Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés 'képviseloházó.nah 284.» azt látom, hogy a jelenlegi kormány minden erejével arra törekszik, hogy a magyar nemzetnek, a csonkaország lakosságának érdekeit előbbre vigye és ebben az országban mindenkinek megélhetését biztosítsa. Nem akarok sokáig ennél a témánál időzni, nem is akarok a javaslattal tovább foglalkozni. Ismételten csak arra kérem a kormányt, hogy az általam előadottakat .szívlelje meg s tegye megfontolás tárgyává. Szent meggyőződésem, hogy hasznos dolgot cselekszik akkor, _ ha — amennyiben jónak látja — megvalósítja azt, amire én a figyelmét felhívtam. Miután a kormány iránt teljes bizalommal viseltetem, miután látom a kormány jóakaratát, látóim a kormánynak minden tekintetben való erős törekvését, hogy a nemzet javát szolgálja, ennélfogva a_javaslatot elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Turi Béla! Turi Béla: T. Képviselőház! A parlamentarizmus csődjéről most sok szó esik, tehát nem is végzek rossz feladatot, ha e kis hallgatóság és e közöny dacára mégis felszólalok. Ezzel is biztosítani kívánom azt, hogy az appropriációs javaslat tárgyalása néhány óra alatt be ne fejeztessék, nehogy azt higyje valaki, hogy a parlamentarizmusnak már semmi létjogosultsága sincs és hogy a képviselők nem érdeklődnek azok iránt a javaslatok iránt sem, amelyek a politikai 'bizalmat vagy bizaknatlanságot jelentik, így azt a kritikát, amelyet az ellenzék részéről gyakorolni kell, talán mégis csak komolyan veszik. Teljesen osztozom Rassay Károly képviselőtársam pár órával előbb elmondott beszédének albban a megállapításában, ^ hogy az .ellenzékiség vagy ellenzéki kritika, álláspont éppen olyan súlyos, mint a kormány, illetőleg a kormányt támogató párt álláspontja és hogy nehéz helyzetben van ez az ország. Tulajd

onképpan az volna a legtermészetesebb hogy a nemzeti egység olyan módon nyilatkozzék aneg, hogy ebben az országban mindenki egyformán gondolkozzék és minden erejével a hatalmat gyakorló kormány mögött álljon. Ez ideális állapot volna, de a parlamentarizimus lényegéhez tartozik az, hogy ha r már van ez az intézmény, az eszmék kicserélése, a különböző pártok felfogásának megnyilvánulása olyan komolyan történjék, hogy az tényleg a nemzet érdekében, nem pedig bizonyos frakciók vagy pártok érdekében való legyen. Amikor a kormánnyal szemben a magam kritikáját gyakorlom, számot vetek az evangélium parancsával, amely rám nézve talán a legkötelezőbb, hogy t. L ne vegyük észre más szemében a szálkát, amikor a magunk szemében pedig nem vesszük észre a gerendát. Én tehát igyekszem ezt a kritikámat komolyan venni, úgyhogy nemcsak a kormány eljárásában, politikájában keresem a szálkákat, hanem tényleg igyekszem megindokolni kritikámat, vagy annak szükségességét is, úgyhogy annak komoly alapja legyen. Igyekezni fogok mai beszédemben nem kritikát gyakorolni, hanem pozitíve megállapítani és kijelölni, meghatározni azokat a feladatokat, amelyek az országban szerintem szem előtt tartandók és amely annak a keresztény nemzeti irányzatnak és pártnak pro

: grammját alkotják, amely párthoz tartozni szerencsém van. Már Ernszt Sándor t. barátom is jelezte, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXItl. ülése 1934 május 28-án, hétfőn. 299 hogy a mi pártunk programmjában sok lényeges kérdésben különbség, különösén mondjuk, bizonyos kapcsolatok szempontjából, más országokhoz, gazdasági berendezésünket illetőleg, szociális felfogásunkat illetőleg és így tovább. Igyekezni fogok rámutatni arra, hogy annak, hogy mi külön pártállásunkat a mostani nehéz körülmények között is fenntartjuk, igenis mély és komoly alapja van. Legyen szabad utalnom arra, hogy mi a gyökere annak a keresztény irányzatnak, amelyet ez a párt képvisel. Nekünk, akik a keresztény politikát valljuk, gyökerünk visszanyúlik abba a korszakba, amikor még a liberalizmus virágkorát élte. Má pedig, akárhogy akarják ezt kendőzni s a parlamentarizmus szerelmével és az annak tett vallomásokkal ezt mintegy elhomályosítani, a liberalizmus likvidálása folyik, gazdasági és politikai téren nemcsak a balkáni államokban, mint azt ma Rassay képviselőtársam bizonyítani akarta, hanem igenis a nyugateurópai államokban is. Ehhez a likvidáláshoz hozzátartozik nemcsak annak a rendszernek a likvidálása, amelyet a liberalizmus alatt mint gazdasági rendszer alatt értünk, nemcsak annak a politikai rendszernek a likvidálása, amelyet a liberalizmus hozott létre, hanem annak az erkölcsi felfogásnak is, hogy ugy mondjam, a megjavítása, amelyen — sajnos — a liberalizmus nálunk is mély sebeket ütött. Talán régen hangzott el ebben a Házban, de éppen azért tartom szükségesnek megmondani, hogy igenis mi semmit sem változtattunk erkölcsi felfogásunkon abban a vonatkozásban, hogy a társadalom elzüllésének és az erkölcsök meglazulásának legnagyobb tényezőjét a polgári házasságban látjuk. Ez a párt, amelyhez szerencsém van tartozni, akkor született, amikor az egyházpolitikai reformtörvények meghozattak a házassági jog terén és a felekezetnélküliségre vonatkozólag. Ma is meggyőződésem, hogyha ez a keresztény part nincs, akkor ennek a liberalizmusnak az egyházpolitikája tovább folytatódik. A mi gyökerünk tehát ide nyúlik vissza és mert ez a párt felemelte minden vonalon szavát a liberalizmus ellen és kitűzte Magyarországon is a keresztény politika zászlaját, ezért merem állítani, hogy nincs ennek a Háznak egyetlenegy pártja sem, amely az európai keresztény nemzeteknél olyan rokonszenvvel, olyan szimpátiával, sőt olyan összeköttetéssel rendelkeznék, mint a mi pártunk. Ez nem internacionalizmus a szó rossz értelmében, hanem ez a keresztény eszme közössége, a keresztény kultúra közös védelme és én büszke vagyok arra, hogy ezt a feladatot akár 10-en, akár 20-an vagy 33-an voltunk, egyformán teljesítettük. Itthon pedig mit jelentett a keresztény párt alakulása, fennmaradása és mostani különállása is? Jelentette azt, hogy igenis itthon, Szent István országában őrizni akarjuk és őrizni is fogjuk azokat a tradíciókat, azokat az elveket, amelyek a keresztény Magyarország fennállását biztosíthatják. Merem állítani — talán mindez egy kicsit önteltségnek látszik, de mivel nem a saját személyemre vonatkozik, hanem a pártomra, tehát meg merem állapítani —, hogy nem ismerek a magyar parlamentben pártot, amelyben a történelmi érzék és a történelmi hivatás tudata olyan elevenen élne, mint a keresztény párt politikájában. Mi a jogfolytonosság elvére sem véletlenül jutottunk, hanem azért, mert bennünket minden vonalon a történelmi érzék és a történelmi hivatás ve-