Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

Az országgyűlés képviselőházának 28 annyi romboló energia is lakozik benne. Bi­zonyos, hogy előmozdítja a produktivitás ki­fejlődését, de ugyanakkor magában hordozza a válságok, csiráját is. Emlékeztetek arra, mi­lyen megrázkódtatások, milyen kirobbanások következtek be éppen a nemzetközi hitelszer­vezet felrobbanása, megrázkódtatása folytán 1931-ben. A Danat-bank bukása, rövid idő múlva a Kredit-Anstalt megrendülése, a hitel­visszavonások Közép-Európa országaiban, imajd annak nyomán .a bankzárlat, a nemzeti elzárkózás mindmegannyi ténye és bizonyítéka annak, hogy ugyanaz az erő, amely szabadon működve csodálatos nagy eredményeket pro­dukál az egyik oldalon, a másik oldalon vég­zetes és katasztrofális összeütközéseknek és rombolásoknak csiráját is hordja magában. Olyan ez a nemzetközi financkapitalizmus, mint egy őrült óriás, aki jókedvében csodálatos és hatalmas épületeket emel, rossz kedvében pedig dinamittal ő maga felrobbantja azokat. Most ebben a stádiumban vagyunk, és a meg­riadt és tanácstalan emberiség a maga nemzeti határai közé visszavonulva, az autarchia kényszerűségen rágódva, megpróbálkozik azzal a szerintem lehetetlen feladattal, hogyan le­hetne a liberális kapitalizmus hatalmas, de rosszul megalapozott és összedőlt épülete he­lyett nemzeti keretek között, autarchikus ala­pon kisebb időálló viskókat emelni, lehetőleg úgy, hogy a .megrázkódtatások és az összedőlé­sek veszedelmét kikapcsolja. Sikerülni fog-e vagy nem, ez a jövő legnagyobb kérdése; a magam részéről kénytelen vagyok kételkedni benne. A t. pénzügyminiszter úr a belső tőkekép­ződés szempontjait nyomatékkal állította elénk. Ha a miniszter úr okfejtését el akarnók fogadni, akkor ennek a társadalomnak nem lenne egyéb feladata és kötelessége, mint csen­desen, nyugodtan, türelmesen várni azt, hogy ez a tőkeképződési folyamat hogyan és mikép jut el olyan nívóra, amelynek eredményéhez képest azután már a szociális^ szükségleteket is — például a lakásépítési igényeket is, ame­lyeket a miniszter úr ide sorozott — ki lehetne elégíteni. Nekünk az a felfogásunk, hogy itt volta­képpen a termelő munka értéktöbbletének ak­kumulálásáról van szó és ebben az értelemben a szociáldemokrácia természetesen nem helyez­kedhetik és nem is helyezkedik szembe az ér­téktöbblettel, illetőleg a tőkeképződés tételé­vel, a döntő kérdés azonban az, vájjon mikép és hogyan lehet ezeket a közösség erőfeszítése által előálított értékeket a közösség szolgála­tába is állítani, tehát nem meggátlás és meg­akadályozás, hanem az igazságos, méltányos és helyes szétosztás problémája, a nemzeti jö­vedelemben való részesedés problémáj ci ctZ cl kérdés, amely itt a parancsoló erővel előtérbe nyomul. Ebben a tekintetben azt kell sajnálattal megállapítanom, hogy végtelenül sivár, elszo­morító és antiszociális az a kép, amely ennek a költségvetési tárgyalásnak a végén az or­szág előtt kialakul, mert — sajnos — az ország értékeket termelő fizikai és szellemi munkás­sága szempontjából csak a terhek vállalása, csak a minimálisan alacsony munkabérek vi­selése, az eredményekben való osztozkodásnál pedig a kisemmizettség jut osztályrészül. T. Képviselőház! A miniszter úr bizonyos kételyeket fejezett ki arravonatkozólag,, hogy olyan tőkeszegény országban, mint amilyen Magyarország, lehet-e egyáltalában a gazda­?. ülése 193A május 25-én, pénteken 261 sági Ankurbelung eszközét igény bevenni. Sze­rintem a miniszter úr itt is túlságosan pesszi­mista volt. De én most ezzel az ő pesszimizmu­sával külön vitatkozni nem akarok, csak egy körülményre kívánok rámutatni, mégpedig arra, hogy a gazdasági élet szükségletei az el­múlt két esztendő során ismételten és ismétel­ten ellentétbe kerültek az államnak saját külön pénzügyi igényeivel. Itt van mindjárt a példa. A szociális biztosító intézeteknél felgyűlnek a szociális tőkék. Ezek bizonyos latens termelő energiát jelentenek. De amikor megérkezik ezekhez az intézetekhez a parancs, hogy ezeket a pénzeket állami pénztárjegyekké kell átala­kítani, abban a pillanatban ez a látens termelő energia elveszítette megtermékenyítő erejét, yirulenciáját, abban a pillanatban befagyott és abban a pillanatban a társadalmi értékter­melés szempontjából teljesen értéktelenné és hasznavehetetlenné vált. Legyen szabad itt a tárca tárgyalása során felhívnom a figyelmet egynéhány olyan kér­désre, amelyekre szeretném, ha a t. miniszter úr vagy helyettese választ adnának. A hitel­szervezet állítólagos túldimenzionáltságáról többször tett említést a pénzügyminiszter úr a Képviselőházban, most is, valamint a múlt esz­tendő r végén elmondott expozéja során is. A tömörítés szükségességét és az esetleges kény­szer fúzióknak veszedelmét is felvázolta. Legyen szabad megkérdeznem a miniszter urat, hogy elolvasta-e errenézve azt a nagyon részletes 'emlékiratot, amelyet a Pénzintézeti Tisztvise­lők Országos Szövetsége hozzá eljuttatott? En ezzel a kérdéssel nem kívánok most sem álta­lános vonatkozásaiban, sem pedig pártunk elvi szempontjaiból kifolyólag foglalkozni; nem kí­vánom vita tárgyává tenni azt, hogy szüksé­ges-e ez a hitelszervezeti reform, igen vagy nem és milyen mértékben; egyedül és kizáró­lag azokra a szociális szempontokra kívánom felhívni a t. kormány figyelmét, amely szociá; lis szempontok a hitelszervezetnek bárminemű átalakításával kapcsolatosan felmerülnek. Tömeges elbocsátások nélkül a hitelszerve­zet reformja aligha oldható meg. Kérdezem^ mi lesz ebben az esetben az elbocsátásra, a leépí tésre ítélt banktisztviselők sorsa? Kérdezem, ha ezek itt feleslegessé válnak, akármilyen helyt­álló vagy nem helytálló állami beavatkozás folytán, vájjon milyen újabb munkaterületeket méltóztatnak kijelölni az itt feleslegessé váló emberek számára, hogy kifejthessék képességei­ket és tudásukat? Nem lebecsülendő képessé­gek ezek. A miniszter úr maga is pénzintézeti tisztviselő volt valamikor, úgy tudom, hogy mozgalmukban is résztvett, tehát szeretném tudni, hogy a miniszter úr, úgyis mint egykori kolléga, miképpen gondolkodik azoknak sorsá­ról, akik egy ilyen kényszerű beavatkozás kö­vetkeztében százával és ezrével válnak feles­legessé. Felhívom a figyelmet arra is, hogy a pro­bléma két részből áll: a nagyok és à kicsinyek kérdéséből. A nagyok kérdése engem különös­képpen nem izgat. A bank-cégvezetőknek, a bank-aligazgatóknak, a bankigazgatóknak — nem is beszélve a hatalmas vezérigazgatókról, elnökökről és a többiről — megvannak azok a biztosított és kimutatott jövedelmeik, azok az ugyancsak szerződésben biztosított és ki nem mutatott jövedelmeik, tantiémjeik stb., ame­lyek révén a maguk számára ebben a leromlott szegény és kicsiny országban egészen kivételes életnívót és helyzetet biztosítottak. Az ő érdek-

Next

/
Thumbnails
Contents