Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

274 Az országgyűlés képviselőházának l követeléséhez előbb-utóbb hozzájut. Ha tehát igazságosak akarunk lenni ennek a kérdésnek a megítélésében, akkor nem szabad úgy beállítanunk a kérdést, hogy ez csak egy néhány ember javára van, hanem azt kell mondanunk, hogy ezek az intézkedések helyén valók voltak és igenis, éreztetni fogják a maguk jótékony hatását, éppen úgy, mint más országokban is. Hiszen Magyarország ebbeli intézkedéseivel nem áll egyedül, mert nemcsak a bennünket környező keleti országok nyúltak e tekintetben igen radikális intézkedésekhez, hanem olyan tőketisztelő igen konzervatív alapokon nyugvó országok is, mint a skandináv országok. Ez a retrospektív része annak, amit a gazdavédelemről és az erre vonatkozó kérdésekről elmondottam. Természetesen ezeket az állapotokat petrifikálni nem lehet. Tudjuk azt, hogy a gazda védelem le fog járni, el fog jönni HZ clZ idő, amikor ismét helyre fognak állani a gazdasági szabadságnak bizonyos jogai. Nem kételkedem azonban abban, hogy a kormány erre az időre is kellően fel fog készülni. Mert ha ez az idő lejár, akkor is még mindig eleven probléma fog maradni a gazdahitel kérdése éppen úgy, ahogyan eleven probléma volt a háború előtt is. Akkor is világszerte kongresszusok foglalkoztak az agrárhitel kérdésével, mert hiszen ez a hitel egészen más, mint a kommerciális hitel és ennek az agrárhitelnek alapjait és eszközeit meg kell majd teremteni. Hogy ez mikor következhetik be, hogy ezen a téren a nemzetközi pénzpiac helyzete, a nemzetközi relációk — ahogyan gróf Zichy János képviselő úr kifejezte magát — mikor jönnek a kormány segítségére, azt én megjósolni nem tudom és megjósolni nem kívánom. Nem is kívánok e tekintetben itt egy appropriációs javaslat tárgyalásánál túlságosan a részletekbe bocsátkozni, csak jelezni kívánom, hogy igenis érezzük ennek a problémának nehéz voltát, tudjuk azt, hogy e tekintetben igen nagy feladatok várnak reánk, de remélem, hogy a t. pénzügyminiszter úr, ahogyan eddig ezekben a kritikus időkben eltalálta a helyes mértéket és a hitelezők sérelme nélkül, a magánjog tiszteletbentartása mellett mégis egy bizonyos módus vivendi-t tudott találni, úgy képességeivel meg fogja találni az átmenetet a normális viszonyok felé és meg fogja találni az utat arra, hogy megfelelően megoldassék a magyar mezőigazdaság és a magyar hitelélet kérdése egyaránt. A magyar mezőgazdaságot ^és a magyar hiteléletet ugyanis én egymásrautaltnak ismerem el és erre a hiteléletre nézve igenis száz százalékig aláírok mindent, amit ennek fontosságára nézve az igen t. pénzügyminiszter úr tárcája költségvetésének tárgyalásánál mondott. Mondom, biztosra veszem, hogy a t. pénzügyminiszter úr el fogja érni, hogy igenis a hiteléletnek sérelme nélkül oldassanak meg a vonatkozó kérdések. T. Képviselőház! Közgazdasági téren indokoltnak látván a kormány iránti bizalmat, áttérek azokra a kérdésekre, amelyek az általános közigazgatás terén bizonyos megvilágításra szorulnak. Itt legyen szabad kiemelnem egy olyan kérdést, amelyet éppen Zichy János gróf t. képviselőtársam említett fel, de úgy említett fel, mint amely kérdés a kormány hatalmi törekvéseinek jele lenne és ez a fővárosi törvényjavaslat beterjesztése. Nekem volt alkalb. ülése 19SU május 28-án, hétfőn. mam az előző költségvetések tárgyalása alkalmával rámutatni arra, hogy az autonóm háztartások mindannyian feltétlenül orvoslásra szorulnak. Mint a fővárosi törvényjavaslat előadójának volt alkalmam kimutatni azt, hogy ez a törvényjavaslat nem hatalmi érdekeket szolgált, hanem egyszerűen a főváros gazdálkodásának, a főváros financiáinak helyes mederbe való terelését szolgálta. Erről a kérdésről annyit volt alkalmam arról a helyről, az előadói székből beszélnem, hogy itt ismétlésekbe nem kívánok bocsátkozni. Egészen más természetűek azok a kérdések, amelyek a vidéki autonómiákra, a vidéki háztartásokra vonatkoznak. Itt legyen szabad megjegyeznem, hogy a községi életre rótt feladatok, amelyeket a pénzbőség idején és a beruházások utáni vágy korszakában egyes községek magukra vettek, ma a változott viszonyok között lényegesen meghaladják azt az erőt, amelyet ezek a községek kifejteni képesek. Éppen azért e helyről is köszönetet mondok a, belügyminiszter úrnak azért, hogy sok község háztartásába akkor, amikor a törvényes felügyeletet gyakorolta és a miniszterközi bizottsággal a községek háztartásait megvizsgálta, nemcsak az ellenőrző szigorával, hanem tényleg segítő kézzel belenyúlt és a községek talpraállítását előmozdította. Mert valljuk be, ezek a községi autonómiák nem a saját, vagy legalább nem egészen a saját hibájukból kerültek ebbe a kritikus helyzetbe. Kormányzatunkban ugyanis megvolt a múltban az a nizus, hogy olyan kérdéseket, amelyeket a központ, vagy pedig a kormányzat maga megoldani nem tudott, vagy nem kívánt, gyakran a községekre áthárította. (Rassay Károly: így volt a fővárosnál is!) Egynéhány vasút, amely oly időben épült, amikor már a közlekedésügy oda fejlődött, hogy tulajdonképpen a teherszállítmányok kérdését — mondjuk, itt a főváros közelében — a teherautó megoldotta, bizony ma az illető községekre, mint érdekeltekre igen nagy terhet jelent és ma a kormány egyik gondja, amelyet sok esetben már igen helyesen meg is oldott, hogy hogyan viseljék el a községek, illetve azok lakossága ezt a rájuk zúduló terhet. Van sok építkezés, például iskolaépítkezés, amely kultúránknak kétségtelenül díszére válik, amely azonban a maga forrását nem abban az illető községben, hanem egyes igen ambiciózus tanférfiakban és az ő alkotó vágyukban találta és amely ma az illető községekre nézve szintén súlyos terhet jelent. Teljesen méltányos tehát és méltányos lesz a jövőben is, ha itt az erejüket és tulajdonképpeni feladatkörüket meghaladó kérdések megoldásánál a kormány a községek hóna alá nyúl segítő kézzel és őket ezekből a nehéz szituációkból kimenteni igyekszik és terheik könnyítése terén a támogatását megadja. T. Képviselőház! Ez az egyik része azoknak a kérdéseknek, amelyeknél a kormánynak már igen sok üdvös intézkedését látom. Most legyen szabad röviden említenem a racionalizálási kérdést, amelynél kétségtelenül igaza van a pénzügyminiszter úrnak, amikor azt mondja, hogy alls mi gépezetünk raconalizálásánál még nem érkeztünk el odáig, ahová jutnunk kell. Kétségtelen azonban az is, hogy ennek kapcsán bizonyos szociális problémák — mint pl. az elhelyezkedni kívánó ifjúság kérdése — tovább^ fognak kopogtatni és nem tudok más reménységet, mint azt, hogy a pénzügyminiszter úr közgazdasági politikája