Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-284
Az országgyűlés képviselőházának 284- ülése 1934 május 28-án, hétfőn. 277 időnek történetéből, hjogy maga az alapgondolat helyes volt. Hogy mi történt volna, ha szélesebbkörű választójogunk van, azt ma megállapítani nagyon bajos lenne. A történelem a volná-kat és a ha-kat nem ismeri; a történelem tényeket ismer, amelyek bekövetkeztek és nekünk nem lehet az a feladatunk, hogy egy multat rekonstruáljunk, csak az, hogy a jelen részére bizonyos következtetéseket és bizonyos tanulságokat levonjunk. (Propper Sándor: A történelem megállapít baklövéseket is!) Hogyne. Az ön pártja is meg fogja ezt érezni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. —- Weltner Jakab: Önök már megérezték!) Efelett nem egészen t. képviselőtársam hivatott ítélkezni. Ennek következtében — mindezeket összefoglalva — a kormánynak úgy pénzügyi, mint közigazgatási iránya, mint pedig a politikai irányra vonatkozó vezetését helyesnek ismervén fei, a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk nebyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik!) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Bálijuk!) Előttem szólt t. képviselőtársam arról beszélt, hogy a miniszterelnök úr koneiliáns beszéde lehetővé tette a politikai atmoszférának olyan kialakulását, ihogy az elvek fenntartásával, vagy anélkül is^ bizonyos átcsoportosulások történhessenek és hivatkozott az angol politikának hasonló eseményeire. Azt hiszem, hogy a magam részéről felmentve érezhetem magamat a reflektálás kötelezettsége alól, mert hiszen erre a reflektálásra az adott viszonyok között nem lehet szükség. Egészen másoknak kellene t. képviselőtársamnak a választ megadni ok. A képviselő úr további fejtegetéseiben kétségkívül voltak olyan elemek, amelyek arra késztetnek, hogy beszédem során azokra visszatérjek, nevezetesen az abban a vonatkozásban előadottak, hogy megvannak-e a politikai atmoszféra me g javulásának lényeges feltételei és ha megvannak, mik lehetnek annak a- továbbiakban a következményei. A magam részéről bizonyos gyanakvással hallgattam és olvastam azokat a dicsérő megállapításokat, amelyek a parlamenti atmoszféra megváltozásával kapcsolatban az ellenzéket is elhalmozták elismeréssel. Ebben a dicséretben kétségkívül volt a múltra nézve valamelyes szemrehányás és én a magam részéről ezt a szemrehányást tisztelettel elhárítom. Mi közel másfél évtizede ülünk ezeken a padokon és ezalatt az idő alatt mindig igyekeztünk a parlamentben olyan légkört biztosítani, amely a komoly tárgyalások követelményeinek megfelel. Ha voltak szenvedélyes jelenetek, — mint ahogy voltak indulatkitörések, amelyeket egyikünk sem kívánt és helyeselt, — akkor ezeknek a jelenségeknek forrása legtöbbször magában a kormányban volt keresendő, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), amely a hatalmat erőszakos eszközökkel megszervezve és azt méltánytalanul gyakorolva, provokálta ezt az ellenállást. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Amikor 1922-ben a nyíltszavazási rendszert rendeleti utón életbeléptették és az utána következő választásokon lehengerelve az ellenzéket, elvették minden lehetőségét, is egy alkotmányos küzdelemnek, igen nehéz lett volna azt kívánni az ellenzéktől, hogy bent a Házban a kormányt mint jóhiszemű ellenfelet ismerje el. Méltóztatnak emlékezni arra, èogy a kormány egyik azóta elhunyt tagja a választásokat leegyszerűsítve, haj tó vadászatnak minősítette. Igen furcsa, igen emberfeletti kívánság lett volna az. hogy az ilyen hajtóvadászatból élvemaradt ellenzék bejőve ide a Házba, a szembenálló kormányt, a vadászat vezetőit és végrehajtóit, bizonyos jóhiszeműséggel ruházza fel, vagy úgy fogadja, mint nemes, politikai ellenfeleket! Kétségtelen, hogy ennek ellenére ez az ellenzék rendkívül nehéz időkben is igyekezett mindig felülemelkedni a pártszempontokon. Ezt minden egyes ellenzéki pártról megállapítom, mert ha volt is egyik-másik olyan eset, amikor az ellenzék, vagy annak egy része, vagy annak egyes tagjai belekényszerültek egy kemény harcba, annak mindig megvolt a maga lélektani magyarázata és indoka. Ma ez a helyzet lényegesen javult, de nem a miniszterelnök úr beszéde nyomán, hanem az 1931-es összeomlás és az azóta beállt kormányváltozás következtében. 1931 augusztusa után ez az ellenzék fényes példáját szolgáltatta a maga pártatlanságának, mert az 1931-es öszszeomlásban nemcsak egy erőszakos, tízéves kormányzati rendszer bukott meg, hanem egyidejűleg beigazolódott az ellenzék politikai, gazdaságpolitikai és pénzügyi politikai elgondolása és évtizedig folytatott kritikája is. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ennek ellenére az ellenzék mégis az ország vitális szempontjait nézte, nyugodt atmoszférát teremtett és nem a maga pártigazolásának érzésével állt a közvélemény elé. Ebben döntő tényező volt az én szememben gróf Károlyi Gyula kormányvállalása és az a körülmény, Jiogy gróf Károlyi Gyula a közéleti tisztaság, a titkos választójog és a nemzeti egység gondolatával vállalkozott a kormányzásra. Mert ne felejtsük el az időpontokat. A titkos választójog, a közéleti tisztaság és a nemzeti egység nem 1934 májusában, hanem 1931 októberében vagy szeptemberében született meg, amikor gróf Károlyi Gyula kormányt vállalt. {Igaz! Ügy van! a középen.) Az a körülmény, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök úr némi gondolkodás, némi habozás, sőt eleinte bizonyos elítélő magatartás után magáévá tette a nemzeti egység gondolatát, majd utóbb a titkos választójog követelményét, tulajdonképpen csak ' fenntartotta azt a hitet, mely 1931 augusztusában keletkezett, hogy Magyarországon végre olyan kormányzat r jönamely visszaviszi a parlamentet az eszmék alkotmányos küzdelmének terrénumára és megszünteti azt a helyzetet, amely tíz éven keresztül uralkodott Magyarországon, hogy az alkotmányos küzdelem egyet jelentett az ellenzéknek és az ellenzéki választópolgárnak a hatalommal való birkózásával. Kizárólag az igen t. miniszterelnök úron áll, hogy ezt a kedvező atmoszférát fentartsa! Itt tulajdonképpen leszámítolása történt annak a hitnek és reménynek, hogy az alkotmányos kormányzás feltételei végre Magyarországon biztosítva lesznek. Ha a miniszterelnök úr ezt a hitet és reményt konzekvens politikával, a homályos Ígéreteknek világos tényekkel való beváltásával fogja alátámasztani, akkor meg vagyok győződve, hogy a magyar parlament mindig emelkedett nívót fog mutatni nehéz időkben és kritikus percekben. Eggyel azonban legyünk tisztában. A nyugodt parlament nem mindig jelent nyugodt országot, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) sőt, a történelem tanúsága szerint igen sokszor na40*
