Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-284
284 Az országgyűlés képviselőházának 28.í. ülése 19 3 í május 28-án, hét fon. Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el). A t. miniszterelnök úr ebben a beszédében hivatkozott Eckhardt Tibor képviselőtársunk felszólalására, amelyben ő a kormányzói jogkör kiterjesztéséről beszélt. (Zaj a baloldalon. — Turi Béla: Nem véletlenül!) A de internis non judicat praetor elve alapján ezt a kérdést nem vitatom, annál kevésbbé, mert hiszen éppen Eckhardt képviselőtársam szavainak idézésével egyúttal azt is akarom igazolni, hogy itt a miniszterelnök úr és Eckhardt képviselő úr felfogása között, legalább a megjelent formában, lényeges differencia van. Eckhardt igen t. képviselőtársam a következőket mondotta (olvassa): »Anélkül, hogy egy szerves reformra vonatkozólag óhajtanék propoziciókat tenni, csupán néhány gondolatot vetek fel azokról a különböző hibákról, amelyeknek a titkos választójog megvalósítása során val '. ellensúlyozásáról gondoskodnunk kell. Mindenekelőtt védekeznünk kell különösen nekünk, akik a nyíltszavazásos rendszer következtében még nem nevelhettük rá népünket a titkos választójogra, a hangulatoknak, a népszeszélyeknek nyers formában való pillanatnyi érvényesülésével szemben. Ebben a vonatkozásban a legfőbb garanciát abban látnám, ha a kormányzói jogkör megerősítésével megadatnék Magyarország kormányzójának a szentesítés joga.« Annak ellenére, hogy a miniszterelnök úr beszédében erre a nyilatkozatra hivatkozás történt, mégis meg kell állapítanom, hogy itt ebben a kérdésben nem teljes az összhang a miniszterelnök úr nyilatkozata és Eckhardt képviselőtársam nyilatkozata között. Nem akarom állítani, hogy az összhangot nem tudják az urak létrehozni, én csak azt állítom, hogy momentán ez az összhang nincs meg. (Turi Béla: Könnyű lesz! — Sándor István: Nem is olyan nagy baj! — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az igen t. miniszterelnök iir a gyors cselekvésről beszélt. Eckhardt t. képviselőtársam elgondolásában a hangsúly az elhamarkodott határozatokon és elhamarkodott intézkedéseken van. Eckhardt képviselőtársam az ellen orvosságot akar találni a szentesítési jogban, amely egy szuszpenzív vétójog formájában működik ma és ebben az esetben abszolút akadályát jelentené^ az elhamarkodott nemzeti akarat érvényesülésének. Ezzel szemben a miniszterelnök úr arról beszélt, hogy olyan megoldást kell keresni, amely a gyors cselekvést teszi kritikus időben lehetségessé és ezt a megoldást kereste a törvényhozás s helyesebben a Képviselőház és a kormányzói jogkör közötti, eltolás formájában és metódusában. Ez két teljesen különböző dolog. Az igen t. miniszterelnök úr elgondolásában — nem tudom, helyesen állapítom-e meg az intenciót, de jelentkezési formájában — ott kísért az a gondolat, hogy a magyar parlament mellett a kormányzónak, az államfőnek vagy a királynak — ez egészen egyre megy — jogkör adassék, a rendeleti jogalkotás köre adassék meg. Ez az a gondolat, amelyet azzal szoktak alátámasztani, hogy gyorsabb cselekvést kell biztosítani a törvényhozásnak. Nem tudom, Ihogy ez az intenció fennforog-e vagy sem, csak megállapítom, (Parkas István: De így néz ki!) hogy egy ilyen intézkedés nem felel meg a magyar alkotmányosság szellemének (Taps balfelőljés ha a miniszterelnök úr ezt a reformot — úgy, amint ő mondotta — a magyar alkotmányosság szellemében akarja megalkotni, akkor erről a gondolatról le kell tennie. En nem tehetek mást, mint hogy kéréssel fordulok a magyar közélet prominens vezető férfiaihoz, hogy ebben a kérdésben pártállásra való tekintet nélkül foglaljanak el kemény álláspontot még olyan időben, amikor ez a gondolat nem javaslat formájában jelentkezik, —• amikor az az állásfoglalás esetleg az alkotmányos tényezők közötti összeütközés jelllegével bír — foglaljanak el álláspontot olyan időben, amikor ezzel az állásfoglalással ezt a kérdést le lehet venni a közélet napirendjéről. A másik gondolat az, amely a visszatartó erő kiépítését kívánja a szentesítési jog megadásának formájában. Ebben az esetben előáll az a helyzet, hogy a kormányzó, az államfő akarata nélkül Magyarországon a nemzeti akarat nem érvényesülhet. Elismerem, hogy a mi alkotmányos közjogunk, a királyság hatálya alatti közjogunk szerint ez volt a tényleges helyzet. Nem is akarok annak vitatásába belemenni, vájjon ez megfelel-e annak a fejlődő alkotmányos szellemnek, amelynek kitestesülését az angol alkotmányban és az angol jogköröknek helyes megoszlásában látjuk. Elfogadom, hogy ez olyan megoldás, amely normális időkben az állami élet működését talán nem veszélyezteti akkor, amikor az korlátozva van egy örökös királyság intézménye alapján uralmon levő uralkodó személyére és jogaira. Egyet azonban ne méltóztassanak elfelejteni: végre is mi ideiglenes állapotban élünk. Az 1920. évi I. te. akként szabályozta ezt a kérdést, — és a későbbi novelláris törvénycikkek sem érintették a dolog lényegét — hogy a nemzeti akarat egyedüli hordozójává a Képviselőházat tették és a többi törvények —• a felsőházi törvény is — a Felsőháznak és az államfőnek csak az ellenőrzés jogát adták meg azért, hogy vájjon ez a Képviselőház helyesen tükrözi-e vissza a nemzeti akaratot. Ennek az ellenőrzési jognak hatályos politikáját biztosították azzal, hogy a Felsőház viszszavetheti a törvényt, bár csak időlegesen, hogy a kormányzónak módja van a Ház feloszlatásával keresni az igazi nemzeti akaratot egy esetleges új választás elrendelésével. Ha van ebben a tekintetben nehézség, akadály és aggodalom, hogy ez az ellenőrzési jog nem eléggé hatályos, nem zárkózom el az elől sem, hogy ez az ellenőrzési jog kibővíttessék. Figyelmeztetnem kell azonban a t. Házat arra, •: hogy mi nemcsak a jelenlegi államfő személyére állapítunk meg jogokat, hanem megállapítunk jogokat a magyar államfő számára is és meg kell gondolnunk, szabad-e a nemzet szeszélye és indulatai ellen úgy keresni orvosságot, hogy ellenszerül beállítsuk esetleg egy előttünk még ismeretlen, jövő egyén szeszélyét és indulatát, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) ezzel holt vágányra vigyük az egész magyar közéletet és intézményesen biztosítsuk a forradalom lehetőségét. (Ügy van! balfelöl.) De azt is kell kérdeznem, ha már ettől a nagy kérdéstől eltávolodom, hogy tulajdonképpen mi ellen akarunk mi garanciákat kapni, amikor a titkos választójog mellett folyton visszatérő refrénként hangzik, hogy garancia kell a^nép szeszélye, a nép indulata ellen, annak a népnek szeszélyé és indulata ellen, amelyről a miniszterelnök úr kiállította a bizonyítványt, hogy érett, annak a népnek szeszélye és indulata "ellen, amellyel a miniszterelnök úr történelmet akar csinálni. En megengedem, hogy bizonyos önkorlátozó intézkedéseknek még a legszélesebb demokrá-