Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés képviselőházának 28

h szokás mondani — könnyű kezelni, — a katolicizmusnál is elég lesz majd a Spitzeket jó hangulatra hozni — akkor érett meg benne az a gondolat és törekvés, hogy: minek nekem törődnöm a pártokkal, amelyek ezt a keresztény vagy katolikus gondolatot öntudatosan és harcra készen is képviselik ?! így fejlődött ki a mai helyzet. Mi nem kesztyudobással indultunk szembe a kormánnyal, hanem éreztük és láttuk, hogy ennek a kormánynak politikai koncepciója más, mint az, amely mellé nyugodtan odaállhatunk. Bármilyen kicsi is az érdeklődés ebben a Házban, keresztmetszetben igyekeztem bemutatni pártunk politikai színezetét és egyúttal azt is mondhatom, hogy programmját, amelyre mindjárt rá fogok térni. Mi nem egy ad hoc összeverődött társaság vagyunk, akik véletlenül most négy taggal kevesebb tagból állunk, vagy ha elhagynak bennünket sokan a mandátum kedvéért, még kevesebb tagból fogunk állni, hanem mi egy történelmi tudatot képviselünk a keresztény európai kultúrában a keresztény politika képviselőinek tartjuk magunkat. Mi nem merő trükkből vagy taktikából állunk itt. Sőt megmondom a miniszterelnök úrnak azt, hogy ha szárazság vagy más elemi csapás vagy bármilyen országos csapás fogja az ő helyzetét megnehezíteni és veszélyeztetni fogják még azt az állami társadalmi rendet is, — mert még azt is veszélyeztethetnék ezek a csapások — mi mellette leszünk. Mi nem az az ellenzék vagyunk, amely az ő székébe be akar ülni és amely egyformán kihasználja a rossz és jó körülményeket taktikával az ő megbuktatására, hanem mi azt akarjuk, hogy azok az elvek, amelyeket képviselünk, a magyar politika elvei legyenek. Mik ezek az elvek? Három csoportba fogom osztani azt a különbséget, amelyet én a mai kormányzat és a mi elveink között látok. Elsősorban gazdasági és szociális téren látok különbséget, amelyről nem akarok sokat mondani, mert erre Ernszt t. barátom- beszédében kitért. Azt pedig egészen feleslegesínek tartam, hogy én azért, inert ő néhány megjegyzést tett a kapitalizmusra, imint ahogy magam is tettem megjegyzést a profit gazdálkodásra, Kassay Károly t. képviselő úr kritikáját^ magamra értsem. A kapitalizmust megnemesíteni és a pénzügyminiszter úrral együtt a kapitalizmust a szolidarizmus gondolatával kapcsolni; ez a mi programmunk, ez azonban nem antikapitalista álláspont. Ha beszélünk néha a tőke túlságosan nyomasztó terhéről, vagy bizonyos kapitalista egyének — mondjuk inkább így — visszaéléseiről, ezzel még nem tértünk le a kapitalista alapról, hanem ímegnemesítve akarjuk azt látni. Ha jól emlékszem, ezt a szót maga a pénzügyminiszter úr is használta. De valami különbséget mégis látok. Látom azt árkülönbséget, amelyet a római katolikus egyház pápái az ő enciklikáifcban a kapitalizmus mai fejlődésének kapcsolatán mégis csak kifogásoltak. Akárhogy vesszük, hogy a tőkeképződés^ milyen fontos dolog és hogy a tőke szerepe nélkül a mai gazdasági élet meg nem áll, de mihelyt egy társadalomban dúsgazdagság és proletariátus fejlődik ki, ez egy természetellenes fejlődés; tehát csak ezekről a hibákról van szó és én, mivel nagyon jól tudom, hogy a pénz a maga természeténél fogva egészen más dolog, semhogy szellemet lehetne belevinni, nem akarom a pénzt a szolidarizmus szellemével megtölteni, de legalább meg akarom tölteni ezzel a pénz illése 193 U május 28-án, hétfőn. 301 birtokosait, a tőkének a tulajdonosait és beléjük akarom vinni a szolidarizmus gondolatát, a^ kollektív vagy osztó igazság elvét, hogy a társadalomban jelentkező nagy ellentétet enyhítsük. Itt van gazdasági téren, amit kifogásolunk, az agrárollónak további széthajlása; a telepítés gondolatát öt esztendő óta a keresztény gazdasági pártban tárgyaltuk és követeltük, hogy legalább valami történjék; a földbirtokreform terén sem látjuk még azt sem, hogy legalább a földbirtokreformmal kapcsolatosan kiosztott földek ára tekintetében — most megint lejár ez a terminus — történnék valamiféle könnyítés. Hogy Ernszt t. barátom azt mondotta, hogy a genfi gondolkodásnak mi ellenségei vagyunk, méltóztassék tudomásul venni, hogy az nem kapitalistaellenes, tőkeellenes gondolkodást jelent, hanem csak kritikája annak, hogy aki adta a pénzt bizonyos időben azzal a reménnyel, hogy ilyen és ilyen hasznot kaphat érte, az számoljon azokkal a körülményekkel, amelyek közben beállottak s álljon meg az igazságosság mértékénél. Itt van továbbá az, én rendkívül nyugtalanul olvasom mindig, — némely újságokban különösen foglalkoznak vele — a Kelet-Magyarországon történő újabb galíciai letelepedéseket. Amikor ezt a statisztikát látom és látom a valóságot, hogy 15 esztendő óta itt Magyarországon, Budapesten és ott a határszélen megint mennyien szereztek illetőséget — talán nem is honpolgárságot — és mennyi ember csúszott ide be Kelet-Galíciából, akik megint magyar emberek kenyerét fogják elvenni: akkor bocsássanak meg, nem tudom megérteni ennek a kormánynak a könnyelműségét. Hiszen a liberális korszakban, 1848-ban, — az már csak elég liberális volt! — Széchenyi Istvántól kezdve, dee tekintetben még Kossuth Lajos is ide számít, a galíciai bevándorlás ellen a legnagyobb tiltakozás volt; Deák Ferenc, a liberalizmusnak egyik oszlopa nálunk, külön beszédekben szólalt fel, hogy a zsidóság asszimilációját csak úgy lehet biztosítani, ha megszűnik ez az utánpótlás Galíciából, amely azokat fogja kinyomni, akik a Dunántúlon születtek, ott nevelkedtek és akik mégis csak aszszimilálódnak. En sem vagyok a fajbiológia alapján s a szellem erejét én többre tartom. Ezt látjuk és mert valakinek protektorai vannak, — a jó Isten tudja, ki jár közben érdekükben, az angyalok valószínűleg nem, tehát mégis csak emberek — mégis megszerzik az illetőséget és ittmaradnak : én ezt végzetes bűnnek tartom ezzel a nemzettel szemben gazdasági szempontból és kulturális szempontból. (Felkiáltások jobbfelöl: Mi ist) Van bizonyos különbség közöttünk és a kormány között nemzetetikai szempontból is. S méltóztassanak megengedni, hogy újból utaljak a házasság kérdésére. Ma már minden komoly erkölcsi tényező, katolikus és református vagy lutheránus püspök egyformán, belátta Magyarországon, hogy az elválásnak társadalombomlasztó ereje mekkora. Hogy micsoda züllést jelent ez erkölcsileg, e tekintetben tessék megnézni a budapesti társadalmat. • S mégsem tudunk összeülni 25 vagy 15 év óta, hogy legalább egy novellát hoznánk, amely annyira megszigorítja az elválást, ha már a kormány nem kapható nagyobb reformra. Ez azt mutatja, hogy mégis csak elhanyagoljuk, elejtjük kezünkből az erkölcs gyeplőjét. Azután mi a különbség nemzeti szempontból? Méltóztatnak tudni, — nem fogok mesz43*