Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-283
Az országgyűlés képviselőházának 28 annyi romboló energia is lakozik benne. Bizonyos, hogy előmozdítja a produktivitás kifejlődését, de ugyanakkor magában hordozza a válságok, csiráját is. Emlékeztetek arra, milyen megrázkódtatások, milyen kirobbanások következtek be éppen a nemzetközi hitelszervezet felrobbanása, megrázkódtatása folytán 1931-ben. A Danat-bank bukása, rövid idő múlva a Kredit-Anstalt megrendülése, a hitelvisszavonások Közép-Európa országaiban, imajd annak nyomán .a bankzárlat, a nemzeti elzárkózás mindmegannyi ténye és bizonyítéka annak, hogy ugyanaz az erő, amely szabadon működve csodálatos nagy eredményeket produkál az egyik oldalon, a másik oldalon végzetes és katasztrofális összeütközéseknek és rombolásoknak csiráját is hordja magában. Olyan ez a nemzetközi financkapitalizmus, mint egy őrült óriás, aki jókedvében csodálatos és hatalmas épületeket emel, rossz kedvében pedig dinamittal ő maga felrobbantja azokat. Most ebben a stádiumban vagyunk, és a megriadt és tanácstalan emberiség a maga nemzeti határai közé visszavonulva, az autarchia kényszerűségen rágódva, megpróbálkozik azzal a szerintem lehetetlen feladattal, hogyan lehetne a liberális kapitalizmus hatalmas, de rosszul megalapozott és összedőlt épülete helyett nemzeti keretek között, autarchikus alapon kisebb időálló viskókat emelni, lehetőleg úgy, hogy a .megrázkódtatások és az összedőlések veszedelmét kikapcsolja. Sikerülni fog-e vagy nem, ez a jövő legnagyobb kérdése; a magam részéről kénytelen vagyok kételkedni benne. A t. pénzügyminiszter úr a belső tőkeképződés szempontjait nyomatékkal állította elénk. Ha a miniszter úr okfejtését el akarnók fogadni, akkor ennek a társadalomnak nem lenne egyéb feladata és kötelessége, mint csendesen, nyugodtan, türelmesen várni azt, hogy ez a tőkeképződési folyamat hogyan és mikép jut el olyan nívóra, amelynek eredményéhez képest azután már a szociális^ szükségleteket is — például a lakásépítési igényeket is, amelyeket a miniszter úr ide sorozott — ki lehetne elégíteni. Nekünk az a felfogásunk, hogy itt voltaképpen a termelő munka értéktöbbletének akkumulálásáról van szó és ebben az értelemben a szociáldemokrácia természetesen nem helyezkedhetik és nem is helyezkedik szembe az értéktöbblettel, illetőleg a tőkeképződés tételével, a döntő kérdés azonban az, vájjon mikép és hogyan lehet ezeket a közösség erőfeszítése által előálított értékeket a közösség szolgálatába is állítani, tehát nem meggátlás és megakadályozás, hanem az igazságos, méltányos és helyes szétosztás problémája, a nemzeti jövedelemben való részesedés problémáj ci ctZ cl kérdés, amely itt a parancsoló erővel előtérbe nyomul. Ebben a tekintetben azt kell sajnálattal megállapítanom, hogy végtelenül sivár, elszomorító és antiszociális az a kép, amely ennek a költségvetési tárgyalásnak a végén az ország előtt kialakul, mert — sajnos — az ország értékeket termelő fizikai és szellemi munkássága szempontjából csak a terhek vállalása, csak a minimálisan alacsony munkabérek viselése, az eredményekben való osztozkodásnál pedig a kisemmizettség jut osztályrészül. T. Képviselőház! A miniszter úr bizonyos kételyeket fejezett ki arravonatkozólag,, hogy olyan tőkeszegény országban, mint amilyen Magyarország, lehet-e egyáltalában a gazda?. ülése 193A május 25-én, pénteken 261 sági Ankurbelung eszközét igény bevenni. Szerintem a miniszter úr itt is túlságosan pesszimista volt. De én most ezzel az ő pesszimizmusával külön vitatkozni nem akarok, csak egy körülményre kívánok rámutatni, mégpedig arra, hogy a gazdasági élet szükségletei az elmúlt két esztendő során ismételten és ismételten ellentétbe kerültek az államnak saját külön pénzügyi igényeivel. Itt van mindjárt a példa. A szociális biztosító intézeteknél felgyűlnek a szociális tőkék. Ezek bizonyos latens termelő energiát jelentenek. De amikor megérkezik ezekhez az intézetekhez a parancs, hogy ezeket a pénzeket állami pénztárjegyekké kell átalakítani, abban a pillanatban ez a látens termelő energia elveszítette megtermékenyítő erejét, yirulenciáját, abban a pillanatban befagyott és abban a pillanatban a társadalmi értéktermelés szempontjából teljesen értéktelenné és hasznavehetetlenné vált. Legyen szabad itt a tárca tárgyalása során felhívnom a figyelmet egynéhány olyan kérdésre, amelyekre szeretném, ha a t. miniszter úr vagy helyettese választ adnának. A hitelszervezet állítólagos túldimenzionáltságáról többször tett említést a pénzügyminiszter úr a Képviselőházban, most is, valamint a múlt esztendő r végén elmondott expozéja során is. A tömörítés szükségességét és az esetleges kényszer fúzióknak veszedelmét is felvázolta. Legyen szabad megkérdeznem a miniszter urat, hogy elolvasta-e errenézve azt a nagyon részletes 'emlékiratot, amelyet a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Szövetsége hozzá eljuttatott? En ezzel a kérdéssel nem kívánok most sem általános vonatkozásaiban, sem pedig pártunk elvi szempontjaiból kifolyólag foglalkozni; nem kívánom vita tárgyává tenni azt, hogy szükséges-e ez a hitelszervezeti reform, igen vagy nem és milyen mértékben; egyedül és kizárólag azokra a szociális szempontokra kívánom felhívni a t. kormány figyelmét, amely szociá; lis szempontok a hitelszervezetnek bárminemű átalakításával kapcsolatosan felmerülnek. Tömeges elbocsátások nélkül a hitelszervezet reformja aligha oldható meg. Kérdezem^ mi lesz ebben az esetben az elbocsátásra, a leépí tésre ítélt banktisztviselők sorsa? Kérdezem, ha ezek itt feleslegessé válnak, akármilyen helytálló vagy nem helytálló állami beavatkozás folytán, vájjon milyen újabb munkaterületeket méltóztatnak kijelölni az itt feleslegessé váló emberek számára, hogy kifejthessék képességeiket és tudásukat? Nem lebecsülendő képességek ezek. A miniszter úr maga is pénzintézeti tisztviselő volt valamikor, úgy tudom, hogy mozgalmukban is résztvett, tehát szeretném tudni, hogy a miniszter úr, úgyis mint egykori kolléga, miképpen gondolkodik azoknak sorsáról, akik egy ilyen kényszerű beavatkozás következtében százával és ezrével válnak feleslegessé. Felhívom a figyelmet arra is, hogy a probléma két részből áll: a nagyok és à kicsinyek kérdéséből. A nagyok kérdése engem különösképpen nem izgat. A bank-cégvezetőknek, a bank-aligazgatóknak, a bankigazgatóknak — nem is beszélve a hatalmas vezérigazgatókról, elnökökről és a többiről — megvannak azok a biztosított és kimutatott jövedelmeik, azok az ugyancsak szerződésben biztosított és ki nem mutatott jövedelmeik, tantiémjeik stb., amelyek révén a maguk számára ebben a leromlott szegény és kicsiny országban egészen kivételes életnívót és helyzetet biztosítottak. Az ő érdek-