Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-284
302 Az országgyűlés képviselőházának 28 szire visszamenni — hogy a magyar történelem régóta a kis magyar út és a nagy magyar út vagy a kis magyar megoldás és a nagy magyar megoldás dilemmája között jár. Ez megkezdődött a török hódoltság idején és megy tovább. Mit értek azalatt, hogy kis magyar úti Azt, hogy sokan abban a tévhitben élnek, hogy ennek a maroknyi magyarságnak amaígamizálnia lehet az ide bejött szláv és német elemet, úgyhogy az teljesen eltűnjék és azt gondolják, hogy erre a legjobb módszer a névmagyarosítás. Ki ne ismerné a leghívebb, a legnagyobb magyarnak Széchenyi Istvánt, aki már régen rámutatott arra, hogy külszínes eszközökkel nem lehet egy fajt asszimilálni. Azt mondja egy írásában, — nincs időm rá, hogy felolvassam — hogy ha az egész világ megtanul is magyarul csevegni, a mi fajtánk fennmaradása ezzel még nem volna biztosítva. Mi a névmagyarosítás? Mánia olyan értelemben, hogy azt még a külföld, a szomszédaink is ki tudják használni arra, amire ők fel is használják, hogy elkezdik a neveket analizálni. Mi egy magyarabb magyarságot akarunk, amint Széchenyi ezt is mondotta, amely magyarabb magyarságnak a gyökere a népben és a hagyományokban, a tradíciókban van. Mi ezt a magyar szellemet akarjuk beoltani a magyar Kárpátok közé települt más nemzetiségű és nyelvű emberekbe, akikkel ezt a nemzetet fenntartjuk. És ez nem jöhet baloldalról. Ezt a magyar nemzeti szellemet nem a baloldal, de nem is a fajbiológiai elmélet képviseli, mert akkor nagyon kevesen ülnénk itt, fajbiológiai alapon, — magam is — akik magyarságunkat és öntudatunkat fenntarthatnánk. De hozzátartozik a magyar szellem megőrzéséhez annak a zsidó szellemnek és kultúrának a kiszorítása, amely egészen más fajnak a szelleme, mint az az árja, szláv vagy akár német. És ezért nevetségesnek tartom a turanizmus elfajulását is. Komoly turanizmus a magyar népnek nagyon szép hátteret nyújthat. De az nem, hogy Koppányt vagy Thonuzóbát vagy nem tudom kit a szentek helyett akarnak tisztelni, mint a magyar fajnak a kiválóságait. Minket a komoly erkölcs és nemzeti felfogás vezet, ez determinálja a mi nemzeti, közjogi, kulturális és hozzá kell tennem, a mai viszonyok között a mi külpolitikánkat is. Ez a mi pártunknak a karaktere vagy legalább is én így fogom fel és ez az a politika, amelyet, ameddig a hatalmak politizálni engednek bennünket, követni is fogunk. A második pont, amelyben talán nem értenek velem egyet, még azok közül is sokan, akik velem egy táborban ülnek, a mi alkotmányreformunk, amelyre, szerintem szükség van. Bocsánatot kérek, az a körülmény, hogy az appropriációs javaslat tárgyalásának első napján a parlamentben tizenketten vagyunk, nem mutatja a parlament elevenségét. Hiába ülnek fel itt nagy teóriák paripájára. Láttam Rassay Károly t. képviselőtársamat, hogy kihúzta szellemének kardját, amelyet nagyon beesülök, szeretek és 'szeretem azt a imódszert is, amellyel vitatkozik, mert mégis csak az hozza létre a parlamenti szellemet. En most sem vagyok elvben ellensége a parlamentarizmusnak, de igenis megállapítom, hogy az élet szatírája vagy a történelem szatírája — a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz —, hogy a parlamentarizmust mindig a demagógiától, a nép hatalmának megizmosodásától féltették azok, akik 4. ülése 193 U május 28-án, hétfőn. konzervatív politikát folytattak. (Gál Jenő: A rossz házszabály az oka!) A végén kitűnik, hogy a parlamentarizmust legjobban nem a nép ásta alá, hanem a liberalizmus által megnövesztett hatalmak, elsősorban a pénz. (Ügy van! a baloldalon.) Ma a parlamentarizmus semmi egyéb, mint függvénye az egész gazdasági rendszernek és látjuk, hogy a parlamentáris rendszer megmentése, fenntartása rengeteg pénzbe kerül, nem elvekbe. (Káinoki Bedő Sándor: Nem lehet jobbat találni!) Tessék elhinni, a nagyközönségben ez nem válik a parlamentarizmus javára. Szégyenlem azt, amikor olvasom, ! hogy Franciaországban, ahol a Doumergue-kormány alatt a parlamentarizmust valamiképpen még megmentették, az utcán járhatnak emberek, gomblyukban azzal a jelvénnyel: Én nem vagyok képviselő. Amikor a parlamentarizmus tekintélye idáig jut és pedig nemcsak ezért, amit mondok, hanem azért is, mert azt hiszik, hogy itt semmi más nincs, mint pártoknak valami hatalmi küzdelme, pártérdekek keresése és a pártérdekeken át egyéni, érdekek keresése: ilyen közhangulattal és közcrzéssel szemben kötelességem, hogy komolyan vizsgáljam, mi itt a baj? S mit látunk? A parlamentarizmus helyett, amelyet a nagy elvek harca, a szabadság jogokban gyökerező elvi harc hozott létre, egyes helyeken diktatúrákkal próbálkoznak. De érdekes, hogy ezek a diktatúrák — történetbölcseleti szemmel nézve a dolgot — mind demokratikusan jönnek létre. (Gál Jenő: Álruhában!) A Hitler-féle diktatúra demokratikusan jött létre, a Mussolini-féle diktatúra, — amely az ő nevét nem viseli — demokratikus módon jött létre. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem a demokrácia gondolatában és a népnek bizonyos részvételében van a hiba, hanem a formában, amelyben ez jelentkezik. (Gál Jenő: A demokrácia meghamisításában van a hiba!) Másutt rendi alkotmánnyal próbálkoznak. Látjuk ezt legújabban Ausztriában, hivatásbeli korporációkkal, de idetartozik a Mussoliniféle rendszer is. Sokan azonban ezt is teljesen félreértik. Tőlem múltkor azt kérdezte az egyik liberális lap, a rendi alkotmányreformról szólva: kérem, az úr vissza akarja hozni a középkori rendeket? Aki ezt kérdezi, annak fogalma sincs arról, hogy mi az a hivatásbeli korporációk szerint berendezett új társadalom és az annak megfelelő politikai élet. Egyébként azonban ez sem szentírás és itt ás úgy van, amint Gömbös miniszterelnök nagyon helyesen mondotta, hogy a fasizmus olyan, mint a narancsfa, ide nem ültetjük át. Nem tudom, hogy a hitlerizmus milyen fa, de mindenesetre olyan, amely még nem termett gyümölcsöt, tehát azt sem ültetjük át. (Mozgás és zaj a jobb- ég a baloldalon. — Meskó Zoltán közbeszól.) En nagy dicsőségnek tartom a kommunizmus letörését, de a gyümölcsöket még nem látom és olyan fát nem ültethetünk át, amely gyümölcsöket még nem hozott. (Mozgás.) Én azt vallom, hogy amikor a történelemnek ilyen fejlődési korszaka van, akkor ezze! mégis számolni kell. Ezért e tekintetben is bizonyos pontokon ellene mondok Rassay t. barátomnak, ott, ahol az alkotmányosságról beszélt. Ha volna Magyarországon igazi alkotmányosság, ha Magyarországon az angol társadalom léteznék, amit nem érhetek el — a pénzügyminiszter úr ezt nem csinálhatja meg, akármilyen pénzügyi kapacitás valaki — mert azt a