Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

304 Az országgyűlés képviselőházának 28%, ülése 193 U május 28-án, Hétfőn. hanem kártékony tényezője volna. Mindezt azonban csak apropos azért mondom, mert fejtegetéseimmel szemben ezt az ellenvetést tették. Most azonban méltóztassanak megengedni, hogy megmagyarázzam, hogy ha mi a legitim királyságot a mi nemzeti felfogásunk és pártpolitikánk lényeges elemévé tettük, ezt miért tettük ? Akármennyire szeretem Kossuth Lajos írásait, — fenköltebb és magyarlelkűbb írásokat nem ismerek — de ha Széchenyi írásait olvasom, az ő írásai mellett jobban meghiggad az ember. Amint az egyik történetíró mondja, Kossuth Lajos állandóan az idegizgalom magaslatán tartózkodó egyén volt és ezért Kossuth Lajost 1849 forradalmi útján klasszikus gondolkodóink és államférfiaink közül senki sem követte. Ellenben Széchenyi azt mondja: »a magát szünet nélkül álmokban hintázni szerető Hunnia«. Kemény Zsigmond pedig a Bach-korszak elején azt írta, hogy: »ne kívánjatok csónakázni a délibáb tengerén és megenyhülni hűvös hullámaiban, mert ez lehetetlenség. A délibáb el fog tűnni és azon sem csónakázni, sem vizének hűvösségén megenyhülni nem flehet.« Most hallom sokszor a nemzeti öncélúságot és a szabadkirályválasztó elvet, hallom, hogy nem tudom mi lesz a magyar, sohasem volt semmi, de most lesz. Miért ne lenne most, amikor idekerültünk a trianoni katasztrófa folytán! Ne ringassuk magunkat álmokba és ne nézzünk délibábokat, hanem keressük a kibontakozás útját azon a törvényes alapon, amelyen ez a szegény ország mégis csak ezer esztendő alatt megállt. Nincs rá időm arra, hogy a külpolitikában is meghúzzam azt a vonalat, amely megmutatja, hogy miért vagyok én a Duna medencéjében a magyar királyság és a törvényes királyság fanatikus híve. Azért, mert ezt tartom nemzeti érdeknek. Kassay tartott itt ma egy nagy előadást, hogy nem a közjogi felfogás, hanem az igaz nemzeti érdek a döntő. Én éppen a nemzet érdekét látom ebben, mert mint Esterházy Móric gróf kifejtette, éppen a királykérdás nemzetközi jellegében és vonatkozásaiban nyugszik tulajdonképpen egy nagy magyar erő, tehát ezért vagyok a törvényes királyság híve. Starhemberg Ausztriában, Salzburgban nyilatkozatot tett egy héttel ezelőtt, hogy Ausztria egykor császárságot alapított Közép-Európában és ezzel megalkotta a Duna-völgynek helyes szervezetét. Én nem ezt akarom. Én azt akarom, hogy mi alkossuk meg a Duna völgyének szervezetét és azért sürgetem az előkészítést, hogy előzzük meg azokat, akiket a történelem kapujában látunk. (Grál Jenő: A parlament készítse elő!) A parlament készítse elő. Kezemben van a törvényjavaslat, amellyel bátor voltam az én igazán szerény közjogi tudásom szerint ezt az előkészítést elvégezni. Ma egy esztendeje, amikor láttam, hogy a királykérdés kopogtat az ajtón, négy törvényjavaslatot készítettem, átadtam azokat a miniszterelnök úrnak, mert én nem vagyok az az ember, aki dicsőséget akar, aki azt akarja, hogy a lapok írjanak róla. Most sem fogom felolvasni ezeket a törvényjavaslatokat, de rájuk akarok mutatni, hogy a mai nehéz körülmények között, amikor talán az örökös király haza sem jöhet, hogyan lehet a magyar alkotmány szellemében minden kérdést elintézni. Kendezni kell saerintem. az örökösödési kérdést is, mert^ezt a korszakot, melyet átéltünk, nagy kiindulási pontnak tartom. Nem vagyok annaik a híve, hogy egyszerre azt mondjuk; hogy a pragmatika sanctiónak most már minden törvénycikkét törvénybe iktatjuk. Ellenben én elismerem legitim alapon, a monarchia szellemében és a magyar alkotmány iszellemében a törvényes királyt. Ez a kiinduló pont. Ebiből a kiinduló pontból továbbmenve, megalkottam az örökösödési törvényt, a királyi hatáskörről szóló törvényt és a nádori méltóságról szóló törvényt. A nádori méltóság megalkotása áthidalja azt az ellentétet, amely ma szerintem az örökös király és az államfő közt van. A király nevében való uralkodásban látom a törvényes alap folytatását. Nem akarom egyének hatalmát, történeti hivatását csökkenteni, csak elismertetni azt, hogy ez az ezeresztendős^ Magyarország most is törvényes királyság, akár Párizsba, akár máshova van száműzve a király. A trón jogos örököse ennek a nemzetnek rendkívüli nemzetközi szolgálatokat tehet, míg vájjon milyen értéke és milyen hatalma van egy detronizált, száműzött királyfinak? Az én tervezetemet az idő érleli és ott van azoknak kezében, akiknél a hatalom van, akiket én sokszor felszólítok, hogy mert a hatalom náluk van, a felelősség ife éz övék. Azt hiszem azonban, hogy ez az előkészítés, — a múltkor is elmondtam — nem azt jelenti, hogyha most berepülne a király, mindnyájan leülnénk, az elnök úr és a miniszterelnök úr leszállhatnának a maguk helyéről és senkinek sem lenne semmi hatalma. Hol van erről szó? A nemzetgyűlésnek és utána az országgyűlésnek, amely kétkamarás, megvan az a hatalma, hogy megtárgyalja ezeket a kérdéseket és a királyi hitlevél kiadásával mindent nagyszerűen rendezni lehet. Hátra volna még, hogy megállapítsuk a külpolitikáról is, hogy magunknak kell azt irányítanunk. Tudom, hogy kis pont vagyunk, nem azt mondom, hogy mi a német-olasz, francia-olasz és — most már azt lehet mondani — kisántánt-nagyántánt közötti ellentéteket érleljük, de ha a magunk portáján mindent, rendezünk és a magunk erejét összeszedjük, akkor a sok ellentét között a kérdésnek legalább ezt a részét rendezve, szerintem, erősebbek leszünk. Mert méltóztassanak az utóbbi idők jelenségeit nézni. Komorak és bizony aggasztóak azok a képek, amelyeket a külpolitikáról mindenki, a külpolitikai lapok is megfestenek. Miért ne előzzem én meg a bajokat legalább a magyar állam kiépítésével, a Szent István királyságának, amely mégis csak közepe ma a Dunavölgyének, jogi megszervezésével és annak kifejezésével, hogy ez a nemzet azok között a kis nemzetek között akarja megteremteni a kapcsolatot, amelyek ideszorultak és nem imperialisztikus célt szolgál. Annak a dinasztiának, amely egyszer még a magyar Szent István koronáját fejére teszi, tudnia kell, hogy neki nem imperialisztikus családi politika folytatása és szolgálata a kötelessége, hanem az elárvult, meggyengült, de a régi Nagy Lajosok és Anjou-k korában valamikor dicső Magyarország hivatásának folytatása. Amikor én ezeket a különbségeket mégis csak látom a kormány és a magam felfogása között, legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadhassam az appropriáeiós javaslatot. (Helyeslés, éljenzés balfelől. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Dénesfay-Dinich Ödön: Meskó Zoltán!