Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-284
306 Az országgyűlés képviselőházának 284. ülése 1934 május 28-án, hétfőn. nyék vagyunk, akik nemcsak a templomban imádkozunk, ami az első kötelességünk, hanem a kereszténységet kivisszük, ha kell, az utcára, bevisszük a közgazdasági életbe, bevisszük a politikába, bevisszük mindenhova, mert az ember necsak a templomban legyen keresztény, hanem a közéletben is minden téren és minden vonalon. Ebben a kérdésben tessék vetélkedni velünk, mutassuk meg, hogy ki a bátrabb keresztény, ki követi a krisztusi tanokat jobban, ki követi az evangélium parancsszavait hűségesebben. Szociális téren szintén az a különbség köztünk, hogy mi bátrabbak vagyunk, a szociális szót nem kerülgetjük, mint macska a forró kását, mi nem mondjuk azt, hogy szociálisok vagyunk, mint a keresztény gazdasági szociálisok, hanem nyiltan azt mondjuk, hogy mi nemzeti alapon álló keresztényszocialisták vagyunk! Prohászka, aki azt hiszem, mindkettőnknek vezére, akit emlékében is n agyrabecsülünk mind a ketten, akit én Magyarország legnagyobb férfiának tartottam és akit a legelső nemzeti szocialistának tekintek, azt mondotta: keresztény szocialisták vagyunk; keresztény szocialisták: nemzeti alapon. Én meg azt mondom, hogy nemzeti szocialisták vagyunk keresztény alapon. Azt hiszem, megérti minden józan gondolkozású keresztény testvérem ebben az országban, ha talán kissé erélyesebben, kicsit önérzetesebben reflektáltam a keresztény gazdasági szociális párt elnökének szavaira. T. Képviselőház! Hangsúlyozni kívántam ezt, mert azok, akiknél megértést és igazságot » akarunk, — nem méltányosságot kérünk — a keresztény tábort anélkül, hogy akarnák — nem mondom, hogy szándékosan — az ilyen kijelentésekkel esetleg félrevezethetik. Kénytelen vagyok tehát leszögezni, hogy az én mozgalmam keresztényszocialista mozgalom, amely a Rerum Novarum és Quadragesimo Anno álláspontját 100%-ig magáévá tette és teszi. Miután ez így van, nagyon csodálkozom, hogy kijelentésem után, amelyet nem először teszek meg, egyesek még mindig mellékvágányra igyekeznek terelni ezt a mozgalmat. Hogy Németországban egyes vallásreformátorok mit csinálnak, hogy Németországban nem nézték nyugodtan, hogy az egyik protestáns templomban szociáldemokrata prédikátor prédikált, a másikban kommunista irányzatú beszéd hangzott el, s ott bizonyos tekintetben rendet akartak és akarnak teremteni, ez az ő dolguk. Hogy a katolicizmust is érintik, hogy bizonyos rendszabályokat; tesznek, ez valóban az ő belügyük, legfeljebb nekem is fájhat, mint rendes katolikus embernek, de nem. ártom be magamat az ő dolgaikba. Egyet azonban r kijelentek, hogy mi .nemzeti szocialisták vallási kérdésekhez nem nyúlunk, mi magyar nemzeti szocialisták nem vagyunk vallásreformátorok, nem is leszünk, hanem mint egyházaink hűséges fiai — tartozzunk bármelyik keresztény felekezethez — alázattal méghajlunk egyházunk parancsai és rendelkezései előtt. Ez a mi hivatalos megnyilatkozásunk, ez a mozgalom hivatalos megnyilatkozása. Ezután a kijelentésem után felszólítok itt mindenkit, Magyarország főpapságát, lelkészkedő papságát és minden keresztény fajtestvé remet: vegye tudomásul, hogy aki nem így viselkedik, aki a mozgalomban nem tartja magát ezekhez a valláserkölcsi, világnézleti elvekhez. annak ebben a mozgalomban nincs keresnivalója! Felhasználom ezt az alkalmat arra, hogy a legutóbbi nagy szenzációt is itt szóvátegyem. Legutóbbi beszédemben szóltam arról, hogy mi abszolút fegyelmet ismerünk és tartunk a mozgalomban. Kifejtettem, hogy alkotmánytisztelők vagyunk, hogy az alkotmányosság alapján állunk, mert nem lehet minket, magyarokat más nemzetekkel összehasonlítani. Mi nem ajándékba kaptuk, császári önkényből, alkotmányunkat. Ez vér a mi vérünkből, egybenőtt a magyar lélekkel. Tehát amikor azt mondom, hogy alkotmányos eszközökkel, az alkotmány tiszteletbentartásával dolgozunk és fegyelmet tartunk, akkor mindenesetre sokaknak meglepetés lehetett, hogy a mozgalom két tagját letartóztatták holmi petárdák miatt. T. Képviselőház! Nem akarom ezt sem lekicsinyelni, sem túlozni. A magam részéről a következő kijelentést teszem: aki ebben a mozgalomban bármi szabálytalanságot, törvénytelenséget követ el, aki a rendet, forradalmi eszközökkel akarja megbontani, s nem tisztességes fegyverekkel akarja a győzelmet kivívni, azt én magam fogom rendőrkézre adni, mert igenis, egyetlen fegyverünk: fegyverünk tisztasága, jószándékunk és küzdelmünk becsületessége. Tehát itt magunk fogunk óvakodni, magunk fogjuk ellenőrizni, hogy olyan elemek ne kerülhessenek be, akik részint elkeseredésből, részint exaltáltságból elragadtatják magukat olyan bolondságokra, amelyek csak a mozgalomnak és az országnak ártanak. De ugyanakkor, amikor ezt szóváteszem, fel kell hívnom a magyar közvéleményt és elsősorban a köznek informálóját, a magyar sajtót, hogy szenzációhajhászásból ne színezze ki a dolgokat, mert ez a kiszínezés többet árt az országnak, mint amennyit ők ezzel használni szeretnének. Hogy több példány lapot fognak olvasni, ha azt olvassák, hogy a letartóztatott bombások érdekében felforgatásokat akartak csinálni egész Budapesten a nyilaskeresztesek — ha utánanéznek a dolognak, akkor kisül, hogy két zöldinges odamerészkedett a Dunakorzóra, amely az én fajomnak tiltott terület, s ott végigsétált. Erre mindjárt azt mondották, hogy Istenem, mit csináljunk? Hát én óva intek mindenkit, az ilyen felfújt dolgoktól, mert sokat árt, aki ilyet csinál, de nagyon sokat árt az is, aki ilyen kis dolgokat felfúj, aki névtelen kis emberekből, akik talán jogos elkeseredésükben magukról megfeledkeznek, a sajtó útján nagy embereket csinál. Gondoljunk csak vissza az 1920-as évekre, amikor is magukról megfeledkezett fiatalemberek nevét naponként húszszor kiírták a lapokba, s az illetők azt hitték, hogy ők most már nemzeti hősök. Itt is a sajtó ártott a legtöbbet. Lehet valakinek bármilyen a világnézete, azért egymás meggyőződését becsüljük meg. Különösen elvárja ez a mozgalom, a keresztény magyarság élniakarását célzó mozgalom, a fajtánk felszabadítását akaró mozgalom, hogy azok, akik később jöttek be ebbe az országba, akik úgyszólván vendégjogot élveznek ebben az országban. hogy azok nagyobb megértést tanúsítsanak itt szenvedő keresztény magyar testvéreimmel szemben, és ne provokálják őket feleslegesen, sem szóban, sem írásban, sem megbotránkoztató cselekedetekben. T. Képviselőház! Ha én nem az ország s nem a nemzet, hanem magyar fajtám érdekét nézném, akkor talán örülnöm kellene az ilyen szenzációs, nagyhangú és hangzatos cikkeknek, fő- és alcímeknek. De mint mindenkor minden-