ott látszik a francia-olasz közeledés, és amely mögött ott van az a megegyezés, hogy Ausztria függetlenségét nem engedik, nem lehet párhuzamos a német birodalmi politikával. Ellenkezőleg, ez a politika, ha igazi kontinentális politika. — már csak azért is, mert a három nyugati hatalom egvütt van ezekben a döntő ké^dóspkben — csak szembeszállhat a német politikával. 285. ülése 19BU május 29-én, kedden. Kérdezem én, hogy amikor a német birodalmi politika egyfelől határozottan osztrák és olaszellenes irányba fordul, jugoszláv barátkozásai és a jugoszlávoknak tett azon nagy ígéretei következtében, amelyekről szóltam, másfelől pedig a jugoszláv imperializmus alátámasztásával, — amelynek nemcsak Olaszország ellen van éle, hanem nagyon jól tudjuk, Magyarország ellen is — képes a külügyminiszter úr ezt a feltételek nélküli német-barátságot folytonosan hangsúlyozni, vájjon nem lép-e akaratlanul egy bizonyos revizióellenes térre? Vájjon lehet-e várni reviziót attól a nagyhatalomtól, amelynek nyilvánvalóan nemcsak nem érdeke egy erős Magyarország, hanem a külpolitikai helyzet következtében egyenesen rá is van utalva, hogy összes expanzív erejét a Dunavölgyére összpontosítsa és amely ennyire világosan kimutatja, hogy neki nem nasry Magyarország, hanem nagy Jugoszlávia kell? Mert hozzá kell tennem, hogy ezekben az osztrák adatokban, amelyeket a francia félhivatalos lap közöl, az is benne van, hogy miközben Anschluss esetén bizonyos dél-karinthiai területek automatikusan Jugoszláviához csatolódnak, Alsó-Ausztria. Burgenland. Stájerország és Karinthia mearmaradó területe egv kis ütköző, nem állaim

1-— hanem korridor lesz Jugoszlávia és Csehszlovákia között. T. Ház! Ha így alakulnak a dolgok, akkor nekünk az én szerény véleményem szerint nem szabad még a látszatát sem kelteni annak, hogy mi bizonyos tényeknek és bizonyos kapcsolatoknak rendkívül való túlértékelése következtében egyszerre revizióellenes vágányra vetődünk ugyanakkor, amikor vállaljuk az egyszerre olaszellenes, franicaellenes és angolellenes német politikával való feltétlen barátságot. Ennyi kockázatot mi nem bírunk el. T. Ház Méltóztassanak megengedni, hoírv ezek után újból hangsúlyozzam annak a túlzn+t optimizmusnak jogosulatlanságát, amelv ebben a törvényhozásban terjeng és amelvnek képviseli elsősorban a kormány tafiai. Hiába mondunk itt akármilyen szép szónoklatokat, a leerfontosabb kérdésben igenis fennáll az a terv hogv neTYi történt' komolv változás az ntóbbi esztendőkben a javulás felé. (Úav van! Űpv van! a baloldalon.) Les-yen szabad most esak a. jövedelemmesroszlásról beszélnem. (Halljuk! Halljuk! half elől.) Egy országban, amely annyira megcsonkult, mint mi, egy orszáerbau, amelyben a proletariátus, a vagyontalanok száma nasyobb. mint bárhol Enrónában. minden p-azdasási kérdésnek legfőbb középn^ntia a jövedelemelosztás kérdése Olvastam a napokban egy statisztikát, amely szerint az 1916— 28-as éveknek 4584 milliónyi nemzeti jövedelmével szemben 1932-hen ez a nemzeti ' Jövedelem máv psak 2430 millió penarő volt- 1930-ban, vaery 1931-ben volt a pénzügyminisztériumnak esry statisztikája,, amely szerint Macvm-orszácon tnbíi. mint IfiOO ember vallott be 50 000 pengőn felüli évi jövedelmet — ha jól emlékszem — Összesen keheken 150 millió pengő értékben. Nvilvánvaló, hosy a valódi szám nem ez. Méltóztassék ezt a számot minimálisan megkétszerezni, de — azt hiszem — nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a valósághoz közelebb állunk, ha meo-háromszo^o^nk ezt a számot, íc-v pedis" majdnem félmilliárd penp-ő jön ki. (ffav van! Űay van! a szélsnhaloldalon.) Félmilliárdnyi, vagy — maradjunk szerények — csak 300 millió pene-ő évi jövedelem van 1600 ember kezében. Ezzel szemben a statisztika szerint 550.000 mezei munkáscsalád