Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés képviselő házának %B%i ülése 1931. május 28-án, hétfőn. 311 nem olyan kedvező a levegő a részükre, ez ne fájjon itt senkinek, mert ha magyarnak vallja magát, akkor magyar és nem zsidó. Ha pedig zsidó, akkor viselkedjék nyugodtan és ne szaladjon mindjárt a bíróság elé, amikor az ember a fajvédelmet akarja szóvátenni és ne mondja magát felekezetnek faj helyett. Ha tehát valaki Németországot azért ostorozza és Németország ellen azért intéz otromba, durva támadásokat, mert az ottani politika világnézete nem tetszik, akkor legyenek ezek a liberális urak meggyőződve arról, hogy a keresztény magyarságnak annál inkább tetszik az ottani világnézet. Azt mondhatom, pártkülönbség nélkül tetszik, mert nem pártok, hanem világnézetek uralják a világot. T. Képviselőház! Beszédidőm lejárt, több mondanivalóm nem lehet. A kormány iránt nem viseltetem bizalommal (Temesváry Imre: Azt hittük, hogy bizalommal van!) azért, mert az, hogy a kormánypárt egyik-másik képviselőjének keresztény világnézetét nem vonom kétségbe, — mert egyénileg ismerem őket — még nem jelenti azt, mintha a kormánypártot a maga összetételében olyannak tartanám, mint amely párt az országot a mai súlyos helyzetből ki tudja vezetni és a kormányt olyannak tartanám, amely összetételében erre a többségre támaszkodva, azt a fajvédelmi világnézetet, amelyet Gömbös Gyula kép vise] t fajvédő korában, most is képviselné. Mivel ezt nem látom biztosítva és mivel tudom, hogy nemsokára a nemzeti szocializmus veszi át itt az országban a hatalmat, a felhatalmazási javaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Dénesfay-Dinich Ödön jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Az állami költségvetés letárgyalása után kiderült, ho^y a kormány tagjai közül senkinek sem volt egyetlenegy komoly, egyetlenegy elfogadható, biztató szava egyik legnagyobb közgazdasági problémánk, a munkanélküliség felé és a munkásság sorsa iránt. Éppen ezért, mert e tekintetben nem hangzott el megfelelő biztató szó, kényszerítve érzem magamat, hogy a anegajánlási törvényjavaslat vitáját felhasználjam arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam. A miniszterelnök úr, amidőn a kormányhatalmat átvette, többféleképpen nyilatkozott és nyilatkozatai közül most különösen arra a nyilatkozatára akarok utalni, hogy munkanélküli segély nincs, de munka lesz. Azóta húsz hónap telt el és mély sajnálattal kell megállapítanom, hogy munkanélküli segély tagadhatatlanul nincs, de munkaalkalomról sem gondoskodott a miniszterelnök úr kormányával együtt. Az a csekély javulás, amely az elmúlt év őszén mutatkozott, azt mondhatom, ma már csak a múlt emléke és ismételten a munkanélküliség fokozódásáról kell számot adnunk, mert a kormány által a letárgyalt költségvetés keretében beruházásokra előirányzott összeg semmiképpen sem alkalmas arra, hogy a még mindig rendkívül nagyarányú és még mindig igen sok szenvedést és bajt okozó munkanélküliséget megfelelő módon enyhítse. A kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalása során történt felszólalásom alkalmával részletesen foglalkoztam a kormány beruházási programmjával és azokkal az összegekkel, amelyek e célra elő vannak irányozva. Éppen azért ez alkalommal ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok, de annyit meg kell említenem, hogy egyáltalában, nem tartom megnyugtatónak sem a kereskedelemügyi miniszter úrnak, sem a pénzügyminiszter úrnak azt a biztatását, amelyet a költségvetésenkívüli beruházásokra vonatkozóan tett, mert ezirányban több esztendőn át súlyos tapasztalatokat szereztünk és ezekből a tapasztaltokból tudjuk. hogy ezek legnagyobbrészt vigasztaló ígéretek, amelyek megvalósítására csak részben kerülnek. Ez is csak azt jelenti tehát, hogy a munkanélküliség enyhítéséhez a munkásság nem tud eljutni és most a költségvetési vita 'befejezése után kénytelen meggyőződni arról, hogy az elkövetkező esztendőt is hasonló nagy nyomorúsággal és küszködéssel kénytelen eltölteni, mint az eddigi esztendőket. Az a tény, hogy az építkezések elmaradnak s — ezzel a kérdéssel beszédem folyamán még foglalkozni kívánok — amire vonatkozólag egyáltalán nem vigasztaló a pénzügyminiszter úrnak a házadómentességre vonatkozólag tervbevett és a közeli napokban állítólag napvilágra kerülő rendelkezése, mutatja, hogy ezen a téren nem találhatunk semmi javulást. Éppen ezért felvetem a kérdést, hogy ha már a munkanélküliség enyhítését a kormány nem tudja, vagy talán, nem akarja elérni, akkor miért nem foglalkozik egy olyan problémával, amely valójában pénzébe sem kerül, amelyre a költségvetés keretéi ben nem is kell előirányoznia összegeket, csak foglalkoznia kell a kérdéssel és meg kell tennie azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a munkásságot továbbra is olyan hallatlanul, olyan mérhetetlenül ki lehessen zsákmányolni, mint ahogy különösen az utóbbi esztendőkben kizsákmányolták. Már több ízben szó volt részünkről arról, hogy a kormány a törvényhozáson keresztül gondoskodjék a minimális munkabérek bevezetéséről. Ez nem pusztán szólam részünkről, hanem egy olyan jogos és szükséges követelés, amely nagy mértékben — hangsúlyozom, ha nem is teljes egészében, de nagy mértékben — alkalmas volna arra, hogy a kapitalistákat a munkások kizsákmányolásában megakadályozza, mert legalább volna a törvényhozás által minden szakmára, vagy munkáskategóriára megállapított minimális munkabér, amelynek természetesen olyannak kell lenni, amely a normális megélhetést biztosítja. Ha tehát ezt a törvény biztosítaná, akkor a munkáltatóknak nem adódnék mód és alkalom arra, hogy a viszonyokat teljesen kiaknázva és kihasználva, a rendkívül nagy válsággal és a munkások súlyos helyzetével visszaélve állapítsák meg a munkabéreket, rendelkezzenek a munkaidő kérdésében és úgy viselkedjenek a gyár területén, ahogy ez részükről sokszor elhangzik, hogy: az én házamban én vagyok az úr, ott én parancsolok, másoktól beavatkozást nem tűrök, — aminek következménye az, hogy a munkaviszony is teljesen tűrhetetlen. Éppen ezért joggal lehet várni és követelni a kormánytól, hogy ha máiegyéb komoly, mélyreható, munkaalkalmakat szaporító intézkedéseket tenni nem tud, leg; alább a dolgozók felé, a munkában lévők felé tanúsítson komoly gondoskodást törvényes intézkedéssel, amelynek következtében azok a mai súlyos gazdasági válságban ne legyenek teljesen kiuzsorázhatók, kiaknázhatók a munkáltatók részéről. T, Ház! Az alacsony munkabérek ténye súlyos mértékben járul hozzá a közgazdasági helyzet romlásához. Az az alkalmazott, az a munkás, aki alacsony munkabérért, alacsony fizetésért kénytelen munkáját végezni, életnívóját ehhez mérten kell, hogy leszállítsa és így