Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés képviselőházának 28 U dozója, a legnagyobb munkaadók közé tartozik. Természetes, hogy ennek a munkaadónak evekig teljes visszavonultságban maradni nem lehet és nem lehet egy ilyen kritikus időben azt a munkakeresletet, amellyel évek óta megszokás folytán a közmunkák terén és egyéb munkálatoknál is az állammal szemben a munkavállalók számoltak, teljesen a magánvállalkozás körébe áthárítani. Igen helyesen helyezte tehát kilátásba a pénzügyminiszter úr bizonyos intézkedéseknek és befektetéseknek a folytatását, amelyektől én magam is a munkanélküliség nagymérvű csökkenését és a munkapiac bizonyos szanálását várom. Es itt azt kérem az igen t. kormánytól, hogy tekintettel arra, miszerint ma a munkapiac csak igen korlátolt lehetőségeket nyújt az elhelyezkedésre, lenne szives a kormány körülnézni az országban és egy bizonyos arányos foglalkoztatást biztosítani a lakosságnak, mert kétségtelenül elkeseredést vált ki egyes vidékeken az, hogy egyes helyeken a munkások egyáltalában nem juthatnak munkalehetőségekhez, más vidékeken pedig gyakrabban jutnak abba a helyzetbe, hogy foglalkoztatást találjanak. Azt a kenyeret, amelyet az állam nyújt, szerény meggyőződésem szerint igazságosan kell elosztani. Nem kételkedem abban, hogy a kormánynak ez is tendenciája, de az a kérésem, méltóztassék a munkálatokkal közvetlenül foglalkozó alsóbb hatóságoknak és vállalkozóknak esetleg szerződéses kikötések útján is kötelességükké tenni, hogy a munkás foglalkoztatásoknál bizonyos arányosságot tartsanak be és ott, ahol tömegesen vannak munkanélküliek, adjanak alkalmat azoknak, hogy megfelelő arányban vehessék ki a részt ezekből a közmunkálatokból. T. Képviselőház! Amidőn így helyeslem a kormány elgondolásalt a közmunkák tekintetében, az állami befektetések tekintetében, legyen szabad rátérnem azokra a kérdésekre is, amelyekre nézve a pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy ő nemcsak a kincstár minisztere, hanem egyszersmind a hitelügyek minisztere is, A t. Házban általános helyeslést és tetszést váltott ki az a mód, ahogyan a pénzügyminiszter ezt a kérdést kezelte. Es amidőn kifejtette, hogy itt mindenekelőtt hangban, cselekedetekben meg kell találni azt a módot, hogy egy bizalmi atmoszféra keletkezzék, azt hiszem, eltalálta az egyik eszközt, de nem ez a helyes kifejezés, (Rassay Károly: Feltalálta!) ismétlem, ez nem helyes kifejezés, mert sokkal öntudatosabb közgazdasági politikus a pénzügyminiszter úr, .semhogy azt mondhatnók, hogy eltalálta vagy feltalálta, (Rassay Károly: Megtalálta!) hanem .az a helyes kifejezés, hogy helyesen jelölte meg azt a módot, ahogy ezeket a kérdéseket orvosolni kell. Legyen szabad azonban ez alkalommal kitérnem arra, hogy a pénzügyminiszter úrnak ebbeli igen helyes és a jövőt teljesen megfelelő módon kijelölő nyilatkozata egyes körökben és sajtóorgánumokban bizonyos félreértésekre adott alkalmat. Különösen félreértésekre adott alkalmat abban a tekintetben, mintha talán abban a politikában, amelyet, ; mondjuk, az .adósság-védelem, a gazdaadósság-védelem terén a t. kormány követett, valami »Pater peccavi« 'foglaltatnék. Ebbeli fejtegetéseim némely részben retroszpektívek, némely részben pedig a jövőre vonatkoznak Azt hiszem semmi

; ok sincs arra, hogy a kormány azokat az intézkedéseket, amelyeket a gazdavédelem terén tett, . ülése 193 k május 28-án, hétfőn. 273 megbánja. Itt van először is a kamatkérdés. A kamatkérdésben a kormány mérséklő intézkedéseket tett, még pedig úgy a védett birtokok tekintetében,... (Ernszt Sándor: Csak néhány ember számára!) A védett birtokoknál közel 90.000 gazda számára. A nem védett birtokokra nézve pedig, azt hiszem, nincsen statisztikánk, t. képviselőtársam, abban a tekintetben, hogy — mondjuk — az 5'5 százalékos kamatkulcs hány ember érdekeit érintette. Itt tehát nem lehet azt mondani, hogy némely emberek részére történt a kormánynak ez az intézkedése. (Zaj.) T. képviselőtársaim, leszek bátor kimutatni, hogy ebben a tekintetben többé-kevésbbé minden^ gazda érdekelve van, tehát igenis, a gazdavédelemnek ez a megnyilvánulása nemcsak a gazda-adósok érdekében van, hanem a hitelezők érdekében is. Amikor ugyanis a kormány a kamatlábat bizonyos fokig mérsékelte, akkor egyszersmind elismerte a hitelezőnek a tőkéhez való jogát és annak érvényesítését biztosította. Mert természetesen, mihelyt a kamat olyan magasságokat ér el, hogy az első hitelezőknél a tőkének legnagyobb részét felemészti, akkor igen természetes, hogy éppen olyan körökben, amelyek hozzájuk igén közel állanak, mint aminők a vidéki hitelintézetek, mint aminők a kisebb iparosok, a kisebb kereskedők, akik a gazdának a mindennapi élethez való szükségletei tekintetében nyújtanak hitelt, juthatnak hátrányos helyzetbe és éppen a kamat igazságos szabályozása révén jut abba a helyzetbe kisebb és rosszabb helyen biztosított hitelező, hogy ne veszítse el reménységét ahhoz, hogy tőkéjéhez jusson. Ha tehát Ernszt t. képviselőtársamnak méltóztatik megnézni egy viléki telekkönyvet és annak természetrajzát átvizsgálni, akkor igazat fog nekem adni abban, hogy a kamatmérséklés igen jelentékeny, különben elveszésre ítélt tőkéket mentett meg a közgazdaság részére. A gazdavédelem másik része, amelyet — azt hiszem — szintén nincs oka a kormánynak megbánni, a behajtási eljárások bizonyos mértékben való felfüggesztése és korlátozása. Mert igen könnyű azt mondani, hogy én most szabadjára eresztek mindent és árvereztetek, de meg kell néznünk azt is, vájjon van-e a közönségben ma felvevő képesség, vájjon van-e valaki, aki azt az illető ingatlant, vagy azt a gazdasági felszerelést felveszi. Ha megnézzük az ingatlanforgalmat, ha megnézzük azt, hogy kik és milyen ritkán vannak abban a helyzetben, hogy ingatlant vásároljanak, akkor nemcsak az adósok érdekében, hanem a hitelezők érdekében levőnek is kell mondanom azt, hogy itt az intézkedéseknek egy bizonyos felfüggesztése megtörtént. Hiszen, semmiesetre sem előnyös akár egy pénzintézet, akár egy-más a gazdasági életben mozgó tényező részére, ha neki önmagát kell immobilizálnia^ azzal, hogy egy ingatlant felvesz, azt évről-évre kiadja, nem tudva annak megmíveléséről kellően gondoskodni. Annak a fundus instructusnak az elkótyavetyélésével esetleg olyan tényezők, akik ódonságokat összevásárolnak, itt-ott bizonyos nyereségekre tesznek szert, de az az élő szerep, amelyet egy gazdasági felszerelés a gazdasági életben betölt, elvész. Itt tőke vész el úgy, iiogy abból senkinek semmi haszna nincs. A védelmi intézkedések mellett azonban az illető gazda dolgozik tovább a közgazdaság javára és^ megvárván a jobb időket, abba a helyzetbe és ahhoz a reménységhez juttatja a hitelezőt, hogy