Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-284
276 Az országgyűlés képviselőházának 28 4. ülése 1934 május 28-án, hétfőn. feladata, és a parlament helyesen csak úgy foglalhat^ állást, ha a kormány a kérdést előkészítette és idehozta a Ház elé. Ha azonban már hozzászólok ehhez a kérdéshez, sajnálatomra a múltra vonatkozólag Eckhardt Tibor képviselőtársamnak egy megállapításával kell foglalkoznom, amely úgy hangzik, hogy az ország összeroppant 1918-ban, mert egy elavult • választójog mellett a tömegeknek egy jelentékeny része nem tudott a parlamentben képviselethez jutni. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az az idő, amelyről t. képviselőtársam szólt, a történelemé. Nem lehet úgy bírálatokat gyakorolni, hogy az ember egy felismerni vélt igazságot, ^ illetve egy tételt odaállít, mint egy nagy történelmi krízis egyedüli okát. Nem lehet azt mondani, hogy nálunk az összeroppanás azért következett be, mert nálunk szűk választójog volt érvényben v A nagy német birodalom Bismarck óta általános választójog alapján állott; sajnos, még sem tudta megtalálni az utat egy valóban parlamentáris kormányzáshoz. Az általános választójog tehát ott nem bizonyult panaceának. Ausztria, egy évtizeddel ezelőtt behozta az általános választójogot, a nemzetiségek harcát és a bomlási processzust még sem tudta elkerülni. (Propper Sándor: Hát az a kis világháború?) T. képviselőtársam, én nem kívánok most ebből a jelenre nézve tőkét kovácsolni, (Rassay Károly: Nem is lehet!) 1918 óta 16 esztendő telt el. Lehetséges, hogy ami akkor igaz volt, az ma nem alkalmazható, és lehet, hogy ami ma igaz, akkor nem volt alkalmazható. Tizenhat esztendő olyan nagy idő, hogy 16 esztendő távlatából a mai kérdéseket megoldani nem lehet. En csak ama nagy államférfiak emlékének tartozom eggyel, akik az akkori politikát vezették és ez az, hogy emlékezetébe idézem a t. Képviselőháznak, hogy lényegesen más politikai konstrukcióval kellett dolgozniok nekik, mint kell ma dolgozni. (Kun Béla: De mi itt voltunk mindketten. Ismerjük el, hogy öreg hiba volt a választójog ki nem terjesztése!) Igen, itt voltunk mindketten, vitatkoztunk is egymással akkor, (Kun Béla: A hősök választójogát is megtagadták!) bevallom egészen őszintén, szemben álltunk egymással ebben a kérdésben, de semmi okom sincs ma, 16 vagy 20 esztendő múlva, akkori vitánkat vagy akkori ellentétes álláspontunkat egy percig is restelni. (Ernszt Sándor: Pedig sajnálhatja, mert forradalom lett belőle!) T. képviselőtársam, bátran és felemelt fővel állok azoknak sorába, akik &,z akkori eseményekért a felelősséget viselték. T. képviselőtársam, legyen szíves majd visszanézni arra az időre, vájjon hasonló nyugalommal vállalják-e a felelősséget az^ akkor vezető nagy államférfiú megbuktatásáért egy világkrízis közepette, mint amilyen nyugalommal mi vállaljuk a felelősséget azért, hogy akkor mögötte állottunk. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon. — Ernszt Sándor: ö is hibázott! Bevallotta! — Weltner Jakab: A háborút akkor vesztették el!) T. képviselő úr, méltóztatott volna a választójogot ezzel a temperamentummal követelni akkor, amikor 1919ben a képviselő úr által támogatott Károlyikormány azt nem terjesztette be, hanem e helyett a proletárdiktatúrának engedte át a hatalmat. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen! — Turi Béla: Ebben igaza van! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nekem nem célom itt régmúlt időket átültetni a mai időkbe és azokat a kérdéseket, azokat az ellentéteket itt akarni elintézni. En csak megvilágítani kívánom azt, hogy egészen más volt a helyzet akkor, amikor a magyar parlamentáris kormányzást biztosítani kellett egyfelől a nemzetiségi dissulutióval szemben, másfelől pedig a már jelentkező politikai radikalizmussal szemben. Az 1867-es alapot parlamentáris úton csak úgy lehetett fenntartani, ha biztos guvernamentális többség vállalta a kormányzásért a felelősséget, amely guvernamentális többség a nemzetnek főképpen azokra a rétegeire számíthatott, amelyek az állami élettel azonosak voltak, amelyek abban az állami életben látták politikai boldogulásuk lehetőségét. A nemzetiségek túlzóival, a radikalizmussal szemben tehát igen nagy óvatosságra volt szükség és az az államférfiú, aki akkor vitte az ügyeket, tisztára ebből az ideális elgondolásból ellenezte a radikálisabb választójogot. Igen jól emlékszem arra, hogy Eckhardt Tibor t. képviselőtársam akkor, mint fiatal főszolgabíró, az új kormánnyal szemben férfiasan meg tudta védeni a maga függetlenségét és a maga elvi elgondolását és hogy a túloldalon levő t. pártból olyan fényes tehetségű publicista, mint Ulain Ferenc t. barátom, fényes röpiratokban védelmezte azt az álláspontot, amelyeket akkor gróf Tisza István képviselt. Ezeket a dolgokat nem ráolvasás céljából mondom el, mert — ismétlem — 16 esztendő választ el bennünket ettől az időtől, megvallom, éppen ezért rosszul esett nekem az a kitétel, amellyel igen t. képviselőtársam, szerintem igaztalanul, annak az időnek politikáját illette. Annak az időnek politikájából bizonyos tanulságok azonban mégis leszűrhetek. Mi volt gróf Tisza István elgondolása 1 ? Az volt, hogy a nemzetiségekből meg kell nyernünk azoknak vezető elemeit, azoknak intelligenciáját, azokat, akik vagyoni viszonyaik és értelmiségük alapján abban a helyzetben vannak, hogy a magyar nemzet államalkotó feladatában segédkezet nyújthatnak. Kérdem: vájjon ez a szempont mai szemmel nézve is olyan egészen hiábavaló-e? Méltóztassanak elolvasni egyes mostani vezető egyéniségek nyilatkozatait, akik azt mondják, hogy a tótságnak azért nem lehet autonómiát adni, mert a tótság vezető rétegei még ma is olyan mentalitásban élnek, amely feltétlenül a magyar államhoz vezet vissza. Méltóztassanak egy pillantást vetni Horvátországra, ahol ugyancsak a horvát értelmiség visszatért a maga régi ideáihoz, a régi horvát eszméhez. Ott is tehát az értelmiségek azok. amelyek a politikai függetlenségüket megőrizték. Nekünk revízióra kell gondolnunk abban az irányban is, hogy — eltekintve attól, hogy minő közjogi és államjogi alakulatok következnek be — azokkal a népekkel, amelyek bennünket környeznek, megértsük egymást és egymáshoz közelebb jussunk. Ezért tehát gróf Tisza Istvánnak az az elgondolása, hogy ő a vezetést a nemzetiségeknél is az értelmiségnek, a vagyonilag erősebb elemeknek kívánta átengedni, szerintem mai szemszögből nézve is helyesnek 'bizonyult, mert ma is ezek a rétegek azok, amelyek egy esetleges revízió, vagy pedig egy nemzetközi közeledés esetében mint barátaink és leendő szövetségeseink figyelembe jönnek. Azt a tanulságot vonom tehát le annak az
