Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

278 Az országgyűlés képviselőházának 28U* ülése 1934 május 28-án, hétfőn. gyón nyugodt és kedélyes parlamentek működése mellett fokozódott robbanásig az ország nyugtalansága. A parlament értékmérője véleményem szerint nem az, hogy mi itt egymásnak a béke olajágát. az elismerés pálmáját nyújtjuk át és kis taktikai szempontokból kiindulva, teremtünk nyugodt atmoszférát, hanem a parlament értékmérője az, hogy a parlament betölti-e a maga kettős hivatását. Az egyik 'hivatása az, hogy kifejezésre juttassa^ a társadalomban élő erőket, törekvéseket, feszítő gondolatokat és eszméket, a másik hivatása pedig az, hogy olyan erkölcsi súlyt és tekintélyt biztosítson magának, hogy a közvéleményt nemcsak képviselni, hanem irányítani és vezetni is tudja. Mi hiába nevezzük ki egymást jó hazafiadnak és hiába teremtünk itt egy narkotizált nyugalmi állapotot, ha a történelem és a nemzet előtt nem tudunk igenlően felelni arra a kérdésre, hogy betöltöttük-e ezt a kettős hivatásunkat, akkor az országnak szolgálatot nem tettünk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélső baloldalon.) E kettős hivatás teljesítése mindnyájunk kötelessége. Természetes, hogy reánk ebből kritika és az ellenőrzés szerepe hárul. Volt idő. amikor azt mondották, hogy könnyű az ellenzék szerepét vállalni. Azt hiszem, t. Ház, megállapíthatom, hogy legalább olyan nehéz, mint a kormányzat szerepét vállalni, legalább olyan n^héz, mint a kormány támogatásának szerepét elvállalni, mert aki kormánytámogató, annak van egy mindenható orvossága: bízik a kormányban és ezáltal felmentve érzi magát — ha kell — még a gondolkodás alól is. (Derültség balfelől.) Ilyen időkben azonban ellenzéki szerepet betölteni a legnehezebb feladatok közé tartozik, mert állandó lelki dilemmák elé viszi a lelkiismeretes embert az, hogy ezt a szerepét milyen mértékben, milyen irányban és formában töltse be. En mindenesetre örülök annak, hogy a miniszterelnök úr szakított a régi frazeológiával és most az optimista beállítások mellett már bizonyos komor színezetet is alkalmaz, amikor az ország helyzetéről beszél. Múlt költségvetési beszédem alkalmával is kifejezést adtam annak az aggodalmamnak, hogy az az optimista beállítás, a gyors változásnak az az Ígérete, az a lelkesítő agitáció, amelyet a miniszterelnök úr végez, előbb-utóbb kátyúba fog jutni és nagy lelki csalódást fog előidézni az országban. Állítottam ezt azért, mert tisztában voltán — talán jobban, mint maga a miniszterelnök úr — azokkal a rettenetesen nehéz feladatokkal, amelyekkel amai viszonyok között minden kormányzat feltétlenül szembe találja magát. A miniszterelnök úr legutóbb már arról beszélt, hogy meg kellene torpannia annak, aki közelről látja azokat a feladatokat, amelyek a kormányzatra hárulnak. Talán öntudatlanul tette azt a megállapítást, hogy a magyar közélet nagy ugar, a magyar közélet nagy parlag. Talán nem tudta, hogy éppen ez a tragikus megjelölése volt Széchenyi Istvánnak is a magyar közéletről és a magyar közállapotokról, amikor a maga nagy működését megkezdette. Széchenyi éppen olyan vívódások elé került, látván az akarásnak és a lehetőségnek a deficitjét, éppen olyan vívódások elé^ került, amikor látta a legyőzhetetlen akadályokat, amelyek elgondolásai elé kerültek, mint ahogyan az igen t. miniszterelnök úr szavaiból kiéreztem azt. Az ellenzék szerepét és kritikáját valóban nagyon nehézzé teszi éppen az országnak ez a kritikus helyzete, amely sok vonatkozásban kísértetiesen emlékeztet a száz évvel ezelőtti viszonyokra. Itt van egy nemzet 8 millió fővel. azonkívül 3 millió és néhány százezer fajtestvére idegen elnyomás alatt él és az egyik oldalon van vele szemben egy hetvenmilfiós germán, a másik oldalon egy százhatvanmilliós szláv tömeg. Itt kell fenntartania, itt kell megmentenie a maga nemzeti létét és meg kell mentenie akkor, amikor területében megcsonkítják, amikor összes gazdasági erőforrásaitól megfosztják, amikor katonai és politikai erejében is a minimumra csökkentették, amikor van egy szellemi dekadencia, amit nem lehet tagadni ebben az országban, ha összehasonlítjuk az elmúlt évtizedekkel és ugyanakkor van egy óriási szellemi prolatariátus, amikor vészes idők gomolyognak szerteszéjjel a világon és éreztetik itt is hatásaikat, amikor van egy közönyös társadalom, amelyet csak délibábok festésével lehet felvillanyozni és aktivitásra kényszeríteni, (Ügy van! Ügy van!) amikor a szukkreszcencia tekintetében a jövőt illetőleg minden hazafinak, minden államférfinak. minden állampolgárnak kétségbe kell esnie: ilyen feladatok között kell ma az országot kormányozni és az ellenzéki kritikát gyakorolni. De nemcsak ez teszi nehézzé az ellenzéki kritika gyakorlását; nehézzé teszi az a körülmény is, hogy a kormány nem állítja oda őszintén ezt a helyzetet az ország elé. Megértem a miniszterelnök úr idegességét, amikor neki a maga hivatali épületében látnia kell a súlyos nehézségeket és akadályokat és türelmetlen kritikával találkozik. De ne felejtse el ia miniszterejnök úr, hogy ezt a türelmetlen kritikát ő szította fel, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) SÍZ Ő eljövetele, az Ő politikai léte éppen e türelmetlen kritikának köszönhette létét, tehát természetes, hogy ez a türelmetlen kritika vele szemben is jelentkezik. Megértem az idegességét, amikor ma olyan helyzet van Magyarországon a kormányzat számára nem egyszer, hogy nem a jó és rossz között, hanem csak a rossz és kevésbbé rossz között lehet választani, ha az ellenzéki kritika ennek a megoldásnak rossz vonatkozásait kihasználná. Itt is felelősség terheli a kormányzat metódusát, mert akkor a kormányzatnak nyilt őszintességgel kell feltárnia a helyzetet és nem szabad egy-egy részletintézkedésből, „egyegy részleteredményből nemzeti honmentő érdemeket következtetni. Ma azt látjuk, hogy anlikor a kormány kiad egy adósvédő rendeletet, a t. túloldal és az egész sajtó ezt mint valami óriási eseményt kívánja elfogadtatni a magyar közvéleménnyel. Nagy nehezen elhelyezünk 500.000 mázsa gabonát egy külföldi államban, mindenki köteles ezt mint óriási kormányzati sikert, honmentő eredményt elfogadni. Nem, így nem lehet kormányozni ! Méltóztassék odaállani az ország.elé és azt mondani, hogy ezek az eredmények kevesek, ezek az eredmények rosszak, de az adott viszonyok között nem lehet többet elérni és ezzel a kritikát már eleve a lojális és méltányos vonalra szorítani. (Zajos felkiáltások a jobboldalon: Ezt mondtuk mi is. — Gr. Somssich Antal: Minden a Tesz.-recept szerint megy! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rassay Károly: Azt méltóztatik mondani, hogy a kormány ezt mondja. Bocsánatot kérek, az igen t. pénzügyminiszter úr az egyetlen kivétel ebben a tekintetben a kormány tagjai